1 He began to speak to them in parables. "A man planted a vineyard, put a hedge around it, dug a pit for the wine press, built a tower, rented it out to a farmer, and went into another country. 2 When it was time, he sent a servant to the farmer to get from the farmer his share of the fruit of the vineyard. 3 They took him, beat him, and sent him away empty. 4 Again, he sent another servant to them; and they threw stones at him, wounded him in the head, and sent him away shamefully treated. 5 Again he sent another, and they killed him, and many others, beating some, and killing some. 6 Therefore still having one, his beloved son, he sent him last to them, saying, ‘They will respect my son.’ 7 But those farmers said among themselves, ‘This is the heir. Come, let’s kill him, and the inheritance will be ours.’ 8 They took him, killed him, and cast him out of the vineyard. 9 What therefore will the lord of the vineyard do? He will come and destroy the farmers, and will give the vineyard to others. 10 Haven’t you even read this Scripture:

‘The stone which the builders rejected

was made the head of the corner.

11 This was from the Lord.

It is marvelous in our eyes’?"

12 They tried to seize him, but they feared the multitude; for they perceived that he spoke the parable against them. They left him and went away. 13 They sent some of the Pharisees and the Herodians to him, that they might trap him with words. 14 When they had come, they asked him, "Teacher, we know that you are honest, and don’t defer to anyone; for you aren’t partial to anyone, but truly teach the way of God. Is it lawful to pay taxes to Caesar, or not? 15 Shall we give, or shall we not give?"

But he, knowing their hypocrisy, said to them, "Why do you test me? Bring me a denarius, that I may see it."

16 They brought it.

He said to them, "Whose is this image and inscription?"

They said to him, "Caesar’s."

17 Jesus answered them, "Render to Caesar the things that are Caesar’s, and to God the things that are God’s."

They marveled greatly at him.

18 Some Sadducees, who say that there is no resurrection, came to him. They asked him, saying, 19 "Teacher, Moses wrote to us, ‘If a man’s brother dies and leaves a wife behind him, and leaves no children, that his brother should take his wife and raise up offspring for his brother.’ 20 There were seven brothers. The first took a wife, and dying left no offspring. 21 The second took her, and died, leaving no children behind him. The third likewise; 22 and the seven took her and left no children. Last of all the woman also died. 23 In the resurrection, when they rise, whose wife will she be of them? For the seven had her as a wife."

24 Jesus answered them, "Isn’t this because you are mistaken, not knowing the Scriptures nor the power of God? 25 For when they will rise from the dead, they neither marry nor are given in marriage, but are like angels in heaven. 26 But about the dead, that they are raised, haven’t you read in the book of Moses about the Bush, how God spoke to him, saying, ‘I am the God of Abraham, the God of Isaac, and the God of Jacob’? 27 He is not the God of the dead, but of the living. You are therefore badly mistaken."

28 One of the scribes came and heard them questioning together, and knowing that he had answered them well, asked him, "Which commandment is the greatest of all?"

29 Jesus answered, "The greatest is: ‘Hear, Israel, the Lord our God, the Lord is one. 30 You shall love the Lord your God with all your heart, with all your soul, with all your mind, and with all your strength.’ This is the first commandment. 31 The second is like this: ‘You shall love your neighbor as yourself.’ There is no other commandment greater than these."

32 The scribe said to him, "Truly, teacher, you have said well that he is one, and there is none other but he; 33 and to love him with all the heart, with all the understanding, all the soul, and with all the strength, and to love his neighbor as himself, is more important than all whole burnt offerings and sacrifices."

34 When Jesus saw that he answered wisely, he said to him, "You are not far from God’s Kingdom."

No one dared ask him any question after that. 35 Jesus responded, as he taught in the temple, "How is it that the scribes say that the Christ is the son of David? 36 For David himself said in the Holy Spirit,

‘The Lord said to my Lord,

"Sit at my right hand,

until I make your enemies the footstool of your feet."’

37 Therefore David himself calls him Lord, so how can he be his son?"

The common people heard him gladly. 38 In his teaching he said to them, "Beware of the scribes, who like to walk in long robes, and to get greetings in the marketplaces, 39 and to get the best seats in the synagogues and the best places at feasts, 40 those who devour widows’ houses, and for a pretense make long prayers. These will receive greater condemnation."

41 Jesus sat down opposite the treasury and saw how the multitude cast money into the treasury. Many who were rich cast in much. 42 A poor widow came and she cast in two small brass coins, which equal a quadrans coin. 43 He called his disciples to himself and said to them, "Most certainly I tell you, this poor widow gave more than all those who are giving into the treasury, 44 for they all gave out of their abundance, but she, out of her poverty, gave all that she had to live on."

1 És kezde nékik példázatokban beszélni: Egy ember szõlõt ültetett, és körülvevé gyepûvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.

2 És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szõlõ gyümölcsébõl.

3 Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza.

4 És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kõvel dobálván meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve, visszaküldék.

5 És ismét másikat külde; ezt pedig megölék: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.

6 Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájok, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni.

7 Azok a munkások azonban ezt mondák magok között: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, és a miénk lesz az örökség.

8 És megfogván azt, megölék, és a szõlõn kívül veték.

9 Mit cselekszik hát a szõlõnek ura? Eljõ és elveszti a munkásokat, és a szõlõt másoknak adja.

10 Ezt az írást sem olvastátok-é? A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szeglet fejévé.

11 Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink elõtt.

12 És igyekeznek vala õt megfogni, de féltek a sokaságtól. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván õt, tovább menének.

13 És küldének hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják õt a beszédben.

14 Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz vagy és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, hanem igazság szerint tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk?

15 Õ pedig ismervén az õ képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, hogy lássam.

16 Azok pedig hozának. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré.

17 És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És elálmélkodának õ rajta.

18 És jövének hozzá Sadduczeusok, a kik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék õt, mondván:

19 Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az õ feleségét vegye el az õ fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.

20 Heten valának tehát fitestvérek. És az elsõ feleséget võn, de meghalván, magot nem hagya.

21 És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot õ sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;

22 És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagyának. Legutoljára meghalt az asszony is.

23 A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.

24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát?

25 Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.

26 A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.

27 Az Isten nem holtaknak, hanem élõknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek.

28 Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, a ki az õ vetekedésöket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tõle: Melyik az elsõ minden parancsolatok között?

29 Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az elsõ: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.

30 Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, és teljes elmédbõl és teljes erõdbõl. Ez az elsõ parancsolat.

31 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.

32 Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más.

33 És szeretni õt teljes szívbõl, teljes elmébõl, teljes lélekbõl és teljes erõbõl, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égõáldozatnál és véres áldozatnál.

34 Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala õt megkérdezni.

35 És felele Jézus és monda, a mint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?

36 Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Lélek által: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felõl, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.

37 Tehát maga Dávid nevezi õt Urának, mimódon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala õt.

38 Õ pedig monda nékik az õ tanításában: Õrizkedjetek az írástudóktól, a kik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piaczokon való köszöntéseket.

39 És a gyülekezetekben az elõlüléseket, és a lakomákon a fõhelyeket:

40 A kik az özvegyeknek házát fölemésztik és színbõl hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek.

41 És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba.

42 És egy szegény özvegy asszony is odajövén, két fillért, azaz egy negyed pénzt vete bele.

43 Akkor elõszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala.

44 Mert azok mindnyájan az õ fölöslegükbõl vetének; ez pedig az õ szegénységébõl, a mije csak volt, mind beveté, az õ egész vagyonát.