1 Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!
3 Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;
6 Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.
23 Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 [Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
1 Kaj plue Ijob parolis siajn sentencojn, kaj diris:
2 Ho, se estus al mi tiel, kiel en la antaŭaj monatoj, Kiel en la tempo, kiam Dio min gardis;
3 Kiam Lia lumilo lumis super mia kapo; Kaj sub Lia lumo mi povis iri en mallumo;
4 Kiel estis al mi en la tagoj de mia juneco, Kiam la ŝirmado de Dio estis super mia tendo;
5 Kiam la Plejpotenculo estis ankoraŭ kun mi, Kaj ĉirkaŭ mi estis miaj infanoj;
6 Kiam miaj paŝoj laviĝadis en butero, Kaj la roko verŝadis al mi fluojn da oleo!
7 Kiam mi eliris el la pordego al la urbo Kaj aranĝis al mi sidon sur la placo,
8 Vidis min junuloj kaj kaŝis sin, Kaj maljunuloj leviĝis kaj staris;
9 Eminentuloj ĉesis paroli Kaj metis la manon sur sian buŝon;
10 La voĉo de altranguloj sin kaŝis, Kaj ilia lango algluiĝis al ilia palato.
11 Kiam orelo aŭdis, ĝi nomis min feliĉa; Kiam okulo vidis, ĝi gloris min;
12 Ĉar mi savadis kriantan malriĉulon, Kaj orfon, kiu ne havis helpanton.
13 Beno de pereanto venadis sur min, Kaj la koro de vidvino estis ĝojigata de mi.
14 Virteco estis mia vesto, Kaj mia justeco vestis min kiel mantelo kaj kapornamo.
15 Mi estis okuloj por la blindulo, Kaj piedoj por la lamulo;
16 Mi estis patro por la malriĉuloj, Kaj juĝan aferon de homoj nekonataj mi esploradis;
17 Mi rompadis la makzelojn al maljustulo, Kaj el liaj dentoj mi elŝiradis la kaptitaĵon.
18 Kaj mi pensis:En mia nesto mi mortos, Kaj grandnombraj kiel sablo estos miaj tagoj;
19 Mia radiko estas malkovrita por la akvo, Kaj roso noktas sur miaj branĉoj.
20 Mia gloro estas ĉiam nova, Kaj mia pafarko ĉiam refortiĝas en mia mano.
21 Oni aŭskultadis min kaj atendadis, Kaj silentadis, kiam mi donadis konsilojn.
22 Post miaj vortoj oni ne plu parolis; Kaj miaj vortoj gutadis sur ilin.
23 Oni atendadis min kiel la pluvon, Kaj malfermadis sian buŝon, kiel por malfrua pluvo.
24 Se mi iam ridis al ili, ili ne kredis tion; Kaj la lumo de mia vizaĝo ne falis.
25 Kiam mi iris al ili, mi sidis sur la ĉefa loko; Mi loĝis kiel reĝo inter taĉmentoj, Kiel konsolanto de funebruloj.