1 Ma pure, ascolta, o Giobbe, il mio dire, porgi orecchio a tutte le mie parole!

2 Ecco, apro la bocca, la lingua parla sotto il mio palato.

3 Nelle mie parole è la rettitudine del mio cuore; e le mie labbra diran sinceramente quello che so.

4 Lo spirito di Dio mi ha creato, e il soffio dell’Onnipotente mi dà la vita.

5 Se puoi, rispondimi; prepara le tue ragioni, fatti avanti!

6 Ecco, io sono uguale a te davanti a Dio; anch’io, fui tratto dall’argilla.

7 Spavento di me non potrà quindi sgomentarti, e il peso della mia autorità non ti potrà schiacciare.

8 Davanti a me tu dunque hai detto (e ho bene udito il suono delle tue parole):

9 "Io sono puro, senza peccato; sono innocente, non c’è iniquità in me;

10 ma Dio trova contro me degli appigli ostili, mi tiene per suo nemico;

11 mi mette i piedi nei ceppi, spia tutti i miei movimenti".

12 E io ti rispondo: In questo non hai ragione; giacché Dio è più grande dell’uomo.

13 Perché contendi con lui? poich’egli non rende conto d’alcuno dei suoi atti.

14 Iddio parla, bensì, una volta ed anche due, ma l’uomo non ci bada;

15 parla per via di sogni, di visioni notturne, quando un sonno profondo cade sui mortali, quando sui loro letti essi giacciono assopiti;

16 allora egli apre i loro orecchi e dà loro in segreto degli ammonimenti,

17 per distoglier l’uomo dal suo modo d’agire e tener lungi da lui la superbia;

18 per salvargli l’anima dalla fossa, la vita dal dardo mortale.

19 L’uomo è anche ammonito sul suo letto, dal dolore, dall’agitazione incessante delle sue ossa;

20 quand’egli ha in avversione il pane, e l’anima sua schifa i cibi più squisiti;

21 la carne gli si consuma, e sparisce, mentre le ossa, prima invisibili, gli escon fuori,

22 l’anima sua si avvicina alla fossa, e la sua vita a quelli che dànno la morte.

23 Ma se, presso a lui, v’è un angelo, un interprete, uno solo fra i mille, che mostri all’uomo il suo dovere,

24 Iddio ha pietà di lui e dice: "Risparmialo, che non scenda nella fossa! Ho trovato il suo riscatto".

25 Allora la sua carne divien fresca più di quella d’un bimbo; egli torna ai giorni della sua giovinezza;

26 implora Dio, e Dio gli è propizio; gli dà di contemplare il suo volto con giubilo, e lo considera di nuovo come giusto.

27 Ed egli va cantando fra la gente e dice: "Avevo peccato, pervertito la giustizia, e non sono stato punito come meritavo.

28 Iddio ha riscattato l’anima mia, onde non scendesse nella fossa e la mia vita si schiude alla luce!"

29 Ecco, tutto questo Iddio lo fa due, tre volte, all’uomo,

30 per ritrarre l’anima di lui dalla fossa, perché su di lei splenda la luce della vita.

31 Sta’ attento, Giobbe, dammi ascolto; taci, ed io parlerò.

32 Se hai qualcosa da dire, rispondimi, parla, ché io vorrei poterti dar ragione.

33 Se no, tu dammi ascolto, taci, e t’insegnerò la saviezza".

1 No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!

2 Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már.

3 Igaz szívbõl [származnak] beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.

4 Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.

5 Ha tudsz, czáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elõ!

6 Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is.

7 Ímé, a tõlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad.

8 Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját:

9 Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bûn nincsen bennem.

10 Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!

11 Békóba veti lábaimat, és õrzi minden ösvényemet.

12 Ímé, ebben nincsen igazad - azt felelem néked - mert nagyobb az Isten az embernél!

13 Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt?

14 Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!

15 Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;

16 Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.

17 Hogy eltérítse az embert a [rossz] cselekedettõl, és elrejtse a kevélységet a férfi elõl.

18 Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.

19 Fájdalommal is bünteti az õ ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.

20 Úgy, hogy az õ ínye undorodik az ételtõl, és lelke az õ kedves ételétõl.

21 Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek.

22 És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.

23 Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;

24 És [az Isten] könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg õt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!

25 Akkor teste fiatal, erõtõl duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.

26 Imádkozik Istenhez és õ kegyelmébe veszi, hogy az õ színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az õ igazságát.

27 Az emberek elõtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem;

28 Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.

29 Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel,

30 Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.

31 Figyelj Jób, [és] hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én!

32 Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat.

33 Ha [pedig] nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!