1 Or, Dieu se souvint de Noé, et de tous les animaux et de tout le bétail qui étaient avec lui dans l'arche. Et Dieu fit passer un vent sur la terre, et les eaux s'arrêtèrent.

2 Et les sources de l'abîme et les bondes des cieux se fermèrent; et la pluie fut retenue des cieux.

3 Et les eaux se retirèrent de dessus la terre; elles allèrent se retirant; et les eaux diminuèrent au bout de cent cinquante jours.

4 Et au septième mois, au dix-septième jour du mois, l'arche s'arrêta sur les montagnes d'Ararat.

5 Et les eaux allèrent diminuant, jusqu'au dixième mois. Au dixième mois, au premier jour du mois, ap-parurent les sommets des montagnes.

6 Et il arriva qu'au bout de quarante jours Noé ouvrit la fenêtre qu'il avait faite à l'arche.

7 Et il lâcha le corbeau, qui sortit, allant et revenant, jusqu'à ce que les eaux eussent séché de dessus la terre.

8 Puis il lâcha la colombe d'avec lui, pour voir si les eaux avaient fort diminué à la surface de la terre.

9 Mais la colombe ne trouva pas où poser la plante de son pied, et elle retourna vers lui dans l'arche; car il y avait de l'eau à la surface de toute la terre. Et Noé avança sa main, la prit, et la ramena vers lui dans l'arche.

10 Et il attendit encore sept autres jours, puis il lâcha de nouveau la colombe hors de l'arche.

11 Et la colombe revint à lui vers le soir; et voici, une feuille d'olivier fraîche était à son bec; et Noé comprit que les eaux avaient fort diminué sur la terre.

12 Et il attendit encore sept autres jours; puis il lâcha la colombe; mais elle ne retourna plus à lui.

13 Et il arriva en l'an six cent un de la vie de Noé, au premier mois, au premier jour du mois, que les eaux avaient séché sur la terre; et Noé ôta la couverture de l'arche, et regarda; et voici, la surface du sol avait séché.

14 Au second mois, au vingt-septième jour du mois, la terre fut sèche.

15 Alors Dieu parla à Noé, en disant:

16 Sors de l'arche, toi, ta femme, tes fils, et les femmes de tes fils avec toi.

17 Fais sortir avec toi tous les animaux qui sont avec toi, de toute chair, tant des oiseaux que des bêtes, et de tous les reptiles qui rampent sur la terre; et qu'ils peuplent en abondance la terre, et qu'ils croissent et multiplient sur la terre.

18 Et Noé sortit, et ses fils, sa femme, et les femmes de ses fils avec lui.

19 Tous les animaux, tous les reptiles et tous les oiseaux, tout ce qui rampe sur la terre, selon leurs familles, sortirent de l'arche.

20 Et Noé bâtit un autel à l'Éternel; et il prit de toute bête pure, et de tout oiseau pur, et il offrit des holocaustes sur l'autel.

21 Et l'Éternel respira l'agréable odeur, et l'Éternel dit en son cœur: Je ne maudirai plus la terre, à cause de l'homme; car la nature du cœur de l'homme est mauvaise dès sa jeunesse; et je ne frapperai plus tout ce qui vit, comme je l'ai fait.

22 Tant que la terre durera, les semailles et la moisson, le froid et le chaud, l'été et l'hiver, et le jour et la nuit, ne cesseront point.

1 Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely õ vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának.

2 És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszûnt az esõ az égbõl.

3 És elmenének a vizek a földrõl folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek.

4 A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.

5 A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó elsõ napján meglátszának a hegyek csúcsai.

6 És lõn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala.

7 És kibocsátá a hollót, és az elrepûlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földrõl felszáradának.

8 Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színérõl.

9 De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére õ hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; õ pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába.

10 És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából.

11 És megjöve õ hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földrõl.

12 És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé õ hozzá vissza.

13 És lõn a hatszáz egyedik esztendõben, az elsõ hónak elsõ napján, felszáradának a vizek a földrõl, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.

14 A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.

15 És szóla az Isten Noénak, mondván:

16 Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled.

17 Minden vadat, mely veled van, minden testbõl, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.

18 Kiméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és az õ fiainak feleségei õ vele.

19 Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az õ neme szerint.

20 És oltárt építe Noé az Úrnak, és võn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égõáldozattal az oltáron.

21 És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az õ szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az õ ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élõ állatot, mint cselekedtem.

22 Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.