1 Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt.

2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?

3 Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket.

4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

5 Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök.

6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

8 Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz.

9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

12 Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

14 Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?

15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

16

1 Mia spirito senfortiĝis, miaj tagoj mallongiĝis, Tomboj estas antaŭ mi.

2 Mokado min ĉirkaŭas; En aflikto pro tio restas mia okulo.

3 Estu Vi mem mia garantianto antaŭ Vi; Alie kiu donos la manon pro mi?

4 Ĉar ilian koron Vi kovris kontraŭ prudento; Tial Vi ne donos al ili triumfon.

5 Se iu fanfaronas antaŭ siaj amikoj pri sia parto, La okuloj de liaj infanoj konsumiĝos.

6 Li faris min proverbo por la popoloj; Kaj mi fariĝis homo, al kiu oni kraĉas en la vizaĝon.

7 Mia okulo mallumiĝis de ĉagreno, Kaj ĉiuj miaj membroj fariĝis kiel ombro.

8 La justuloj eksentos teruron pro tio, Kaj la senkulpulo ekscitiĝos kontraŭ la hipokritulo.

9 Tamen la virtulo forte konservos sian vojon, Kaj la purmanulo pli firmiĝos.

10 Kaj kiom ajn vi ĉiuj revenos, Mi ne trovos inter vi saĝulon.

11 Miaj tagoj forpasis, pereis miaj intencoj, Kiujn havis mia koro.

12 La nokton ili volas fari tago, La lumon alproksimigi al la mallumo.

13 Se mi atendas, tamen Ŝeol estas mia domo, En la mallumo estas pretigita mia lito.

14 Al la kavo mi diras:Vi estas mia patro; La vermojn mi nomas mia patrino kaj mia fratino.

15 Kion mi devas atendi? Kiu atentos mian esperon?

16 En la profundon de Ŝeol ĝi malsupreniros, Ni ambaŭ kune kuŝos en la polvo.