1 Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekbõl való megtérésnek és az Istenben való hitnek,
2 A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.
3 És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.
4 Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,
5 És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendõ világnak erõit,
6 És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt.
7 Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esõt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért mûveltetik, áldást nyer Istentõl;
8 A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.
9 De ti felõletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyõzõdve, ha így szólunk is.
10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az õ neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.
11 Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.
12 Hogy ne legyetek restek, hanem követõi azoknak, a kik hit és békességes tûrés által öröklik az ígéreteket.
13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.
14 Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.
15 És ekképen, békességestûrõ lévén, megnyerte az ígéretet.
16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerõsítésül az eskü;
17 Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az õ végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,
18 Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erõs vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az elõttünk levõ reménységet,
19 Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erõs horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,
20 A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való fõpap lett Melkisédek rendje szerint.
1 Wherefore, leaving the word of the beginning of the Christ, let us go on {to what belongs} to full growth, not laying again a foundation of repentance from dead works and faith in God,
2 of {the} doctrine of washings, and of imposition of hands, and of resurrection of {the} dead, and of eternal judgment;
3 and this will we do if God permit.
4 For it is impossible to renew again to repentance those once enlightened, and who have tasted of the heavenly gift, and have been made partakers of {the} Holy Spirit,
5 and have tasted the good word of God, and {the} works of power of {the} age to come,
6 and have fallen away, crucifying for themselves {as they do} the Son of God, and making a show of {him}.
7 For ground which drinks the rain which comes often upon it, and produces useful herbs for those for whose sakes also it is tilled, partakes of blessing from God;
8 but bringing forth thorns and briars, it is found worthless and nigh to a curse, whose end {is} to be burned.
9 But we are persuaded concerning you, beloved, better things, and connected with salvation, even if we speak thus.
10 For God {is} not unrighteous to forget your work, and the love which ye have shewn to his name, having ministered to the saints, and {still} ministering.
11 But we desire earnestly that each one of you shew the same diligence to the full assurance of hope unto the end;
12 that ye be not sluggish, but imitators of those who through faith and patience have been inheritors of the promises.
13 For God, having promised to Abraham, since he had no greater to swear by, swore by himself,
14 saying, Surely blessing I will bless thee, and multiplying I will multiply thee;
15 and thus, having had long patience, he got the promise.
16 For men indeed swear by a greater, and with them the oath is a term to all dispute, as making matters sure.
17 Wherein God, willing to shew more abundantly to the heirs of the promise the unchangeableness of his purpose, intervened by an oath,
18 that by two unchangeable things, in which {it was} impossible that God should lie, we might have a strong encouragement, who have fled for refuge to lay hold on the hope set before us,
19 which we have as anchor of the soul, both secure and firm, and entering into that within the veil,
20 where Jesus is entered as forerunner for us, become for ever a high priest according to the order of Melchisedec.