1 Jób pedig felele, és monda:

2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?

6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

11 Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!

12 Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?

13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!

14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

15 Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

16 A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;

17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.

18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.

19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?

24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!

28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

1 But Job answered and said, 2 Oh that my grief were throughly weighed, and my calamity laid in the balances together! 3 For now it would be heavier than the sand of the sea: therefore my words are swallowed up. 4 For the arrows of the Almighty are within me, the poison whereof drinketh up my spirit: the terrors of God do set themselves in array against me. 5 Doth the wild ass bray when he hath grass? or loweth the ox over his fodder? 6 Can that which is unsavoury be eaten without salt? or is there any taste in the white of an egg? 7 The things that my soul refused to touch are as my sorrowful meat.

8 Oh that I might have my request; and that God would grant me the thing that I long for! 9 Even that it would please God to destroy me; that he would let loose his hand, and cut me off! 10 Then should I yet have comfort; yea, I would harden myself in sorrow: let him not spare; for I have not concealed the words of the Holy One. 11 What is my strength, that I should hope? and what is mine end, that I should prolong my life? 12 Is my strength the strength of stones? or is my flesh of brass? 13 Is not my help in me? and is wisdom driven quite from me?

14 To him that is afflicted pity should be shewed from his friend; but he forsaketh the fear of the Almighty. 15 My brethren have dealt deceitfully as a brook, and as the stream of brooks they pass away; 16 Which are blackish by reason of the ice, and wherein the snow is hid: 17 What time they wax warm, they vanish: when it is hot, they are consumed out of their place. 18 The paths of their way are turned aside; they go to nothing, and perish. 19 The troops of Tema looked, the companies of Sheba waited for them. 20 They were confounded because they had hoped; they came thither, and were ashamed. 21 For now ye are nothing; ye see my casting down, and are afraid.

22 Did I say, Bring unto me? or, Give a reward for me of your substance? 23 Or, Deliver me from the enemy’s hand? or, Redeem me from the hand of the mighty? 24 Teach me, and I will hold my tongue: and cause me to understand wherein I have erred. 25 How forcible are right words! but what doth your arguing reprove? 26 Do ye imagine to reprove words, and the speeches of one that is desperate, which are as wind? 27 Yea, ye overwhelm the fatherless, and ye dig a pit for your friend. 28 Now therefore be content, look upon me; for it is evident unto you if I lie. 29 Return, I pray you, let it not be iniquity; yea, return again, my righteousness is in it. 30 Is there iniquity in my tongue? cannot my taste discern perverse things?