1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
2 Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
3 Vajjon járul-é elõdbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
4 Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd õt örökös szolgádul?
5 Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
6 Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
7 Tele rakhatod-é nyársakkal a bõrét, avagy szigonynyal a fejét?
8 Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
9 Ímé, az õ reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt!
10 Nincs oly merész, a ki õt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?
11 Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!
12 Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
13 Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?
14 Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!]
15 Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel.
16 Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegõ se megy.
17 Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
18 Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
19 A szájából szövétnekek jõnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki.
20 Orrlyukaiból gõz lövel elõ, mint a forró fazékból és üstbõl.
21 Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elõ.
22 Nyakszirtjén az erõ tanyáz, elõtte félelem ugrándozik.
23 Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.
24 Szíve kemény, mint a kõ, oly kemény, mint az alsó malomkõ.
25 Hogyha felkél, hõsök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.
26 Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz.
27 Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.
28 A nyíl vesszõje el nem ûzi õt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
29 Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.
30 Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.
31 Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.
32 Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megõszült.
33 Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
34 Lenéz minden nagy állatot, õ a király minden ragadozó felett.
1 Ĉu vi povas eltiri levjatanon per fiŝhoko, Aŭ ligi per ŝnuro ĝian langon?
2 Ĉu vi povas trameti kanon tra ĝia nazo Kaj trapiki ĝian vangon per pikilo?
3 Ĉu ĝi multe petegos vin, Aŭ parolos al vi flataĵojn?
4 Ĉu ĝi faros interligon kun vi? Ĉu vi povas preni ĝin kiel porĉiaman sklavon?
5 Ĉu vi amuziĝos kun ĝi kiel kun birdo? Aŭ ĉu vi ligos ĝin por viaj knabinoj?
6 Ĉu kamaradoj ĝin dishakos, Kaj dividos inter komercistoj?
7 Ĉu vi povas plenigi per pikiloj ĝian haŭton Kaj per fiŝistaj hokoj ĝian kapon?
8 Metu sur ĝin vian manon; Tiam vi bone memoros la batalon, kaj ĝin ne plu entreprenos.
9 Vidu, la espero ĉiun trompos; Jam ekvidinte ĝin, li falos.
10 Neniu estas tiel kuraĝa, por inciti ĝin; Kiu do povas stari antaŭ Mi?
11 Kiu antaŭe ion donis al Mi, ke Mi redonu al li? Sub la tuta ĉielo ĉio estas Mia.
12 Mi ne silentos pri ĝiaj membroj, Pri ĝia forto kaj bela staturo.
13 Kiu povas levi ĝian veston? Kiu aliros al ĝia paro da makzeloj?
14 Kiu povas malfermi la pordon de ĝia vizaĝo? Teruro ĉirkaŭas ĝiajn dentojn.
15 Ĝiaj fieraj skvamoj estas kiel ŝildoj, Interligitaj per fortika sigelo;
16 Unu kuntuŝiĝas kun la alia tiel, Ke aero ne povas trairi tra ili;
17 Unu alfortikiĝis al la alia, Interkuniĝis kaj ne disiĝas.
18 Ĝia terno briligas lumon, Kaj ĝiaj okuloj estas kiel la palpebroj de la ĉielruĝo.
19 El ĝia buŝo eliras torĉoj, Elkuras flamaj fajreroj.
20 El ĝiaj nazotruoj eliras fumo, Kiel el bolanta poto aŭ kaldrono.
21 Ĝia spiro ekbruligas karbojn, Kaj flamo eliras el ĝia buŝo.
22 Sur ĝia kolo loĝas forto, Kaj antaŭ ĝi kuras teruro.
23 La partoj de ĝia karno estas firme kunligitaj inter si, Tenas sin fortike sur ĝi, kaj ne ŝanceliĝas.
24 Ĝia koro estas malmola kiel ŝtono, Kaj fortika kiel suba muelŝtono.
25 Kiam ĝi sin levas, ektremas fortuloj, Konsterniĝas de teruro.
26 Glavo, kiu alproksimiĝas al ĝi, ne povas sin teni, Nek lanco, sago, aŭ kiraso.
27 Feron ĝi rigardas kiel pajlon, Kupron kiel putran lignon.
28 Ne forpelos ĝin sago; Ŝtonoj el ŝtonĵetilo fariĝas pajleroj antaŭ ĝi.
29 Bastonegon ĝi rigardas kiel pajlon, Kaj ĝi mokas la sonon de lanco.
30 Sube ĝi havas akrajn pecetojn; Kiel draŝrulo ĝi kuŝas sur la ŝlimo.
31 Kiel kaldronon ĝi ondigas la profundon; La maron ĝi kirlas kiel ŝmiraĵon.
32 La vojo post ĝi lumas; La abismo aperas kiel grizaĵo.
33 Ne ekzistas sur la tero io simila al ĝi; Ĝi estas kreita sentima.
34 Ĝi rigardas malestime ĉion altan; Ĝi estas reĝo super ĉiuj sovaĝaj bestoj.