1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 A kik keserû füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Az emberek közül kiûzik õket, úgy hurítják õket, mint a tolvajt.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Esztelen legények, sõt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Útálnak engem, messze távoznak tõlem, és nem átalanak pökdösni elõttem.
11 Sõt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát elõttem kivetik.
12 Jobb felõl ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elõ, pusztulás között hömpölyögnek [ide].
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar ûzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhõ.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 A sok erõlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élõ gyülekezõ házába;
24 De a roskadóban levõ ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendõben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szûkölködõ miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Az én bensõm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Feketülten járok, de nem a nap hõsége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Bõröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hõség miatt.
31 Hegedûm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
1 But now they that are younger than I have me in derision, whose fathers I would have disdained to set with the dogs of my flock.
2 Yea, whereto {should} the strength of their hands {profit} me, {men} in whom vigour hath perished?
3 Withered up through want and hunger, they flee into waste places long since desolate and desert:
4 They gather the salt-wort among the bushes, and the roots of the broom for their food.
5 They are driven forth from among {men} -they cry after them as after a thief-
6 To dwell in gloomy gorges, in caves of the earth and the rocks:
7 They bray among the bushes; under the brambles they are gathered together:
8 Sons of fools, and sons of nameless sires, they are driven out of the land.
9 And now I am their song, yea, I am their byword.
10 They abhor me, they stand aloof from me, yea, they spare not to spit in my face.
11 For he hath loosed my cord and afflicted me; so they cast off the bridle before me.
12 At {my} right hand rise the young brood; they push away my feet, and raise up against me their pernicious ways;
13 They mar my path, they set forward my calamity, without any to help them;
14 They come in as through a wide breach: amid the confusion they roll themselves onward.
15 Terrors are turned against me; they pursue mine honour as the wind; and my welfare is passed away like a cloud.
16 And now my soul is poured out in me; days of affliction have taken hold upon me.
17 The night pierceth through my bones {and detacheth them} from me, and my gnawing pains take no rest:
18 By their great force they have become my raiment; they bind me about as the collar of my coat.
19 He hath cast me into the mire, and I have become like dust and ashes.
20 I cry unto thee, and thou answerest me not; I stand up, and thou lookest at me.
21 Thou art changed to a cruel one to me; with the strength of thy hand thou pursuest me.
22 Thou liftest me up to the wind; thou causest me to be borne away, and dissolvest my substance.
23 For I know that thou wilt bring me to death, and into the house of assemblage for all living.
24 Indeed, no prayer {availeth} when he stretcheth out {his} hand: though they cry when he destroyeth.
25 Did not I weep for him whose days were hard? was not my soul grieved for the needy?
26 For I expected good, and there came evil; and I waited for light, but there came darkness.
27 My bowels well up, and rest not; days of affliction have confronted me.
28 I go about blackened, but not by the sun; I stand up, I cry in the congregation.
29 I am become a brother to jackals, and a companion of ostriches.
30 My skin is become black {and falleth} off me, and my bones are parched with heat.
31 My harp also is {turned} to mourning, and my pipe into the voice of weepers.