1 Hadd énekelek kedvesemrõl, szerelmesemnek énekét az Õ szõlõjérõl! Kedvesemnek szõlõje van nagyon kövér hegyen;
2 Felásta és megtisztítá kövektõl, nemes vesszõt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sõt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szõlõt terem, és az vadszõlõt termett!
3 Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Juda férfiai: ítéljetek köztem és szõlõm között!
4 Mit kellett volna még tennem szõlõmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szõlõt terem, holott vadat termett?!
5 Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szõlõmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kõfalát, hogy eltapodtassék;
6 És parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esõt ne adjanak!
7 A seregek Urának szõlõje pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Õ gyönyörûséges ültetése; és várt jogõrzésre, s ím lõn jogorzás; és irgalomra, s ím lõn siralom!
8 Jaj azoknak, a kik a házhoz házat ragasztanak, és mezõt foglalnak a mezõkhöz, míg egy helyecske sem marad, és csak ti magatok laktok itt e földön!
9 Hallásomra [megesküdt] a seregeknek Ura, hogy sok házak pusztasággá lesznek, a nagyok és szépek lakos nélkül,
10 Mert tíz hold szõlõ egy báth [bort] ereszt, és egy hómer mag egy efát terem.
11 Jaj azoknak, a kik jó reggelen részegítõ ital után futkosnak, [és] mulatnak estig, [és] bor hevíti õket:
12 És czitera, lant, dob, síp és bor van lakodalmokban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét.
13 Ezért fogságba megy népem, mivelhogy tudomány nélkül való, és fõemberei éhen halnak, és sokasága szomjú miatt eped meg;
14 Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba [népem] fõemberei, és zajongó sokasága, és minden örvendezõi;
15 És [porba] hajtatik a közember, és megaláztatik a fõember, és a nagyok szemei megaláztatnak.
16 És felmagasztaltatik a seregeknek Ura az ítéletben, s a szent Isten megszenteli magát igazságban.
17 És bárányok legelnek ott, mint legelõjükön, s a gazdagoknak romjain idegenek élnek!
18 Jaj azoknak, a kik a vétket hazugságnak kötelein vonszák, és a bûnt mint szekeret köteleken;
19 A kik ezt mondják: siessen és tegye hamar munkáját, hogy lássuk, s közelítsen és jõjjön el Izráel Szentjének tanácsa, hogy tudjuk meg.
20 Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserût édessé, s az édest keserûvé!
21 Jaj azoknak, a kik magoknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön magok elõtt!
22 Jaj azoknak, a kik hõsök borivásban és híresek részegítõ ital vegyítésében;
23 A kik a gonoszt ajándékért igaznak mondják, és az igazak igazságát elfordítják tõlük:
24 Ezért, mint a polyvát megemészti a tûznek nyelve, és az égõ széna összeomlik: gyökerök megrothad, virágjok mint a por elszáll, mert a seregek Urának törvényét megvetették, és Izráel szentjének beszédét megútálták.
25 Ezért gerjedt fel az Úrnak haragja népe ellen, és felemelé rá kezét, és megveri, hogy a hegyek megrendülnek, és holttestök szemétként fekszik az utczán. Mindezekkel haragja el nem mult, és keze még felemelve van.
26 És zászlót emel a távoli népeknek, és süvölt a föld határán [lako]zóknak, és ímé hamarsággal könnyen eljõnek.
27 Nem lesz köztük egy is elfáradott, sem tántorgó; nem szunnyad, és nem aluszik; derekának öve sem oldódik meg, és nem szakad el saruja szíja sem;
28 Nyilai élesek, és minden õ kézívei felvonvák, lovai körme, miként a kova, és kerekei mint a forgószél;
29 Ordítása, mint az oroszláné, és ordít, mint az oroszlán-kölykök, és morog s prédát ragad s elviszi, és nincs, a ki elvegye tõle;
30 És rámordul ama napon, mint tenger mormolása; és õ a földre néz, de ímé ott sûrû sötétség; és a nap meghomályosodik a ráborult homályban!
1 Ora, seja-me permitido cantar para o meu bem amado uma canção de amor a respeito da sua vinha. O meu amado possuía uma vinha num outeiro fertilíssimo.
2 E, revolvendo-a com enxada e limpando-a das pedras, plantou-a de excelentes vides, e edificou no meio dela uma torre, e também construiu nela um lagar; e esperava que desse uvas, mas deu uvas bravas.
3 Agora, pois, ó moradores de Jerusalém, e homens de Judá, julgai, vos peço, entre mim e a minha vinha.
4 Que mais se podia fazer à minha vinha, que eu lhe não tenha feito? e por que, esperando eu que desse uvas, veio a produzir uvas bravas?
5 Agora, pois, vos farei saber o que eu hei de fazer à minha vinha: tirarei a sua sebe, e será devorada; derrubarei a sua parede, e será pisada;
6 e a tornarei em deserto; não será podada nem cavada, mas crescerão nela sarças e espinheiro; e às nuvens darei ordem que não derramem chuva sobre ela.
7 Pois a vinha do Senhor dos exércitos é a casa de Israel, e os homens de Judá são a planta das suas delícias; e esperou que exercessem juízo, mas eis aqui derramamento de sangue; justiça, e eis aqui clamor.
8 Ai dos que ajuntam casa a casa, dos que acrescentam campo a campo, até que não haja mais lugar, de modo que habitem sós no meio da terra!
9 A meus ouvidos disse o Senhor dos exércitos: Em verdade que muitas casas ficarão desertas, e até casas grandes e lindas sem moradores.
10 E dez jeiras de vinha darão apenas um bato, e um hômer de semente não dará mais do que uma efa.
11 Ai dos que se levantam cedo para correrem atrás da bebida forte e continuam até a noite, até que o vinho os esquente!
12 Têm harpas e alaúdes, tamboris e pífanos, e vinho nos seus banquetes; porém não olham para a obra do Senhor, nem consideram as obras das mãos dele.
13 Portanto o meu povo é levado cativo, por falta de entendimento; e os seus nobres estão morrendo de fome, e a sua multidão está seca de sede.
14 Por isso o Seol aumentou o seu apetite, e abriu a sua boca desmesuradamente; e para lá descem a glória deles, a sua multidão, a sua pompa, e os que entre eles se exultam.
15 O homem se abate, e o varão se humilha, e os olhos dos altivos se abaixam.
16 Mas o Senhor dos exércitos é exaltado pelo juízo, e Deus, o Santo, é santificado em justiça.
17 Então os cordeiros pastarão como em seus pastos; e nos campos desertos se apascentarão cevados e cabritos.
18 Ai dos que puxam a iniqüidade com cordas de falsidade, e o pecado como com tirantes de carros!
19 E dizem: Apresse-se Deus, avie a sua obra, para que a vejamos; e aproxime-se e venha o propósito do Santo de Israel, para que o conheçamos.
20 Ai dos que ao mal chamam bem, e ao bem mal; que põem as trevas por luz, e a luz por trevas, e o amargo por doce, e o doce por amargo!
21 Ai dos que são sábios a seus próprios olhos, e astutos em seu próprio conceito!
22 Ai dos que são poderosos para beber vinho, e valentes para misturar bebida forte;
23 dos que justificam o ímpio por peitas, e ao inocente lhe tiram o seu direito!
24 Pelo que, como a língua de fogo consome o restolho, e a palha se desfaz na chama assim a raiz deles será como podridão, e a sua flor se esvaecerá como pó; porque rejeitaram a lei do Senhor dos exércitos, e desprezaram a palavra do santo de Israel,
25 Por isso se acendeu a ira do Senhor contra o seu povo, e o Senhor estendeu a sua mão contra ele, e o feriu; e as montanhas tremeram, e os seus cadáveres eram como lixo no meio das ruas; com tudo isto não tornou atrás a sua ira, mas ainda está estendida a sua mão.
26 E ele arvorará um estandarte para as nações de longe, e lhes assobiará desde a extremidade da terra; e eis que virão muito apressadamente.
27 Não há entre eles cansado algum nem quem tropece; ninguém cochila nem dorme; não se lhe desata o cinto dos lombos, nem se lhe quebra a correia dos sapatos.
28 As suas flechas são agudas, e todos os seus arcos retesados; os cascos dos seus cavalos são reputados como pederneira, e as rodas dos seus carros qual redemoinho.
29 O seu rugido é como o do leão; rugem como filhos de leão; sim, rugem e agarram a presa, e a levam, e não há quem a livre.
30 E bramarão contra eles naquele dia, como o bramido do mar; e se alguém olhar para a terra, eis que só verá trevas e angústia, e a luz se escurecerá nas nuvens sobre ela.