1 Et l'Éternel avait dit à Abram: Va-t'en hors de ton pays, et de ta parenté, et de la maison de ton père, vers le pays que je te montrerai.

2 Et je te ferai devenir une grande nation, et je te bénirai, et je rendrai ton nom grand, et tu seras une bénédiction.

3 Et je bénirai ceux qui te béniront, et je maudirai ceux qui te maudiront; et toutes les familles de la terre seront bénies en toi.

4 Et Abram s'en alla, comme l'Éternel le lui avait dit, et Lot alla avec lui. Et Abram était âgé de soixante et quinze ans quand il sortit de Charan.

5 Et Abram prit Saraï sa femme, et Lot, fils de son frère, et tout le bien qu'ils avaient gagné, et les personnes qu'ils avaient acquises à Charan; et ils sortirent pour aller au pays de Canaan; et ils arrivèrent au pays de Canaan.

6 Et Abram traversa le pays jusqu'au lieu de Sichem, jusqu'au chêne de Moré. Or, les Cananéens étaient alors dans le pays.

7 Et l'Éternel apparut à Abram, et lui dit: Je donnerai ce pays à ta postérité! Et il bâtit là un autel à l'Éternel, qui lui était apparu.

8 Et il passa de là vers la montagne, à l'orient de Béthel, et il tendit ses tentes, ayant Béthel à l'Occident, et Aï à l'Orient. Et il bâtit là un autel à l'Éternel, et invoqua le nom de l'Éternel.

9 Puis Abram partit, marchant de campement en campement, vers le Midi.

10 Or il y eut une famine dans le pays, et Abram descendit en Égypte pour y séjourner; car la famine était grande dans le pays.

11 Et comme il était près d'entrer en Égypte, il dit à Saraï sa femme: Voici, je sais que tu es une belle femme;

12 Et il arrivera que lorsque les Égyptiens t'auront vue, ils diront: C'est sa femme; et ils me tueront; mais ils te laisseront vivre.

13 Dis, je te prie, que tu es ma sœur, afin que je sois bien traité à cause de toi, et que j'aie la vie sauve grâce à toi.

14 Et dès qu'Abram fut arrivé en Égypte, les Égyptiens virent que cette femme était fort belle.

15 Et les princes de la cour de Pharaon la virent, et la louèrent devant Pharaon, et la femme fut emmenée dans la maison de Pharaon.

16 Et il fit du bien à Abram, à cause d'elle; et il eut des brebis et des bœufs et des ânes, des serviteurs et des servantes, des ânesses et des chameaux.

17 Mais l'Éternel frappa de grandes plaies Pharaon et sa maison, à cause de Saraï, femme d'Abram.

18 Alors Pharaon appela Abram, et lui dit: Qu'est-ce que tu m'as fait? Pourquoi ne m'as-tu pas déclaré que c'était ta femme?

19 Pourquoi as-tu dit: C'est ma sœur; en sorte que je l'ai prise pour femme? Maintenant, voici ta femme, prends-la et va-t'en.

20 Et Pharaon donna ordre pour lui à des gens qui le reconduisirent, lui et sa femme, et tout ce qui lui appartenait.

1 És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedbõl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.

2 És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.

3 És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.

4 És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne õ vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendõs vala, mikor kiméne Háránból.

5 És felvevé Ábrám az õ feleségét Szárait, és Lótot, az õ atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.

6 És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.

7 És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És [Ábrám] oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki.

8 Onnan azután a hegység felé méne Bétheltõl keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségûl hívá az Úr nevét.

9 És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván.

10 Azonban éhség lõn az országban, és Ábrám aláméne Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.

11 És lõn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.

12 Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.

13 Mondd [azért,] kérlek, [hogy] húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.

14 És lõn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép.

15 Mikor megláták õt a Faraó fõemberei, magasztalák a Faraó elõtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.

16 És jól tõn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nõstényszamarai és tevéi.

17 De megveré az Úr a Faraót és az õ házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért.

18 Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?

19 Miért mondottad: Húgom õ; azért vevém magamnak feleségûl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.

20 És parancsola felõle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták õtet és az õ feleségét, és mindenét a mije vala.