1 A tizenegyedik évben, a hónap elsején így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Tírusz ezt mondta Jeruzsálemről:

Haha! Összetört a népek kapuja,

feltárult előttem!

Gazdag leszek, mert rommá lett!*

3 Ezért így szól az én Uram, az Úr:

Én ellened fordulok, Tírusz,

sok népet hozok ellened,

ahogyan a tenger hozza hullámait.

4 Lerombolják Tírusz várfalait,

és ledöntik bástyáit.

Lesöpröm róla még a port is,

és csupasz sziklává teszem.*

5 Hálók szárítóhelye lesz

a tenger közepén.

Megmondtam

– így szól az én Uram, az Úr –:

a népek zsákmánya lesz!

6 A szárazföldön levő falvait

fegyverrel irtják ki.

Majd megtudják,

hogy én vagyok az Úr!

7 Ezt mondja az én Uram, az Úr: Elhozom Tírusz ellen Nebukadneccart, Babilónia királyát, a királyok királyát északról, lovakkal, harci kocsikkal, lovasokkal és nagy tömegű hadinéppel.*

8 A szárazföldön levő falvaidat

fegyverrel irtja ki.

Ostromgépeket állít veled szemben,

sáncot emel ellened,

és pajzsok alatt tör ellened.

9 Faltörő kost szegez várfalaidnak,

bástyáidat pedig

lerombolja csákányaival.

10 Belep a por, amelyet

felver tömérdek lova;

megrendülnek várfalaid

a lovasoknak és a kerekeken gördülő

harci kocsiknak a zajától,

amikor betör kapuidon,

ahogy betörnek

egy ostromlott városba.

11 Lovainak patái utcáidon tipornak,

népedet fegyverrel gyilkolja le,

hatalmas oszlopaid a földre zuhannak.

12 Zsákmányul ejtik gazdagságodat,

és felprédálják áruidat;

ledöntik várfalaidat,

gyönyörű házaidat lerombolják,

a köveket, a gerendákat,

még a port is

a tenger közepébe szórják.

13 Megszüntetem énekeid zaját,

és citerád hangja

nem hallatszik többé.*

14 Csupasz sziklává teszlek;

hálók szárítóhelye leszel;

nem építenek fel többé.

Én, az Úr, megmondtam!

– így szól az én Uram, az Úr.

15 Ezt mondja az én Uram, az Úr Tírusznak: Megrendülnek a szigetek összeomlásod hallatára, amikor nyögnek a halálra sebzettek, és ott tombolnak a gyilkosok. 16 Leszállnak majd trónjukról a tengeri országok fejedelmei mind, leteszik palástjukat, és levetik tarka ruháikat. Rémületbe öltöznek, a földre ülnek, szakadatlanul rémüldöznek és szörnyülködnek rajtad.*17 Siratóéneket kezdenek, és ezt mondják rólad:

Jaj, de elpusztultál,

te dicsőített város,

mely a tenger közepén lakott.

A tenger volt az erőssége

neki és lakóinak,

rettegésben tartották

a környékükön lakókat mind!*

18 Most, amikor elbuktál,

rémület fogja el a szigeteket,

megriadnak a tenger szigetei,

hogy ilyen véged lett.

19 Ezt mondja az én Uram, az Úr: Amikor romvárossá teszlek, amilyenek a lakatlan városok, amikor rád zúdítom a mélység árját, és elborítanak a nagy vizek,*20 akkor letaszítalak a sírba roskadókhoz, a hajdan élt emberekhez, és ott kell laknod a föld mélyében, az ősidők óta puszta helyen, a sírba roskadóknál; lakatlan leszel, bár ékessé tettelek az élők földjén.*21 Rettenetes véget adok neked, nem leszel! Keresni fognak, de nem találnak meg soha többé! – így szól az én Uram, az Úr.