Eclesiastes 1

A földi dolgok hiábavalósága

1 A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei. 2 Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! 3 Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt? 4 Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad. 5 És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad. 6 Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél. 7 Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza. 8 Minden dolgok mint fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül. 9 A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. 10 Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak. 11 Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek. 12 Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben. 13 És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrődjenek vele. 14 Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme! 15 Az egyenetlen meg nem egyenesíthető, és a fogyatkozás meg nem számlálható. 16 Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyűjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fők voltak én előttem Jeruzsálemben, és az én elmém bőven látott bölcseséget és tudományt! 17 Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.

A vaidade de todas as coisas terrestres

1 Palavra do *Ec 1.12;7.27;12.8-10Pregador, filho de Davi, *Ec 1.12rei de Jerusalém.

2 *Ec 12.8;Sl 39.5-6;62.9;144.4;Rm 8.20Vaidade de vaidade, diz o Pregador. Vaidade de vaidade, tudo é vaidade. 3 *Ec 2.11;3.9;5.16Que proveito tem o homem de todo o seu trabalho com que se fadiga debaixo do sol? 4 Uma geração vai-se, e outra geração vem, mas a *Sl 104.5;119.90terra permanece para sempre. 5 Nasce o *Sl 19.4-6sol e põe-se o sol, dirigindo-se arquejante para o lugar em que vai nascer. 6 *Ec 11.5O vento vai em direção do sul e volta para o norte; volve-se, e revolve-se na sua carreira, e retoma os seus circuitos. 7 Todos os rios correm para o mar, e o mar não se enche; ao lugar para onde correm os rios, para lá tornam eles a correr. 8 Tudo está cheio de cansaço, que ninguém pode exprimir; *Ec 4.8;Pv 27.20os olhos não se fartam de ver, nem os ouvidos se enchem de ouvir. 9 *Ec 2.12;3.15;6.10O que tem sido é o que há de ser; e o que se tem feito é o que se há de fazer; nada há que seja novo debaixo do sol. 10 Há alguma coisa de que se diz: Vê! Isto é novo? Ela já existiu nos séculos que foram antes de nós. 11 Não há *Ec 2.16;9.5memória das gerações passadas; nem as gerações futuras serão lembradas pelas que existirão depois delas.

12 Eu, o *Ec 1.1Pregador, fui rei de Israel em Jerusalém. 13 *Ec 1.17Apliquei o meu coração a inquirir e a *Ec 3.10-11;7.25;8.17investigar com sabedoria a respeito de tudo o que se faz debaixo do sol; duro *Ec 2.23,26;3.10trabalho que Deus deu aos filhos dos homens para nele se exercitarem. 14 Tenho visto todas as obras que se fazem debaixo do sol; eis que tudo é *Ec 2.11,17;4.4;6.9vaidade e desejo vão. 15 O que é *Ec 7.13torto não se pode endireitar; e o que falta não se pode enumerar. 16 Eu falei no meu coração, dizendo: Eis que eu me engrandeci e excedi em *Ec 2.9;1Rs 3.12;4.30;10.23sabedoria a todos os que antes de mim existiram em Jerusalém; o meu coração tem tido larga experiência da sabedoria e do conhecimento. 17 *Ec 1.13Apliquei o meu coração a conhecer a sabedoria e a ciência, a *Ec 2.12;7.25loucura e a estultícia; sei que também isso é desejo vão. 18 Pois na *Ec 2.23;12.12muita sabedoria há muito enfado; e quem aumenta a ciência aumenta a tristeza.