1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3 Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.
6 A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.
12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
13 Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
14 Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.
16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.
19 Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?
20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.
21 Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.
22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!
23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.
24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?
25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.
27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.
29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
32 Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.
33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!
34 Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:
35 Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!
1 And Job answered and said,
2 Of a truth I know it is so; but how can man be just with *God?
3 If he shall choose to strive with him, he cannot answer him one thing of a thousand.
4 He is wise in heart and mighty in strength: who hath hardened himself against him, and had peace?
5 Who removeth mountains, and they know it not, when he overturneth them in his anger;
6 Who shaketh the earth out of its place, and the pillars thereof tremble;
7 Who commandeth the sun, and it riseth not, and he sealeth up the stars;
8 Who alone spreadeth out the heavens, and treadeth upon the high waves of the sea;
9 Who maketh the Bear, Orion, and the Pleiades, and the chambers of the south;
10 Who doeth great things past finding out, and wonders without number.
11 Lo, he goeth by me, and I see {him} not; and he passeth along, and I perceive him not.
12 Behold, he taketh away: who will hinder him? Who will say unto him, What doest thou?
13 +God withdraweth not his anger; the proud helpers stoop under him:
14 How much less shall I answer him, choose out my words {to strive} with him?
15 Whom, though I were righteous, {yet} would I not answer; I would make supplication to my judge.
16 If I had called, and he had answered me, I would not believe that he hearkened to my voice, -
17 He, who crusheth me with a tempest, and multiplieth my wounds without cause.
18 He suffereth me not to take my breath, for he filleth me with bitternesses.
19 Be it a question of strength, lo, {he is} strong; and be it of judgment, who will set me a time?
20 If I justified myself, mine own mouth would condemn me; were I perfect, he would prove me perverse.
21 Were I perfect, {yet} would I not know my soul: I would despise my life.
22 It is all one; therefore I said, he destroyeth the perfect and the wicked.
23 If the scourge kill suddenly, he mocketh at the trial of the innocent.
24 The earth is given over into the hand of the wicked {man}; he covereth the faces of its judges. If not, who then is it?
25 And my days are swifter than a runner: they flee away, they see no good.
26 They pass by like skiffs of reed; as an eagle that swoops upon the prey.
27 If I say, I will forget my complaint, I will leave off my {sad} countenance, and brighten up,
28 I am afraid of all my sorrows; I know that thou wilt not hold me innocent.
29 Be it that I am wicked, why then do I labour in vain?
30 If I washed myself with snow-water, and cleansed my hands in purity,
31 Then wouldest thou plunge me in the ditch, and mine own clothes would abhor me.
32 For he is not a man, as I am, that I should answer him; that we should come together in judgment.
33 There is not an umpire between us, who should lay his hand upon us both.
34 Let him take his rod away from me, and let not his terror make me afraid,
35 {Then} I will speak, and not fear him; but it is not so with me.