1 An den Wassern zu Babel saßen wir und weineten, wenn wir an Zion gedachten.2 Unsere Harfen hingen wir an die Weiden, die drinnen sind.3 Denn daselbst hießen uns singen, die uns gefangen hielten, und in unserm Heulen fröhlich sein: Lieber, singet uns ein Lied von Zion!4 Wie sollten wir des HErrn Lied singen in fremden Landen?5 Vergesse ich dein, Jerusalem, so werde meiner Rechten vergessen!6 Meine Zunge müsse an meinem Gaumen kleben, wo ich dein nicht gedenke, wo ich nicht lasse Jerusalem meine höchste Freude sein.7 HErr, gedenke der Kinder Edom am Tage Jerusalems, die da sagen: Rein ab, rein ab, bis auf ihren Boden!8 Du verstörte Tochter Babel, wohl dem, der dir vergelte, wie du uns getan hast!9 Wohl dem, der deine jungen Kinder nimmt und zerschmettert sie an den Stein!

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.2 A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!4 Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!