1 Or le premier jour de la semaine Marie Magdelaine vint le matin au sépulcre, comme il faisait encore obscur; et elle vit que la pierre était ôtée du sépulcre.

2 Et elle courut, et vint à Simon Pierre, et à l'autre Disciple que Jésus aimait, et elle leur dit : on a enlevé le Seigneur hors du sépulcre, mais nous ne savons pas où on l'a mis.

3 Alors Pierre partit avec l'autre Disciple, et ils s'en allèrent au sépulcre.

4 Et ils couraient tous deux ensemble; mais l'autre Disciple courait plus vite que Pierre, et il arriva le premier au sépulcre.

5 Et s'étant baissé, il vit les linges à terre; mais il n'y entra point.

6 Alors Simon Pierre qui le suivait, arriva, et entra dans le sépulcre, et vit les linges à terre.

7 Et le suaire qui avait été sur la tête [de Jésus], lequel n'était point mis avec les linges, mais était enveloppé en un lieu à part.

8 Alors l'autre Disciple, qui était arrivé le premier au sépulcre, y entra aussi, et il vit, et crut.

9 Car ils ne savaient pas encore l'Ecriture, [qui porte] qu'il devait ressusciter des morts.

10 Et les Disciples s'en retournèrent chez eux.

11 Mais Marie se tenait près du sépulcre dehors, en pleurant; et comme elle pleurait, elle se baissa dans le sépulcre;

12 Et vit deux Anges vêtus de blanc, assis l'un à la tête, et l'autre aux pieds, là où le corps de Jésus avait été couché.

13 Et ils lui dirent : femme, pourquoi pleures-tu? Elle leur dit : parce qu'on a enlevé mon Seigneur; et je ne sais point où on l'a mis.

14 Et quand elle eut dit cela, se tournant en arrière, elle vit Jésus qui était là; mais elle ne savait pas que ce fût Jésus.

15 Jésus lui dit : femme, pourquoi pleures-tu? Qui cherches-tu? Elle pensant que ce fût le jardinier, lui dit : Seigneur, si tu l'as emporté, dis-moi où tu l'as mis, et je l'ôterai.

16 Jésus lui dit : Marie! Et elle s'étant retournée, lui dit : Rabboni! c'est-à-dire, mon Maître!

17 Jésus lui dit : ne me touche point; car je ne suis point encore monté vers mon Père; mais va à mes Frères, et leur dis : je monte vers mon Père, et vers votre Père, vers mon Dieu, et vers votre Dieu.

18 Marie Magdelaine vint annoncer aux Disciples qu'elle avait vu le Seigneur, et qu'il lui avait dit ces choses.

19 Et quand le soir de ce jour-là, qui était le premier de la semaine, fut venu, et que les portes du lieu où les Disciples étaient assemblés à cause de la crainte qu'ils avaient des Juifs, étaient fermées : Jésus vint, et fut là au milieu d'eux, et il leur dit : que la paix soit avec vous!

20 Et quand il leur eut dit cela, il leur montra ses mains et son côté; et les Disciples eurent une grande joie, quand ils virent le Seigneur.

21 Et Jésus leur dit encore : que la paix soit avec vous! comme mon Père m'a envoyé, ainsi je vous envoie.

22 Et quand il eut dit cela, il souffla sur eux, et leur dit : recevez le Saint-Esprit.

23 A quiconque vous pardonnerez les péchés, ils seront pardonnés; et à quiconque vous les retiendrez, ils seront retenus.

24 Or Thomas, appelé Didyme, qui était l'un des douze, n'était point avec eux quand Jésus vint.

25 Et les autres Disciples lui dirent : nous avons vu le Seigneur. Mais il leur dit : si je ne vois les marques des clous en ses mains, et si je ne mets mon doigt où étaient les clous, et si je ne mets ma main dans son côté, je ne le croirai point.

26 Et huit jours après ses Disciples étant encore dans [la maison], et Thomas avec eux, Jésus vint, les portes étant fermées, et fut là au milieu d'eux, et il leur dit : Que la paix soit avec vous!

27 Puis il dit à Thomas : mets ton doigt ici, et regarde mes mains, avance aussi ta main, et la mets dans mon côté; et ne sois point incrédule, mais fidèle.

28 Et Thomas répondit, et lui dit : Mon Seigneur, et mon Dieu!

29 Jésus lui dit : parce que tu m'as vu, Thomas, tu as cru; bienheureux sont ceux qui n'ont point vu, et qui ont cru.

30 Jésus fit aussi en la présence de ses Disciples plusieurs autres miracles, qui ne sont point écrits dans ce Livre.

31 Mais ces choses sont écrites afin que vous croyiez que Jésus est le Christ, le Fils de Dieu, et qu'en croyant vous ayez la vie par son Nom.

1 A hétnek elsõ napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kõ a sírról.

2 Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették õt.

3 Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz.

4 Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelõzé Pétert, és elõbb juta a sírhoz;

5 És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedõk; mindazáltal nem megy vala be.

6 Megjöve azután Simon Péter [is] nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedõk ott vannak.

7 És a keszkenõ, a mely az õ fején volt, nem együtt van a lepedõkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.

8 Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki elõször jutott a sírhoz, és lát és hisz vala.

9 Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.

10 Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez.

11 Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;

12 És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtõl, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala.

13 És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették õt.

14 És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust [ott] állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az.

15 Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el õt, mondd meg nékem, hová tetted õt, és én elviszem õt.

16 Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester!

17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

18 Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és [hogy] ezeket mondotta néki.

19 Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!

20 És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.

21 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.

22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket:

23 A kiknek bûneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.

24 Tamás pedig, egy a tizenkettõ közül, a kit Kettõsnek hívtak, nem vala õ velök, a mikor eljött vala Jézus.

25 Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Õ pedig monda nékik: Ha nem látom az õ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az õ oldalába, semmiképen el nem hiszem.

26 És nyolcz nap múlva ismét benn valának az õ tanítványai, Tamás is õ velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!

27 Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [ide] a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívõ.

28 És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!

29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.

30 Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az õ tanítványai elõtt, a melyek nincsenek megírva ebben a könyvben;

31 Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy [ezt] hívén, életetek legyen az õ nevében.