1 A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára. Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.2 Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.3 Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.)4 Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom.5 Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön.6 Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem:7 Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata?8 Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre?9 Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.)10 Az az én bajom, gondoltam, hogy megváltozott a Felséges jóindulata.11 Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira.12 Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.13 Szent a te utad, Istenem! Van-e oly nagy Isten, mint a mi Istenünk?14 Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel.15 Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.)16 Láttak téged a vizek, ó Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is reszkettek.17 A felhők ontották a vizet, a magas fellegek mennydörögtek, nyilaid pedig cikáztak.18 Mennydörgésed hangzott a forgószélben, villámok világították be a világot, reszketett és rengett a föld.19 Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.20 Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron által.