Jó 7

1 "Isn’t a man forced to labor on earth?

Aren’t his days like the days of a hired hand?

2 As a servant who earnestly desires the shadow,

as a hireling who looks for his wages,

3 so I am made to possess months of misery,

wearisome nights are appointed to me.

4 When I lie down, I say,

‘When will I arise, and the night be gone?’

I toss and turn until the dawning of the day.

5 My flesh is clothed with worms and clods of dust.

My skin closes up, and breaks out afresh.

6 My days are swifter than a weaver’s shuttle,

and are spent without hope.

7 Oh remember that my life is a breath.

My eye will no more see good.

8 The eye of him who sees me will see me no more.

Your eyes will be on me, but I will not be.

9 As the cloud is consumed and vanishes away,

so he who goes down to Sheol*7:9 Sheol is the place of the dead. will come up no more.

10 He will return no more to his house,

neither will his place know him any more.

11 "Therefore I will not keep silent.

I will speak in the anguish of my spirit.

I will complain in the bitterness of my soul.

12 Am I a sea, or a sea monster,

that you put a guard over me?

13 When I say, ‘My bed will comfort me.

My couch will ease my complaint,’

14 then you scare me with dreams

and terrify me through visions,

15 so that my soul chooses strangling,

death rather than my bones.

16 I loathe my life.

I don’t want to live forever.

Leave me alone, for my days are but a breath.

17 What is man, that you should magnify him,

that you should set your mind on him,

18 that you should visit him every morning,

and test him every moment?

19 How long will you not look away from me,

nor leave me alone until I swallow down my spittle?

20 If I have sinned, what do I do to you, you watcher of men?

Why have you set me as a mark for you,

so that I am a burden to myself?

21 Why do you not pardon my disobedience, and take away my iniquity?

For now will I lie down in the dust.

You will seek me diligently, but I will not be."

Folytatás: Jób kéri Istent, hogy vagy vegye el életét, vagy kímélja meg őt

1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai? 2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét: 3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra. 4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig. 5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed. 6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el. 7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót. 8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok! 9 A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. 10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé. 11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében. 12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem? 13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam: 14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem; 15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat. 16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem. 17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá? 18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt. 19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem? 20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére. 21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.