1 Meglio un povero che cammina nella sua integrità, di colui ch’è perverso di labbra ed anche stolto.

2 L’ardore stesso, senza conoscenza, non è cosa buona: e chi cammina in fretta sbaglia strada.

3 La stoltezza dell’uomo ne perverte la via, ma il cuor di lui s’irrita contro l’Eterno.

4 Le ricchezze procurano gran numero d’amici, ma il povero è abbandonato anche dal suo compagno.

5 Il falso testimonio non rimarrà impunito, e chi spaccia menzogne non avrà scampo.

6 Molti corteggiano l’uomo generoso, e tutti sono amici dell’uomo munificente.

7 Tutti i fratelli del povero l’odiano, quanto più gli amici suoi s’allontaneranno da lui! Ei li sollecita con parole, ma già sono scomparsi.

8 Chi acquista senno ama l’anima sua; e chi serba con cura la prudenza troverà del bene.

9 Il falso testimonio non rimarrà impunito, e chi spaccia menzogne perirà.

10 Vivere in delizie non s’addice allo stolto; quanto meno s’addice allo schiavo dominare sui principi!

11 Il senno rende l’uomo lento all’ira, ed egli stima sua gloria il passar sopra le offese.

12 L’ira del re è come il ruggito d’un leone, ma il suo favore è come rugiada sull’erba.

13 Un figliuolo stolto è una grande sciagura per suo padre, e le risse d’una moglie sono il gocciolar continuo d’un tetto.

14 Casa e ricchezze sono un’eredità dei padri, ma una moglie giudiziosa è un dono dell’Eterno.

15 La pigrizia fa cadere nel torpore, e l’anima indolente patirà la fame.

16 Chi osserva il comandamento ha cura dell’anima sua, ma chi non si dà pensiero della propria condotta morrà.

17 Chi ha pietà del povero presta all’Eterno, che gli contraccambierà l’opera buona.

18 Castiga il tuo figliuolo, mentre c’è ancora speranza, ma non ti lasciar andare sino a farlo morire.

19 L’uomo dalla collera violenta dev’esser punito; ché, se lo scampi, dovrai tornare daccapo.

20 Ascolta il consiglio e ricevi l’istruzione, affinché tu diventi savio per il resto della vita.

21 Ci sono molti disegni nel cuor dell’uomo, ma il piano dell’Eterno è quello che sussiste.

22 Ciò che rende caro l’uomo è la bontà, e un povero val più d’un bugiardo.

23 Il timor dell’Eterno mena alla vita; chi l’ha si sazia, e passa la notte non visitato da alcun male.

24 Il pigro tuffa la mano nel piatto, e non fa neppur tanto da portarla alla bocca.

25 Percuoti il beffardo, e il semplice si farà accorto; riprendi l’intelligente, e imparerà la scienza.

26 Il figlio che fa vergogna e disonore, rovina suo padre e scaccia sua madre.

27 Cessa, figliuol mio, d’ascoltar l’istruzione, se ti vuoi allontanare dalle parole della scienza.

28 Il testimonio iniquo si burla della giustizia, e la bocca degli empi trangugia l’iniquità.

29 I giudici son preparati per i beffardi e le percosse per il dosso degli stolti.

1 Jobb a tökéletesen járó szegény a gonosz nyelvûnél, a ki bolond.

2 A lélek sem jó tudomány nélkül; és a ki [csak] a lábával siet, hibázik.

3 Az embernek bolondsága fordítja el az õ útát, és az Úr ellen haragszik az õ szíve.

4 A gazdagság szaporítja a sok barátot; a szegénytõl pedig az õ barátja elválik.

5 A hamis tanú büntetetlen nem marad, és a hazugságoknak szólója meg nem szabadul.

6 Sokan hizelegnek a nemeslelkû embernek, és minden barát az adakozóé.

7 A szegényt minden atyjafia gyûlöli, még barátai is eltávolodnak tõle; unszolja szavakkal, de õk eltünnek.

8 A ki értelmet szerez, szereti az életét, a ki megõrzi az értelmességet, jót nyer.

9 A hamis bizonyság nem marad büntetlen, és a ki hazugságokat beszél, elvész.

10 Nem illik a bolondhoz a gyönyörködés; sokkal inkább nem [illik] a szolgának uralkodni a fejedelmeken.

11 Az embernek értelme hosszútûrõvé teszi õt; és ékességére van néki elhallgatni a vétket.

12 Mint az ifjú oroszlánnak ordítása, olyan a királynak haragja; mint a harmat pedig a füvön, az õ jóakaratja.

13 Romlása az õ atyjának a bolond fiú, és mint a szüntelen csepegés, az asszonynak zsémbelõdése.

14 A ház és marha atyától való örökség; az Úrtól van pedig az értelmes feleség.

15 A restség álomba merít, és a lomha lélek megéhezik.

16 A ki megtartja a parancsolatot, megtartja õ magát; a ki nem vigyáz útaira, meghal.

17 Kölcsön ád az Úrnak, a ki kegyelmes a szegényhez; és az õ jótéteményét megfizeti néki.

18 Fenyítsd meg a te fiadat, mert még van remény [felõle;] de annyira, hogy õt megöld, ne vigyen haragod.

19 A nagy haragú [ember] büntetést szenvedjen, mert ha menteni akarod, még növeled [haragját.]

20 Engedj a tanácsnak, és vedd be az erkölcsi oktatást; hogy bölcs légy végre.

21 Sok gondolat van az ember elméjében; de csak az Úrnak tanácsa áll meg.

22 A mit leginkább kell embernek kivánni, az irgalmasság az, és jobb a szegény a hazug férfiúnál.

23 Az Úrnak félelme életre visz; és [az ilyen] megelégedve tölti az éjet, gonoszszal nem illettetik.

24 Bemártja a rest az õ kezét a tálba, de már a szájához nem viszi vissza.

25 Ha a csúfolót megvered, az együgyû lesz okosabb; és ha megdorgálod az eszest, megérti a tudományt.

26 A ki atyjával erõszakoskodik, anyját elûzi: gyalázatos és megszégyenítõ fiú az.

27 Szünjél meg, fiam, hallgatni az olyan tanítást, [mely téged arra visz], hogy a bölcseségnek igéjétõl eltévedj.

28 A semmirevaló bizonyság csúfolja a törvényt; az istentelenek szája elnyeli a gonoszságot.

29 A csúfolóknak készíttettek a büntetések, és az ütések a bolondok hátának.