1 Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:
2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,
3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
5 Távol legyen tõlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az õ lelkét?
9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljõ a nyomorúság reá?
10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
14 Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
15 Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják.
16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó.
19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
20 Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
21 Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl.
22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elõl.
23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.
1 En Job het verder sy spreuk aangehef en gesê:
2 So waar as God leef wat my my reg ontneem het, en die Almagtige wat my siel bitterheid aangedoen het --
3 want my asem is nog heeltemal in my, en die lewensasem van God is in my neus --
4 my lippe spreek geen onreg nie, en my tong verkondig geen bedrog nie!
5 Dit is ver van my dat ek julle gelyk sou gee; totdat ek die asem uitblaas, sal ek my onskuld nie prysgee nie.
6 Aan my geregtigheid hou ek vas en laat dit nie los nie; my hart veroordeel geeneen van my dae nie.
7 My vyand moet dus verskyn as goddelose en my teëstander as kwaaddoener.
8 Want wat is die verwagting van die goddelose as Hy afsny -- as God sy siel wegneem?
9 Sal God sy geroep hoor as benoudheid oor hom kom?
10 Of sal hy hom kan verlustig in die Almagtige, God altyd kan aanroep?
11 Ek sal julle onderrig aangaande die hand van God; wat by die Almagtige is, sal ek nie verberg nie.
12 Kyk, julle het dit almal self aanskou, en waarom koester julle dan 'n ydele hoop?
13 D¡t is die deel van die goddelose mens by God en die erfdeel van die tiranne wat hulle van die Almagtige ontvang:
14 as sy kinders baie word, is dit vir die swaard; en sy spruite word nie versadig met brood nie.
15 Die wat van hom oorbly, word deur die pes begrawe, en sy weduwees ween nie.
16 As hy silwer ophoop soos stof en klere aanskaf soos modder --
17 hy skaf aan, maar die regverdige trek dit aan; en die onskuldige verdeel die silwer.
18 Hy het sy huis gebou soos 'n mot en soos 'n skerm wat die oppasser maak.
19 Ryk gaan hy lê, maar hy doen dit nie weer nie; hy maak sy oë oop en -- is nie meer nie.
20 Verskrikkinge oorval hom soos waterstrome; in die nag voer 'n stormwind hom weg.
21 Die oostewind tel hom op, en daar gaan hy; en dit storm hom weg uit sy plek.
22 En God werp op hom af sonder verskoning, vir sy hand moet hy haastig vlug.
23 Hulle klap oor hom in hul hande en spot hom weg uit sy plek.