1 A tizenegyedik évben, a harmadik hónap elsején így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Mondd ezt a fáraóról, Egyiptom királyáról és népe tömegéről:

Kihez hasonlítasz nagyságodban?

3 Nézd, Asszíria olyan volt,

mint egy libánoni cédrus:

szép ágú, árnyas lombú

és magas növésű,

a sűrű felhőkig ért a teteje.

4 Víztől nőtt meg nagyra,

a mélység vize tette magassá,

ennek a tövéhez árasztotta

folyóit mindenfelől,

csak patakjait bocsátotta

a mező többi fáihoz.

5 Ezért lett magasabb növésű

a mező többi fáinál:

sok ága nőtt,

és hosszú hajtásai lettek

a sok víztől, mely feléje áradt.

6 Ágain fészket rakott

minden égi madár,

hajtásai alatt fiadzott

a mező minden vadja,

s árnyékában lakott mindenféle nép.*

7 Szép volt nagyságával,

hosszan kinyúló ágaival,

mert gyökerei sok vizet kaptak.

8 Nem volt hozzá fogható cédrus

az Isten kertjében,

a ciprusoknak sem voltak

hozzá hasonló ágai,

és a platánoknak sem voltak

olyan hajtásai, mint neki:

Isten kertjében egy fának sem volt

hozzá hasonló szépsége.*

9 Széppé tettem őt dús lombú ágaival,

irigykedett is rá Éden minden fája

az Isten kertjében.

10 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr:

Mivel magasra nőtt,

és teteje fölnyúlt a sűrű felhők közé,

felfuvalkodott, mert magasra nőtt,

11 a népek urának kezébe adtam:

tegyen vele, amit akar.

Bűne miatt taszítottam el.

12 Kivágták az idegenek,

ledöntötték a legkegyetlenebb népek.

A hegyekre és a völgyekbe

hullottak lombos ágai,

hajtásai összetörve estek

a földre, a patakmedrekbe.

Árnyékából pedig elvonult

a föld összes népe, és ott hagyta.

13 Ledőlt törzsére rátelepedett

minden égi madár,

hajtásain ott tanyázott

minden mezei vad.

14 Azért ne nőjön túl magasra

egy fa sem a víz mellett,

ne nyújtsa tetejét

a sűrű felhők közé!

Ne bizakodjék el nagyságában

senki, ha a víz táplálja,

mert mindenki halálra jut,

a föld mélyébe,

azokkal az emberekkel,

akik leszálltak a sírba.

15 Így szól az én Uram, az Úr: Amikor leszállt a holtak hazájába, gyászba borítottam miatta a mélység vizeit, gátat vetettem folyóinak, és a víztömegeket elzártam. Feketébe öltöztettem miatta a Libánont, a mező fái is mind elepedtek. 16 Zuhanásának hangjával megrendítettem a népeket, amikor a holtak hazájába taszítottam a sírba leszállókkal együtt; és megvigasztalódott a föld mélyében Éden minden fája, Libánon válogatott szépsége, mindaz, amit a víz táplált.*17 Mert ezek is leszálltak a holtak hazájába, a fegyverrel megöltekhez, azokkal a népekkel együtt, amelyek hatalmának árnyékában éltek.

18 Kihez hasonlítasz dicsőségben és nagyságban Éden fái között? Le kell szállnod Éden fáival együtt a föld mélyébe, ahol körülmetéletlenek közt fekszel, fegyverrel megöltekkel együtt.

Így jár a fáraó és népének egész tömege! – így szól az én Uram, az Úr.