1 És bemenvén, általméne Jerikhón.2 És ímé [vala ott] egy ember, a kit nevérõl Zákeusnak hívtak; és az fõvámszedõ vala, és gazdag.3 És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt.4 És elõre futván felhága egy eperfüge fára, hogy õt lássa; mert arra vala elmenendõ.5 És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá õt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom.6 És sietve leszálla, és örömmel fogadá õt.7 És mikor [ezt] látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bûnös emberhez ment be szállásra.8 Zákeus pedig elõállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitõl valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.9 Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy õ is Ábrahám fia.10 Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.11 És mikor azok ezeket hallották, folytatá és monda egy példázatot, mivelhogy közel vala Jeruzsálemhez, és azok azt gondolák, hogy azonnal megjelenik az Isten országa.12 Monda azért: Egy nemes ember elméne messze tartományba, hogy országot vegyen magának, aztán visszatérjen.13 Elõszólítván azért tíz szolgáját, ada nékik tíz gírát, és monda nékik: Kereskedjetek, míg megjövök.14 Az õ alattvalói pedig gyûlölék õt, és követséget küldének utána, mondván: Nem akarjuk, hogy õ uralkodjék mi rajtunk.15 És lõn, mikor megjött az ország vétele után, parancsolá, hogy az õ szolgáit, a kiknek a pénzt adta, hívják õ hozzá, hogy megtudja, ki mint kereskedett.16 Eljöve pedig az elsõ, mondván: Uram, a te gírád tíz gírát nyert.17 Õ pedig monda néki: Jól vagyon jó szolgám; mivelhogy kevesen voltál hív, legyen birodalmad tíz városon.18 És jöve a második, mondván: Uram, a te gírád öt gírát nyert.19 Monda pedig ennek is: Néked is legyen birodalmad öt városon.20 És jöve egy másik, mondván: Uram, imhol a te gírád, melyet egy keszkenõben eltéve tartottam;21 Mert féltem tõled, mivelhogy kemény ember vagy; elveszed a mit nem [te] tettél el, és aratod, a mit nem [te] vetettél.22 Monda pedig annak: A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga. Tudtad, hogy én kemény ember vagyok, ki elveszem, a mit nem [én] tettem el, és aratom, a mit nem [én] vetettem;23 Miért nem adtad azért az én pénzemet a [pénzváltók] asztalára, és én megjövén, kamatostól kaptam volna azt vissza?24 És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettõl a gírát, és adjátok annak, a kinek tíz gírája van.25 És mondának néki: Uram, tíz gírája van!26 [És] [õ monda]: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, a kinek van, adatik; a kinek pedig nincs, még a mije van is, elvétetik tõle.27 Sõt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én õ rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg elõttem!28 És ezeket mondván, megy vala elõl, felmenvén Jeruzsálembe.29 És lõn, mikor közelgetett Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák [hegyének] hívatik, elkülde kettõt az õ tanítványai közül,30 Mondván: Menjetek el az átellenben levõ faluba; melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide.31 És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.32 És elmenvén a küldöttek, úgy találák, a mint nékik mondotta.33 És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet?34 Õk pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá.35 Elvivék azért azt Jézushoz: és az õ felsõruháikat a vemhére vetvén, Jézust reá helyhezteték.36 És mikor õ méne, az õ felsõruháikat az útra teríték.37 Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtõjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak;38 Mondván: Áldott a Király, ki jõ az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsõség a magasságban!39 És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!40 És õ felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.41 És mikor közeledett, látván a várost, síra azon.42 Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, a mik néked a te békességedre [valók]! de most elrejtettek a te szemeid elõl.43 Mert jõnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelõl megszorítanak téged.44 És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.45 És bemenvén a templomba, kezdé kiûzni azokat, a kik adnak és vesznek vala abban,46 Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.47 És tanít vala minden nap a templomban. A fõpapok pedig és az írástudók és a nép elõkelõi igyekeznek vala õt elveszteni:48 És nem találták el, mit cselekedjenek; mert az egész nép õ rajta függ vala, [reá] hallgatván.

1 Tendo Jesus entrado em Jericó, ia atravessando a cidade.2 Havia ali um homem chamado Zaqueu, o qual era chefe de publicanos e era rico.3 Este procurava ver quem era Jesus, e não podia, por causa da multidão, porque era de pequena estatura.4 E correndo adiante, subiu a um sicômoro a fim de vê-lo, porque havia de passar por ali.5 Quando Jesus chegou àquele lugar, olhou para cima e disse-lhe: Zaqueu, desce depressa; porque importa que eu fique hoje em tua casa.6 Desceu, pois, a toda a pressa, e o recebeu com alegria.7 Ao verem isso, todos murmuravam, dizendo: Entrou para ser hóspede de um homem pecador.8 Zaqueu, porém, levantando-se, disse ao Senhor: Eis aqui, Senhor, dou aos pobres metade dos meus bens; e se em alguma coisa tenho defraudado alguém, eu lho restituo quadruplicado.9 Disse-lhe Jesus: Hoje veio a salvação a esta casa, porquanto também este é filho de Abraão.10 Porque o Filho do homem veio buscar e salvar o que se havia perdido.11 Ouvindo eles isso, prosseguiu Jesus, e contou uma parábola, visto estar ele perto de Jerusalém, e pensarem eles que o reino de Deus se havia de manifestar imediatamente.12 Disse pois: Certo homem nobre partiu para uma terra longínqua, a fim de tomar posse de um reino e depois voltar.13 E chamando dez servos seus, deu-lhes dez minas, e disse-lhes: Negociai até que eu venha.14 Mas os seus concidadãos odiavam-no, e enviaram após ele uma embaixada, dizendo: Não queremos que este homem reine sobre nós.15 E sucedeu que, ao voltar ele, depois de ter tomado posse do reino, mandou chamar aqueles servos a quem entregara o dinheiro, a fim de saber como cada um havia negociado.16 Apresentou-se, pois, o primeiro, e disse: Senhor, a tua mina rendeu dez minas.17 Respondeu-lhe o senhor: Bem está, servo bom! porque no mínimo foste fiel, sobre dez cidades terás autoridade.18 Veio o segundo, dizendo: Senhor, a tua mina rendeu cinco minas.19 A este também respondeu: Sê tu também sobre cinco cidades.20 E veio outro, dizendo: Senhor, eis aqui a tua mina, que guardei num lenço;21 pois tinha medo de ti, porque és homem severo; tomas o que não puseste, e ceifas o que não semeaste.22 Disse-lhe o Senhor: Servo mau! pela tua boca te julgarei; sabias que eu sou homem severo, que tomo o que não pus, e ceifo o que não semeei;23 por que, pois, não puseste o meu dinheiro no barco? então vindo eu, o teria retirado com os juros.24 E disse aos que estavam ali: Tirai-lhe a mina, e dai-a ao que tem as dez minas.25 Responderam-lhe eles: Senhor, ele tem dez minas.26 Pois eu vos digo que a todo o que tem, dar-se-lhe-á; mas ao que não tem, até aquilo que tem ser-lhe-á tirado.27 Quanto, porém, àqueles meus inimigos que não quiseram que eu reinasse sobre eles, trazei-os aqui, e matai-os diante de mim.28 Tendo Jesus assim falado, ia caminhando adiante deles, subindo para Jerusalém.29 Ao aproximar-se de Betfagé e de Betânia, junto do monte que se chama das Oliveiras, enviou dois dos discípulos,30 dizendo-lhes: Ide à aldeia que está defronte, e aí, ao entrar, achareis preso um jumentinho em que ninguém jamais montou; desprendei-o e trazei-o.31 Se alguém vos perguntar: Por que o desprendeis? respondereis assim: O Senhor precisa dele.32 Partiram, pois, os que tinham sido enviados, e acharam conforme lhes dissera.33 Enquanto desprendiam o jumentinho, os seus donos lhes perguntaram: Por que desprendeis o jumentinho?34 Responderam eles: O Senhor precisa dele.35 Trouxeram-no, pois, a Jesus e, lançando os seus mantos sobre o jumentinho, fizeram que Jesus montasse.36 E, enquanto ele ia passando, outros estendiam no caminho os seus mantos.37 Quando já ia chegando à descida do Monte das Oliveiras, toda a multidão dos discípulos, regozijando-se, começou a louvar a Deus em alta voz, por todos os milagres que tinha visto,38 dizendo: Bendito o Rei que vem em nome do Senhor; paz no céu, e glória nas alturas.39 Nisso, disseram-lhe alguns dos fariseus dentre a multidão: Mestre, repreende os teus discípulos.40 Ao que ele respondeu: Digo-vos que, se estes se calarem, as pedras clamarão.41 E quando chegou perto e viu a cidade, chorou sobre ela,42 dizendo: Ah! se tu conhecesses, ao menos neste dia, o que te poderia trazer a paz! mas agora isso está encoberto aos teus olhos.43 Porque dias virão sobre ti em que os teus inimigos te cercarão de trincheiras, e te sitiarão, e te apertarão de todos os lados,44 e te derribarão, a ti e aos teus filhos que dentro de ti estiverem; e não deixarão em ti pedra sobre pedra, porque não conheceste o tempo da tua visitação.45 Então, entrando ele no templo, começou a expulsar os que ali vendiam,46 dizendo-lhes: Está escrito: A minha casa será casa de oração; vós, porém, a fizestes covil de salteadores.47 E todos os dias ensinava no templo; mas os principais sacerdotes, os escribas, e os principais do povo procuravam matá-lo;48 mas não achavam meio de o fazer; porque todo o povo ficava enlevado ao ouvi-lo.