Gênesis 8

1 God remembered Noah, all the animals, and all the livestock that were with him in the ship; and God made a wind to pass over the earth. The waters subsided. 2 The deep’s fountains and the sky’s windows were also stopped, and the rain from the sky was restrained. 3 The waters continually receded from the earth. After the end of one hundred fifty days the waters receded. 4 The ship rested in the seventh month, on the seventeenth day of the month, on Ararat’s mountains. 5 The waters receded continually until the tenth month. In the tenth month, on the first day of the month, the tops of the mountains were visible.

6 At the end of forty days, Noah opened the window of the ship which he had made, 7 and he sent out a raven. It went back and forth, until the waters were dried up from the earth. 8 He himself sent out a dove to see if the waters were abated from the surface of the ground, 9 but the dove found no place to rest her foot, and she returned into the ship to him, for the waters were on the surface of the whole earth. He put out his hand, and took her, and brought her to him into the ship. 10 He waited yet another seven days; and again he sent the dove out of the ship. 11 The dove came back to him at evening and, behold, in her mouth was a freshly plucked olive leaf. So Noah knew that the waters were abated from the earth. 12 He waited yet another seven days, and sent out the dove; and she didn’t return to him any more.

13 In the six hundred first year, in the first month, the first day of the month, the waters were dried up from the earth. Noah removed the covering of the ship, and looked. He saw that the surface of the ground was dry. 14 In the second month, on the twenty-seventh day of the month, the earth was dry.

15 God spoke to Noah, saying, 16 "Go out of the ship, you, your wife, your sons, and your sons’ wives with you. 17 Bring out with you every living thing that is with you of all flesh, including birds, livestock, and every creeping thing that creeps on the earth, that they may breed abundantly in the earth, and be fruitful, and multiply on the earth."

18 Noah went out, with his sons, his wife, and his sons’ wives with him. 19 Every animal, every creeping thing, and every bird, whatever moves on the earth, after their families, went out of the ship.

20 Noah built an altar to Yahweh, and took of every clean animal, and of every clean bird, and offered burnt offerings on the altar. 21 Yahweh smelled the pleasant aroma. Yahweh said in his heart, "I will not again curse the ground any more for man’s sake because the imagination of man’s heart is evil from his youth. I will never again strike every living thing, as I have done. 22 While the earth remains, seed time and harvest, and cold and heat, and summer and winter, and day and night will not cease."

Az özönvíz vége

1 Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely ő vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának. 2 És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszűnt az eső az égből. 3 És elmenének a vizek a földről folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek. 4 A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén. 5 A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó első napján meglátszának a hegyek csúcsai. 6 És lőn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala. 7 És kibocsátá a hollót, és az elrepűlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földről felszáradának. 8 Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színéről. 9 De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére ő hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; ő pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába. 10 És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából. 11 És megjöve ő hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földről. 12 És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé ő hozzá vissza. 13 És lőn a hatszáz egyedik esztendőben, az első hónak első napján, felszáradának a vizek a földről, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe. 14 A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.

Noé hálaáldozata

15 És szóla az Isten Noénak, mondván: 16 Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled. 17 Minden vadat, mely veled van, minden testből, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön. 18 Kiméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és az ő fiainak feleségei ő vele. 19 Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az ő neme szerint. 20 És oltárt építe Noé az Úrnak, és vőn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égőáldozattal az oltáron.

Az Úr igérete

21 És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem. 22 Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.