1 A prayer of Habakkuk, the prophet, set to victorious music.
2 Yahweh, I have heard of your fame.
I stand in awe of your deeds, Yahweh.
Renew your work in the middle of the years.
In the middle of the years make it known.
In wrath, you remember mercy.
3 God came from Teman,
the Holy One from Mount Paran. Selah.
His glory covered the heavens,
and his praise filled the earth.
4 His splendor is like the sunrise.
Rays shine from his hand, where his power is hidden.
5 Plague went before him,
and pestilence followed his feet.
6 He stood, and shook the earth.
He looked, and made the nations tremble.
The ancient mountains were crumbled.
The age-old hills collapsed.
His ways are eternal.
7 I saw the tents of Cushan in affliction.
The dwellings of the land of Midian trembled.
8 Was Yahweh displeased with the rivers?
Was your anger against the rivers,
or your wrath against the sea,
that you rode on your horses,
on your chariots of salvation?
9 You uncovered your bow.
You called for your sworn arrows. Selah.
You split the earth with rivers.
10 The mountains saw you, and were afraid.
The storm of waters passed by.
The deep roared and lifted up its hands on high.
11 The sun and moon stood still in the sky
at the light of your arrows as they went,
at the shining of your glittering spear.
12 You marched through the land in wrath.
You threshed the nations in anger.
13 You went out for the salvation of your people,
for the salvation of your anointed.
You crushed the head of the land of wickedness.
You stripped them head to foot. Selah.
14 You pierced the heads of his warriors with their own spears.
They came as a whirlwind to scatter me,
gloating as if to devour the wretched in secret.
15 You trampled the sea with your horses,
churning mighty waters.
16 I heard, and my body trembled.
My lips quivered at the voice.
Rottenness enters into my bones, and I tremble in my place
because I must wait quietly for the day of trouble,
for the coming up of the people who invade us.
17 For even though the fig tree doesn’t flourish,
nor fruit be in the vines,
the labor of the olive fails,
the fields yield no food,
the flocks are cut off from the fold,
and there is no herd in the stalls,
18 yet I will rejoice in Yahweh.
I will be joyful in the God of my salvation!
19 Yahweh, the Lord, is my strength.
He makes my feet like deer’s feet,
and enables me to go in high places.
For the music director, on my stringed instruments.
1 Habakuk próféta könyörgése a sigjónóth szerint.
2 Uram, hallám, a mit hirdettél, [és] megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességrõl!
3 Isten a Témán felõl jön, és a Szent a Párán hegyérõl. Szela. Dicsõsége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.
4 Ragyogása, mint a napé, sugarak [támadnak] mellõle; és ott van az õ hatalmának rejteke.
5 Elõtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad.
6 Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az õ ösvényei örökkévalók!
7 Bomlani látom Khusán sátrait, reszketnek a Midián-föld kárpitjai!
8 A folyók ellen gerjedt-é fel az Úr? Vajjon a folyókra haragszol-é, vagy a tengerre bõszültél-é fel, hogy lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?
9 Csupasz, meztelen a te kézíved, a törzseknek [esküvéssel tett] igéret szerint! Szela. A föld folyókat ömleszt.
10 Látnak téged [és] megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, [és] magasra emeli karjait.
11 A nap [és] hold megállnak helyökön czikázó nyilaid fényétõl [és] ragyogó kopjád villanásától.
12 Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket.
13 Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a fõt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela!
14 Saját dárdájával vered át az õ vezéreinek fejét, a kik berohannak, hogy szétszórjanak engem; ujjonganak, hogy rejtekében emészthetik meg a szegényt.
15 Lovaiddal megtaposod a tengert, a nagy vizek hullámait.
16 Hallám és reszket a bensõm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim: hogy nyugton legyek a nyomorúság napján, a mely feljön a népre, mely megsanyargatja azt.
17 Mert a fügefa nem fog virágozni, a szõlõkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban.
18 De én örvendezni fogok az Úrban, [és] vígadok az én szabadító Istenemben.
19 Az Úr Isten az én erõsségem, hasonlókká teszi lábaimat a nõstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklõmesternek, az én hangszereimmel.