1 És külde Ezékiás az egész Izráelhez és Júdához, sõt Efraimnak és Manassénak is íra leveleket, hogy jönnének el az Úr házához Jeruzsálembe, hogy megtartanák a páskhát az Úrnak, Izráel Istenének.

2 És tanácsot tarta a király és fejedelmei s az egész gyülekezet Jeruzsálemben, hogy a második hónapban tartsák meg a páskhát.

3 Mert azt akkor nem tarthatták meg, mert a papok nem szentelhették meg magokat kellõ számban, s a nép sem gyûlt vala össze Jeruzsálemben.

4 És e dolog igen tetszék mind a királynak, mind az egész gyülekezetnek.

5 Elhatározták tehát, hogy kihirdetik egész Izráelben Beersebától fogva Dánig, hogy jõjjenek Jeruzsálembe páskhát szentelni az Úrnak, Izráel Istenének, mert már régóta nem tartották meg úgy, a mint megiratott.

6 Elmenének azért a híradók a király levelével és a fejedelmekével az egész Izráelhez és Júdához, és a király parancsolatjából ezt mondják vala: Izráel fiai! térjetek meg az Úrhoz, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istenéhez s õ is megtér a maradékhoz, mely megmaradt még köztetek az Assiriabeli királyok kezétõl.

7 És ne legyetek olyanok, mint a ti atyáitok és atyátokfiai, a kik vétkeztek volt az Úr ellen, atyáik Istene ellen és elpusztította õket, a mint ti magatok látjátok.

8 Most azért meg ne keményítsétek nyakatokat, mint a ti atyáitok; adjatok kezet az Úrnak, és bemenvén az õ szent helyébe, a melyet megszentelt örökké, szolgáljatok az Úrnak, a ti Istenteknek, és elfordul rólatok haragja.

9 Mert hogy ha ti megtéréndetek az Úrhoz, a ti atyátokfiai és fiaitok kegyelmet találnak azoknál a kik õket fogságba vitték, és megtérnek erre a földre, mert irgalmas és kegyelmes az Úr, a ti Istentek, és nem fordítja el orczáját tõletek, ha õ hozzá megtéréndetek.

10 Mikor pedig a híradók városról-városra menének az Efraim és a Manasse földén, mind Zebulonig, nevetik és csúfolják vala õket;

11 Mindazáltal némelyek az Áser, Manasse és a Zebulon nemzetségébõl megalázák magokat, és eljövének Jeruzsálembe.

12 Júdában is ezt cselekedé az Istennek keze, adván beléjök egy akaratot, hogy engednének a király parancsolatjának és a fejedelmekének az Úr beszéde szerint.

13 Sok nép gyûle azért Jeruzsálembe, hogy a kovásztalan kenyerek ünnepét megtartsák a második hónapban; igen nagy gyülekezet vala.

14 És felkelének, és elronták az oltárokat, a melyek Jeruzsálemben valának, és a füstölõ oltárokat is mind elronták, és a Kidron patakába hányták.

15 És megölék a páskha[bárányt] a második hónap tizennegyedik napján; s a papok és Léviták megszégyenlék és megszentelék magokat, és égõáldozatokat vittek az Úr házába;

16 És kiki álla az õ helyére az õ szokások szerint és Mózesnek az Isten emberének törvénye szerint, és a papok hintik vala a vért a Léviták kezébõl.

17 Minthogy pedig igen sokan valának a gyülekezetben, a kik magokat meg nem szentelték vala, ezért a Léviták a páskha[bárány] megölésével foglalkozának azokért, a kik tisztátalanok voltak, hogy megszenteljék az Úrnak;

18 Mert a népnek nagy része, sokan az Efraim, Manasse, Izsakhár és Zebulon [nemzetségébõl,] nem szentelték meg magokat, mindazáltal megevék a páskha[bárányt,] nem úgy, a mint megiratott; de könyörge Ezékiás érettök, mondván: A kegyes Úr tisztítsa meg azt;

19 Mindenkit, a ki szívét elkészítette, hogy keresse az Istent, az Urat, az õ atyái Istenét, ha nem a szentségnek tisztasága szerint is.

20 És meghallgatá az Úr Ezékiást, és a népnek megkegyelmeze.

21 Megtartották tehát az Izráel fiai, a kik Jeruzsálemben találtatának, a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át nagy örömmel, és dícsérik vala az Urat minden nap a Léviták és a papok, az Úr erejét éneklõ szerszámokkal.

22 És kegyesen beszéle Ezékiás minden Lévitával, a kik értelmesek és jóindulattal valának az Úr iránt. És ünnepi lakomát tartottak hét napon át, áldozván hálaadó-áldozatokkal, és dícsérvén az Urat, atyáik Istenét.

23 Tanácsot tarta pedig az egész gyülekezet, hogy még hét napig szentelne ünnepet; és így még hét napot töltöttek el vígasságban;

24 Mert Ezékiás, a Júda királya ada a gyülekezetnek ezer tulkot és hétezer juhot, a fejedelmek is adának a gyülekezetnek ezer tulkot és tízezer juhot; és megszentelék magokat a papok elegen.

25 Nagy örömben vala azért az egész Júda gyülekezete, a papok és a Léviták és azoknak egész gyülekezete, a kik Izráelbõl oda mentek vala; mind az idegenek, a kik az Izráel földjérõl jöttek vala, mind a Júdában lakozók.

26 És volt nagy vígasság Jeruzsálemben; mert Salamonnak, az Izráel királyának, Dávid fiának idejétõl fogva nem volt ehez hasonló [ünnep] Jeruzsálemben.

27 Ezek után felállának a papok [és] a Léviták, és megáldák a gyülekezetet; és meghallgatásra talált az õ szavok, és felhata az õ könyörgésök mennybe az [Isten] szentséges lakhelyébe.

1 希 西 家 差 遣 人 去 見 以 色 列 和 猶 大 眾 人 、 又 寫 信 給 以 法 蓮 和 瑪 拿 西 人 、 叫 他 們 到 耶 路 撒 冷 耶 和 華 的 殿 、 向 耶 和 華 以 色 列 的   神 守 逾 越 節 .

2 因 為 王 和 眾 首 領 、 並 耶 路 撒 冷 全 會 眾 已 經 商 議 、 要 在 二 月 內 守 逾 越 節 。

3 正 月 〔 原 文 作 那 時 〕 間 他 們 不 能 守 、 因 為 自 潔 的 祭 司 尚 不 敷 用 、 百 姓 也 沒 有 聚 集 在 耶 路 撒 冷 。

4 王 與 全 會 眾 都 以 這 事 為 善 。

5 於 是 定 了 命 令 、 傳 遍 以 色 列 、 從 別 是 巴 直 到 但 、 使 他 們 都 來 、 在 耶 路 撒 冷 向 耶 和 華 以 色 列 的   神 守 逾 越 節 、 因 為 照 所 寫 的 例 、 守 這 節 的 不 多 了 。 〔 或 作 因 為 民 許 久 沒 有 照 所 寫 的 例 守 節 了 〕

6 驛 卒 就 把 王 和 眾 首 領 的 信 、 遵 著 王 命 傳 遍 以 色 列 和 猶 大 . 信 內 說 、 以 色 列 人 哪 、 你 們 當 轉 向 耶 和 華 亞 伯 拉 罕 、 以 撒 、 以 色 列 的   神 、 好 叫 他 轉 向 你 們 這 脫 離 亞 述 王 手 的 餘 民 。

7 你 們 不 要 效 法 你 們 列 祖 、 和 你 們 的 弟 兄 、 他 們 干 犯 耶 和 華 他 們 列 祖 的   神 、 以 致 耶 和 華 丟 棄 他 們 、 使 他 們 敗 亡 、 〔 或 作 令 人 驚 駭 〕 正 如 你 們 所 見 的 。

8 現 在 不 要 像 你 們 列 祖 硬 著 頸 項 、 只 要 歸 順 耶 和 華 、 進 入 他 的 聖 所 、 就 是 永 遠 成 聖 的 居 所 . 又 要 事 奉 耶 和 華 你 們 的   神 、 好 使 他 的 烈 怒 轉 離 你 們 。

9 你 們 若 轉 向 耶 和 華 、 你 們 的 弟 兄 和 兒 女 、 必 在 擄 掠 他 們 的 人 面 前 蒙 憐 恤 、 得 以 歸 回 這 地 、 因 為 耶 和 華 你 們 的   神 有 恩 典 、 施 憐 憫 . 你 們 若 轉 向 他 、 他 必 不 轉 臉 不 顧 你 們 。

10 驛 卒 就 由 這 城 跑 到 那 城 、 傳 遍 了 以 法 蓮 、 瑪 拿 西 、 直 到 西 布 倫 . 那 裡 的 人 卻 戲 笑 他 們 、 譏 誚 他 們 。

11 然 而 亞 設 、 瑪 拿 西 、 西 布 倫 中 、 也 有 人 自 卑 、 來 到 耶 路 撒 冷 。

12   神 也 感 動 猶 大 人 、 使 他 們 一 心 遵 行 王 與 眾 首 領 憑 耶 和 華 之 言 所 發 的 命 令 。

13 二 月 、 有 許 多 人 在 耶 路 撒 冷 聚 集 、 成 為 大 會 、 要 守 除 酵 節 。

14 他 們 起 來 、 把 耶 路 撒 冷 的 祭 壇 、 和 燒 香 的 壇 、 盡 都 除 去 、 拋 在 汲 淪 溪 中 。

15 二 月 十 四 日 、 宰 了 逾 越 節 的 羊 羔 . 祭 司 與 利 未 人 覺 得 慚 愧 、 就 潔 淨 自 己 、 把 燔 祭 奉 到 耶 和 華 殿 中 。

16 遵 著 神 人 摩 西 的 律 法 、 照 例 站 在 自 己 的 地 方 . 祭 司 從 利 未 人 手 裡 接 過 血 來 、 灑 在 壇 上 。

17 會 中 有 許 多 人 尚 未 自 潔 、 所 以 利 未 人 為 一 切 不 潔 之 人 宰 逾 越 節 的 羊 羔 、 使 他 們 在 耶 和 華 面 前 成 為 聖 潔 。

18 以 法 蓮 、 瑪 拿 西 、 以 薩 迦 、 西 布 倫 、 有 許 多 人 尚 未 自 潔 、 他 們 卻 也 喫 逾 越 節 的 羊 羔 、 不 合 所 記 錄 的 定 例 . 希 西 家 為 他 們 禱 告 、 說 、 凡 專 心 尋 求   神 、 就 是 耶 和 華 他 列 祖 之   神 的 、 雖 不 照 著 聖 所 潔 淨 之 禮 自 潔 、 求 至 善 的 耶 和 華 也 饒 恕 他 。

19 見 上 節

20 耶 和 華 垂 聽 希 西 家 的 禱 告 、 就 饒 恕 〔 原 文 作 醫 治 〕 百 姓 。

21 在 耶 路 撒 冷 的 以 色 列 人 、 大 大 喜 樂 、 守 除 酵 節 七 日 . 利 未 人 和 祭 司 、 用 響 亮 的 樂 器 、 日 日 頌 讚 耶 和 華 。

22 希 西 家 慰 勞 一 切 善 於 事 奉 耶 和 華 的 利 未 人 . 於 是 眾 人 喫 節 筵 七 日 、 又 獻 平 安 祭 、 且 向 耶 和 華 他 們 列 祖 的   神 認 罪 。

23 全 會 眾 商 議 、 要 再 守 節 七 日 . 於 是 歡 歡 喜 喜 地 又 守 節 七 日 。

24 猶 大 王 希 西 家 賜 給 會 眾 公 牛 一 千 隻 、 羊 七 千 隻 為 祭 物 . 眾 首 領 也 賜 給 會 眾 公 牛 一 千 隻 、 羊 一 萬 隻 . 並 有 許 多 的 祭 司 潔 淨 自 己 。

25 猶 大 全 會 眾 、 祭 司 利 未 人 、 並 那 從 以 色 列 地 來 的 會 眾 、 和 寄 居 的 人 、 以 及 猶 大 寄 居 的 人 、 盡 都 喜 樂 。

26 這 樣 、 在 耶 路 撒 冷 大 有 喜 樂 、 自 從 以 色 列 王 大 衛 兒 子 所 羅 門 的 時 候 、 在 耶 路 撒 冷 沒 有 這 樣 的 喜 樂 。

27 那 時 、 祭 司 利 未 人 起 來 、 為 民 祝 福 . 他 們 的 聲 音 、 蒙   神 垂 聽 、 他 們 的 禱 告 、 達 到 天 上 的 聖 所 。