1 Après ces choses Jésus s'en alla au delà de la mer de Galilée, qui est [la mer] de Tibériade.
2 Et de grandes troupes le suivaient, à cause qu'ils voyaient les miracles qu'il faisait en ceux qui étaient malades.
3 Mais Jésus monta sur une montagne, et il s'assit là avec ses Disciples.
4 Or [le jour de] Pâque, qui était la Fête des Juifs, était proche.
5 Et Jésus ayant levé ses yeux, et voyant que de grandes troupes venaient à lui, dit à Philippe : d'où achèterons-nous des pains, afin que ceux-ci aient à manger?
6 Or il disait cela pour l'éprouver : car il savait bien ce qu'il devait faire.
7 Philippe lui répondit : [quand nous aurions] pour deux cents deniers de pain, cela ne leur suffirait point, quoique chacun d'eux n'en prît que tant soit peu.
8 Et l'un de ses Disciples, [savoir] André, frère de Simon Pierre, lui dit :
9 Il y a ici un petit garçon qui a cinq pains d'orge et deux poissons; mais qu'est-ce que cela pour tant de gens?
10 Alors Jésus dit : faites asseoir les gens; (or il y avait beaucoup d'herbe en ce lieu-là), les gens donc s'assirent au nombre d'environ cinq mille.
11 Et Jésus prit les pains; et après avoir rendu grâces, il les distribua aux Disciples, et les Disciples à ceux qui étaient assis, et de même des poissons, autant qu'ils en voulaient.
12 Et après qu'ils furent rassasiés, il dit à ses Disciples : amassez les pièces qui sont de reste, afin que rien ne soit perdu.
13 Ils les amassèrent donc, et ils remplirent douze corbeilles des pièces des cinq pains d'orge, qui étaient demeurées de reste à ceux qui en avaient mangé.
14 Or ces gens ayant vu le miracle que Jésus avait fait, disaient : celui-ci est véritablement le Prophète qui devait venir au monde.
15 Mais Jésus ayant connu qu'ils devaient venir l'enlever afin de le faire Roi, se retira encore tout seul en la montagne.
16 Et quand le soir fut venu, ses Disciples descendirent à la mer.
17 Et étant montés dans la nacelle, ils passaient au delà de la mer vers Capernaüm, et il était déjà nuit, que Jésus n'était pas encore venu à eux.
18 Et la mer s'éleva par un grand vent qui soufflait.
19 Mais après qu'ils eurent ramé environ vingt-cinq ou trente stades, ils virent Jésus marchant sur la mer, et s'approchant de la nacelle; et ils eurent peur.
20 Mais il leur dit : c'est moi, ne craignez point.
21 Ils le reçurent donc avec plaisir dans la nacelle, et aussitôt la nacelle prit terre [au lieu] où ils allaient.
22 Le lendemain les troupes qui étaient demeurées de l'autre côté de la mer, voyant qu'il n'y avait point là d'autre nacelle que celle-là seule dans laquelle ses Disciples étaient entrés, et que Jésus n'était point entré avec ses Disciples dans la nacelle, mais que ses Disciples s'en étaient allés seuls;
23 Et d'autres nacelles étant venues de Tibériade près du lieu où ils avaient mangé le pain, après que le Seigneur eut rendu grâces;
24 Ces troupes donc qui voyaient que Jésus n'était point là, ni ses Disciples, montèrent aussi dans ces nacelles, et vinrent à Capernaüm, cherchant Jésus.
25 Et l'ayant trouvé au delà de la mer, ils lui dirent : Maître, quand es-tu arrivé ici?
26 Jésus leur répondit, et leur dit : en vérité, en vérité je vous dis : vous me cherchez, non parce que vous avez vu des miracles, mais parce que vous avez mangé des pains, et que vous avez été rassasiés.
27 Travaillez, non point après la viande qui périt, mais après celle qui est permanente jusque dans la vie éternelle, laquelle le Fils de l'homme vous donnera; car le Père, [savoir] Dieu, l'a approuvé de son cachet.
28 Ils lui dirent donc : que ferons-nous pour faire les œuvres de Dieu?
29 Jésus répondit, et leur dit : c'est ici l'œuvre de Dieu, que vous croyiez en celui qu'il a envoyé.
30 Alors ils lui dirent : quel miracle fais-tu donc, afin que nous le voyions, et que nous te croyions? quelle œuvre fais-tu?
31 Nos pères ont mangé la manne au désert; selon ce qui est écrit : il leur a donné à manger le pain du ciel.
32 Mais Jésus leur dit : en vérité, en vérité je vous dis : Moïse ne vous a pas donné le pain du ciel; mais mon Père vous donne le vrai pain du ciel;
33 Car le pain de Dieu c'est celui qui est descendu du ciel, et qui donne la vie au monde.
34 Ils lui dirent donc : Seigneur, donne-nous toujours ce pain-là.
35 Et Jésus leur dit : je suis le pain de vie. Celui qui vient à moi, n'aura point de faim; et celui qui croit en moi, n'aura jamais soif.
36 Mais je vous ai dit que vous m'avez vu, et cependant vous ne croyez point.
37 Tout ce que mon Père me donne, viendra à moi; et je ne mettrai point dehors celui qui viendra à moi.
38 Car je suis descendu du ciel non point pour faire ma volonté, mais la volonté de celui qui m'a envoyé.
39 Et c'est ici la volonté du Père qui m'a envoyé, que je ne perde rien de tout ce qu'il m'a donné, mais que je le ressuscite au dernier jour.
40 Et c'est ici la volonté de celui qui m'a envoyé, que quiconque contemple le Fils, et croit en lui, ait la vie éternelle; c'est pourquoi je le ressusciterai au dernier jour.
41 Or les Juifs murmuraient contre lui de ce qu'il avait dit : je suis le pain descendu du ciel.
42 Car ils disaient : n'est-ce pas ici Jésus, le fils de Joseph, duquel nous connaissons le père et la mère? comment donc dit celui-ci : je suis descendu du ciel?
43 Jésus donc répondit, et leur dit : ne murmurez point entre vous.
44 Nul ne peut venir à moi, si le Père, qui m'a envoyé, ne le tire; et moi, je le ressusciterai au dernier jour.
45 Il est écrit dans les Prophètes : et ils seront tous enseignés de Dieu. Quiconque donc a écouté le Père, et a été instruit [de ses intentions], vient à moi.
46 Non point qu'aucun ait vu le Père, sinon celui qui est de Dieu, celui-là a vu le Père.
47 En vérité, en vérité je vous dis : qui croit en moi a la vie éternelle.
48 Je suis le pain de vie.
49 Vos pères ont mangé la manne au désert, et ils sont morts.
50 C'est ici le pain qui est descendu du ciel, afin que si quelqu'un en mange, il ne meure point.
51 Je suis le pain vivifiant qui suis descendu du ciel; si quelqu'un mange de ce pain, il vivra éternellement; et le pain que je donnerai, c'est ma chair, laquelle je donnerai pour la vie du monde.
52 Les Juifs donc disputaient entre eux, et disaient : comment celui-ci nous peut-il donner sa chair à manger?
53 Et Jésus leur dit : en vérité, en vérité je vous dis, que si vous ne mangez la chair du Fils de l'homme, et ne buvez son sang, vous n'aurez point la vie en vous-mêmes.
54 Celui qui mange ma chair, et qui boit mon sang a la vie éternelle; et je le ressusciterai au dernier jour.
55 Car ma chair est une véritable nourriture, et mon sang est un véritable breuvage.
56 Celui qui mange ma chair, et qui boit mon sang, demeure en moi, et moi en lui.
57 Comme le Père qui est vivant m'a envoyé, et que je suis vivant par le Père; ainsi celui qui me mangera, vivra aussi par moi.
58 C'est ici le pain qui est descendu du ciel, non point comme vos pères ont mangé la manne, et ils sont morts; celui qui mangera ce pain, vivra éternellement.
59 Il dit ces choses dans la Synagogue, enseignant à Capernaüm.
60 Et plusieurs de ses disciples l'ayant entendu, dirent : cette parole est dure, qui la peut ouïr?
61 Mais Jésus sachant en lui-même que ses disciples murmuraient de cela, leur dit : ceci vous scandalise-t-il?
62 [Que sera-ce] donc si vous voyez le Fils de l'homme monter où il était premièrement?
63 C'est l'esprit qui vivifie; la chair ne profite de rien; les paroles que je vous dis, sont esprit et vie.
64 Mais il y en a [plusieurs] entre vous qui ne croient point; car Jésus savait dès le commencement qui seraient ceux qui ne croiraient point, et qui serait celui qui le trahirait.
65 Il leur dit donc : c'est pour cela que je vous ai dit, que nul ne peut venir à moi, s'il ne lui est donné de mon Père.
66 Dès cette heure-là plusieurs de ses Disciples l'abandonnèrent, et ils ne marchaient plus avec lui.
67 Et Jésus dit aux douze : et vous, ne vous en voulez-vous point aussi aller?
68 Mais Simon Pierre lui répondit : Seigneur! auprès de qui nous en irons-nous? tu as les paroles de la vie éternelle :
69 Et nous avons cru, et nous avons connu que tu es le Christ, le Fils du Dieu vivant.
70 Jésus leur répondit : ne vous ai-je pas choisis vous douze? et toutefois l'un de vous est un démon.
71 Or il disait cela de Judas Iscariot, [fils] de Simon ; car c'était celui à qui il devait arriver de le trahir, quoiqu'il fût l'un des douze.
1 Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl.
2 És nagy sokaság követé õt, mivelhogy látják vala az õ csodatételeit, a melyeket cselekszik vala a betegeken.
3 Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival.
4 Közel vala pedig husvét, a zsidók ünnepe.
5 Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jõ hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?
6 Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye õt; mert õ maga tudta, mit akar vala cselekedni.
7 Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset.
8 Monda néki egy az õ tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére:
9 Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?
10 Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fû vala pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren.
11 Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala.
12 A mint pedig betelének, monda az õ tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen.
13 Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérbõl való darabokkal, a melyek megmaradtak vala az evõk után.
14 Az emberek azért látva a jelt, a melyet Jézus tõn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, a ki eljövendõ vala a világra.
15 Jézus azért, a mint észrevevé, hogy jõni akarnak és õt elragadni, hogy királylyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.
16 Mikor pedig estveledék, lemenének az õ tanítványai a tengerhez,
17 És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk Jézus.
18 És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala.
19 Mikor azért huszonöt, vagy harmincz futamatnyira beevezének, megláták Jézust, a mint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének.
20 Õ pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!
21 Be akarák azért õt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, a melyre menének.
22 Másnap a sokaság, a mely a tengeren túl állott vala, látva, hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy, a melybe a Jézus tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az õ tanítványaival a hajóba, hanem csak az õ tanítványai mentek el,
23 De jöttek [más] hajók Tiberiásból közel ahhoz a helyhez, a hol a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr:
24 Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának õk is a hajókba, és elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust.
25 És megtalálván õt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide?
26 Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekbõl, és jóllaktatok.
27 Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert õt az Atya pecsételte el, az Isten.
28 Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?
29 Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit õ küldött.
30 Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit mûvelsz?
31 A mi atyáink a mannát ették a pusztában; a mint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök.
32 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.
33 Mert az az Istennek kenyere, a mely mennybõl száll alá, és életet ád a világnak.
34 Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!
35 Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jõ, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.
36 De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek.
37 Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jõ; és azt, a ki hozzám jõ, semmiképen ki nem vetem.
38 Mert azért szállottam le a mennybõl, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem.
39 Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.
40 Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz õ benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.
41 Zúgolódának azért a zsidók õ ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennybõl szállott alá.
42 És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennybõl szállottam alá?
43 Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között!
44 Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentõl tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jõ.
46 Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, a ki Istentõl van, az látta az Atyát.
47 Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak.
48 Én vagyok az életnek kenyere.
49 A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.
50 Ez az a kenyér, a mely a mennybõl szállott alá, hogy kiki egyék belõle és meg ne haljon.
51 Én vagyok amaz élõ kenyér, a mely a mennybõl szállott alá; ha valaki eszik e kenyérbõl, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért.
52 Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy [azt] együk?
53 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iszszátok az õ vérét, nincs élet bennetek.
54 A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
55 Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.
56 A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.
57 A miként elküldött engem amaz élõ Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam.
58 Ez az a kenyér, a mely a mennybõl szállott alá; nem úgy, a mint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának: a ki ezt a kenyeret eszi, él örökké.
59 Ezeket mondá a zsinagógában, a mikor tanít vala Kapernaumban.
60 Sokan azért, a kik hallák [ezeket] az õ tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja õt?
61 Tudván pedig Jézus õ magában, hogy e miatt zúgolódnak az õ tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat?
62 Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, a hol elébb vala?!
63 A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.
64 De vannak némelyek közöttetek, a kik nem hisznek. Mert eleitõl fogva tudta Jézus, kik azok, a kik nem hisznek, és ki az, a ki elárulja õt.
65 És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.
66 Ettõl fogva sokan visszavonulának az õ tanítványai közül és nem járnak vala többé õ vele.
67 Monda azért Jézus a tizenkettõnek: Vajjon ti is el akartok-é menni?
68 Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.
69 És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia.
70 Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettõt? és egy közületek ördög.
71 Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta õt elárulni, noha egy volt a tizenkettõ közül.