1 Sobre isto também treme o meu coração, e salta do seu lugar.2 Atentamente ouvi a indignação da sua voz, e o sonido que sai da sua boca.3 Ele o envia por debaixo de todos os céus, e a sua luz até aos confins da terra.4 Depois disto ruge uma voz; ele troveja com a sua voz majestosa; e ele não os detém quando a sua voz é ouvida.5 Com a sua voz troveja Deus maravilhosamente; faz grandes coisas, que nós não podemos compreender.6 Porque à neve diz: Cai sobre a terra; como também à garoa e à sua forte chuva.7 Ele sela as mãos de todo o homem, para que conheçam todos os homens a sua obra.8 E as feras entram nos seus esconderijos e ficam nas suas cavernas.9 Da recâmara do sul sai o tufão, e do norte o frio.10 Pelo sopro de Deus se dá a geada, e as largas águas se congelam.11 Também de umidade carrega as grossas nuvens, e espalha as nuvens com a sua luz.12 Então elas, segundo o seu prudente conselho, se espalham em redor, para que façam tudo quanto lhes ordena sobre a superfície do mundo na terra.13 Seja que por vara, ou para a sua terra, ou por misericórdia as faz vir.14 A isto, ó Jó, inclina os teus ouvidos; para, e considera as maravilhas de Deus.15 Porventura sabes tu como Deus as opera, e faz resplandecer a luz da sua nuvem?16 Tens tu notícia do equilíbrio das grossas nuvens e das maravilhas daquele que é perfeito nos conhecimentos?17 Ou de como as tuas roupas aquecem, quando do sul há calma sobre a terra?18 Ou estendeste com ele os céus, que estão firmes como espelho fundido?19 Ensina-nos o que lhe diremos: porque nós nada poderemos pôr em boa ordem, por causa das trevas.20 Contar-lhe-ia alguém o que tenho falado? Ou desejaria um homem que ele fosse devorado?21 E agora não se pode olhar para o sol, que resplandece nas nuvens, quando o vento, tendo passado, o deixa limpo.22 O esplendor de ouro vem do norte; pois, em Deus há uma tremenda majestade.23 Ao Todo-Poderoso não podemos alcançar; grande é em poder; porém a ninguém oprime em juízo e grandeza de justiça.24 Por isso o temem os homens; ele não respeita os que se julgam sábios de coração.

1 Halljátok meg figyelmetesen az õ hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az õ szájából kijön!2 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.3 Utána hang zendül, az õ fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.4 Isten az õ szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.5 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esõnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok].6 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az õ mûve.7 Akkor a vadállat az õ tanyájára húzódik, és az õ barlangjában marad.8 Rejtekébõl elõjön a vihar, és az északi szelektõl a fagy.9 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.10 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az õ villáma.11 És az köröskörül forog az õ vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.12 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.13 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.14 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az õ felhõjének villáma?15 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhõk, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?]16 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltõl?17 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?18 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.19 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!20 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül.21 Észak felõl arany[színû világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsõség.22 Mindenható! Nem foghatjuk meg õt; nagy az õ hatalma és ítélõ ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.23 Azért rettegjék õt az emberek; a [kevély] bölcsek közül nem lát õ egyet sem.24