1 Now Yahweh’s word came to Jonah the son of Amittai, saying, 2 "Arise, go to Nineveh, that great city, and preach against it, for their wickedness has come up before me."

3 But Jonah rose up to flee to Tarshish from the presence of Yahweh. He went down to Joppa, and found a ship going to Tarshish; so he paid its fare, and went down into it, to go with them to Tarshish from the presence of Yahweh.

4 But Yahweh sent out a great wind on the sea, and there was a mighty storm on the sea, so that the ship was likely to break up. 5 Then the mariners were afraid, and every man cried to his god. They threw the cargo that was in the ship into the sea to lighten the ship. But Jonah had gone down into the innermost parts of the ship and he was laying down, and was fast asleep. 6 So the ship master came to him, and said to him, "What do you mean, sleeper? Arise, call on your God! Maybe your God will notice us, so that we won’t perish."

7 They all said to each other, "Come! Let’s cast lots, that we may know who is responsible for this evil that is on us." So they cast lots, and the lot fell on Jonah. 8 Then they asked him, "Tell us, please, for whose cause this evil is on us. What is your occupation? Where do you come from? What is your country? Of what people are you?"

9 He said to them, "I am a Hebrew, and I fear Yahweh, the God of heaven, who has made the sea and the dry land."

10 Then the men were exceedingly afraid, and said to him, "What have you done?" For the men knew that he was fleeing from the presence of Yahweh, because he had told them. 11 Then they said to him, "What shall we do to you, that the sea may be calm to us?" For the sea grew more and more stormy.

12 He said to them, "Take me up, and throw me into the sea. Then the sea will be calm for you; for I know that because of me this great storm is on you."

13 Nevertheless the men rowed hard to get them back to the land; but they could not, for the sea grew more and more stormy against them. 14 Therefore they cried to Yahweh, and said, "We beg you, Yahweh, we beg you, don’t let us die for this man’s life, and don’t lay on us innocent blood; for you, Yahweh, have done as it pleased you." 15 So they took up Jonah and threw him into the sea; and the sea ceased its raging. 16 Then the men feared Yahweh exceedingly; and they offered a sacrifice to Yahweh and made vows.

17 Yahweh prepared a huge fish to swallow up Jonah, and Jonah was in the belly of the fish three days and three nights.

1 És lõn az Úrnak szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván:

2 Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!

3 És felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna az Úr elõl. Leméne azért Jáfóba, és talála ott egy hajót, a mely méne Tarsisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne velök az Úr színe elõl.

4 Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lõn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala.

5 Megfélemlének azért a hajósok és kiáltának, kiki az õ istenéhez, és a hajóban lévõ holmit a tengerbe hányák, hogy könnyítsenek magukon. Jónás pedig leméne a hajó aljába, és lefeküdt és elaludt.

6 De hozzáméne a kormányos mester, és mondá néki: Mi lelt, te nagy alvó? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez; hát ha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el!

7 Egymásnak pedig ezt mondák: Jertek, vessünk sorsot, hogy megtudhassuk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? És sorsot vetének, és a sors Jónásra esék.

8 Mondák azért néki: Kérünk, beszéld el nékünk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? Mi a te foglalkozásod és honnan jösz? Melyik a te hazád és miféle népbõl való vagy te?

9 És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette.

10 És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elõl fut, mivelhogy elbeszélé nékik.

11 Mondák azután néki: Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk? Mert a tenger háborgása növekedék.

12 Õ pedig monda nékik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok.

13 És erõlködtek azok az emberek, hogy visszajussanak a szárazra; de nem tudtak, mert a tenger háborgása növekedék ellenök.

14 Kiáltának azért az Úrhoz, és mondák: Kérünk Uram, kérünk, ne veszszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért; mert te, Uram, úgy cselekedtél, a mint akartad!

15 És felragadák Jónást és beveték õt a tengerbe, és megszûnék a tenger az õ háborgásától.

16 Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának.

17