Jó 14

1 "Man, who is born of a woman,

is of few days, and full of trouble.

2 He grows up like a flower, and is cut down.

He also flees like a shadow, and doesn’t continue.

3 Do you open your eyes on such a one,

and bring me into judgment with you?

4 Who can bring a clean thing out of an unclean?

Not one.

5 Seeing his days are determined,

the number of his months is with you,

and you have appointed his bounds that he can’t pass.

6 Look away from him, that he may rest,

until he accomplishes, as a hireling, his day.

7 "For there is hope for a tree if it is cut down,

that it will sprout again,

that the tender branch of it will not cease.

8 Though its root grows old in the earth,

and its stock dies in the ground,

9 yet through the scent of water it will bud,

and sprout boughs like a plant.

10 But man dies, and is laid low.

Yes, man gives up the spirit, and where is he?

11 As the waters fail from the sea,

and the river wastes and dries up,

12 so man lies down and doesn’t rise.

Until the heavens are no more, they will not awake,

nor be roused out of their sleep.

13 "Oh that you would hide me in Sheol,*14:13 Sheol is the place of the dead.

that you would keep me secret until your wrath is past,

that you would appoint me a set time and remember me!

14 If a man dies, will he live again?

I would wait all the days of my warfare,

until my release should come.

15 You would call, and I would answer you.

You would have a desire for the work of your hands.

16 But now you count my steps.

Don’t you watch over my sin?

17 My disobedience is sealed up in a bag.

You fasten up my iniquity.

18 "But the mountain falling comes to nothing.

The rock is removed out of its place.

19 The waters wear the stones.

The torrents of it wash away the dust of the earth.

So you destroy the hope of man.

20 You forever prevail against him, and he departs.

You change his face, and send him away.

21 His sons come to honor, and he doesn’t know it.

They are brought low, but he doesn’t perceive it of them.

22 But his flesh on him has pain,

and his soul within him mourns."

Befejezés: Jób panaszkodik az ember semmisége miatt és hiába keres vigasztaló reménységet

1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő. 2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó. 3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem? 4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki. 5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át. 6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek. 7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak. 8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke: 9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete. 10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő? 11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad: 12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból. 13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! 14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom. 15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után. 16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet! 17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez. 18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről; 19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé. 20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt. 21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök. 22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.