1 Um dia Jônatas disse ao rapaz que carregava as suas armas:
— Vamos até o acampamento filisteu, que está no outro lado do desfiladeiro.
Mas Jônatas não contou ao pai o que ia fazer. 2 Saul estava em Migrom, perto de Gibeá, acampado debaixo de um pé de romã. Com ele estavam mais ou menos seiscentos homens. 3 O sacerdote que usava o manto sacerdotal era Aías, filho de Aitube e sobrinho de Icabô. (Icabô era filho de Fineias e neto de Eli, que havia sido sacerdote do Senhor Deus em Siló.) Os homens não sabiam que Jônatas havia saído do acampamento.
4 No desfiladeiro que Jônatas tinha de atravessar para chegar ao acampamento dos filisteus, havia duas grandes pedras, uma de cada lado da passagem. Uma era chamada de Bosês, e a outra, de Senê. 5 Uma estava no lado norte do desfiladeiro, de frente para Micmás, e a outra, no lado sul, de frente para Geba.
6 Jônatas disse ao rapaz que o acompanhava:
— Vamos até o acampamento desses filisteus pagãos. Pode ser que o Senhor nos ajude. E, se ele nos ajudar, nada poderá impedi-lo de nos dar a vitória, ainda que sejamos poucos.
7 O rapaz respondeu:
— Faça o que achar melhor! Eu estou com o senhor.
8 — Muito bem! — respondeu Jônatas. — Vamos até lá e deixemos que aqueles homens nos vejam. 9 Se eles disserem para ficarmos parados até que cheguem perto de nós, nós obedeceremos. 10 Mas, se disserem para irmos até o lugar onde eles estão, nós iremos, pois isso será o sinal de que o Senhor Deus nos deu a vitória.
11 Aí os dois deixaram que os filisteus os vissem. E estes disseram:
— Vejam! Alguns hebreus estão saindo das tocas onde estavam escondidos.
12 Então os soldados filisteus chamaram Jônatas e o rapaz:
— Subam até aqui! Queremos mostrar uma coisa a vocês.
Jônatas disse ao rapaz:
— Siga-me, pois o Senhor Deus deu ao povo de Israel a vitória sobre os filisteus.
13 Ele subiu engatinhando, e o rapaz o seguiu. Jônatas ia atacando e derrubando os filisteus, e o rapaz os ia matando. 14 Nesse primeiro ataque eles mataram cerca de vinte homens, em uma área de mais ou menos mil e duzentos metros quadrados. 15 Todos os filisteus que estavam no acampamento ficaram apavorados. Os patrulheiros e os soldados do acampamento tremeram de medo. A terra também tremeu, e houve uma grande confusão.
16 Os espiões de Saul que estavam em Gibeá, no território da tribo de Benjamim, viram que os filisteus estavam tontos, correndo para cá e para lá. 17 Então Saul disse aos seus oficiais:
— Contem os nossos soldados e vejam quem está faltando.
Eles contaram e descobriram que estavam faltando Jônatas e o rapaz que carregava as suas armas. 18 Aí Saul disse a Aías, o sacerdote:
— Traga aqui a arca da aliança.
Ele disse isso porque naquele tempo a arca ia na frente do povo de Israel.
19 Enquanto Saul falava com o sacerdote, a confusão no acampamento filisteu aumentava cada vez mais.
Então Saul disse ao sacerdote:
— Você não precisa mais consultar o Senhor.
20 Aí ele e os seus homens entraram na batalha contra os filisteus. Estes, em completa confusão, estavam lutando uns contra os outros. 21 Os hebreus que haviam passado para o lado dos filisteus e tinham ido para o acampamento com eles mudaram de lado outra vez e se juntaram com Saul e Jônatas. 22 Os israelitas que estavam escondidos nas montanhas de Efraim também souberam que os filisteus estavam fugindo. Eles se reuniram e atacaram os filisteus, 23 lutando todo o caminho até além de Bete-Avém. E o Senhor Deus deu naquele dia a vitória ao povo de Israel.
24 Naquele dia os israelitas estavam fracos de fome porque Saul havia feito este juramento: "Quem comer qualquer coisa hoje, antes de eu me vingar dos meus inimigos, será amaldiçoado." Por isso, ninguém tinha comido nada o dia inteiro. 25 Todos eles chegaram a um bosque e ali acharam mel por toda parte. 26 As árvores estavam cheias de mel, mas ninguém comeu nada porque eles estavam com medo do juramento de Saul. 27 Mas Jônatas não tinha ouvido o seu pai dar a ordem ao povo. Por isso, estendeu o bastão que tinha na mão, molhou a ponta num favo e comeu um pouco de mel. E logo se sentiu melhor. 28 Mas um dos homens disse:
— Todos estão fracos de fome porque o seu pai nos ameaçou, dizendo: "Quem comer qualquer coisa hoje será amaldiçoado!"
29 Então Jônatas respondeu:
— O meu pai fez uma coisa terrível com o nosso povo. Vejam como estou me sentindo melhor depois de comer um pouco deste mel! 30 Teria sido bem melhor se hoje o nosso povo tivesse comido o alimento que tomou do inimigo quando o derrotou. Imaginem quantos filisteus mais eles teriam matado!
31 Naquele dia os israelitas derrotaram os filisteus, lutando desde Micmás até Aijalom. A essa altura os israelitas estavam muito fracos de fome. 32 Por isso, avançaram sobre o que haviam tirado dos inimigos, isto é, as ovelhas, as vacas e os bezerros, e os mataram ali mesmo e comeram a carne com o sangue. 33 Aí alguém foi dizer a Saul:
— Olhe! O povo está pecando contra Deus, comendo carne sem primeiro deixar escorrer o sangue.
Saul gritou:
— Isso é traição! Rolem aqui para mim uma pedra grande.
34 E ordenou ainda:
— Vão para o meio do povo e digam a eles que tragam aqui o seu gado e as suas ovelhas. E que os matem e os comam aqui. E que não pequem contra Deus, comendo carne com sangue.
Por isso, naquela noite, todos trouxeram o seu gado e o mataram ali. 35 E Saul construiu um altar para o Senhor Deus, e esse foi o primeiro que ele construiu.
36 Aí Saul disse aos seus soldados:
— Vamos descer de noite e atacar os filisteus. Até o amanhecer nós tomaremos tudo o que eles têm e não deixaremos nenhum filisteu vivo.
Eles responderam:
— Faça o que achar melhor.
Mas o sacerdote disse:
— Primeiro vamos consultar a Deus.
37 Aí Saul perguntou a Deus:
— Devo atacar os filisteus? Tu darás a vitória ao povo de Israel?
Mas naquele dia Deus não respondeu nada. 38 Então Saul disse aos oficiais:
— Venham aqui e descubram que pecado foi cometido hoje. 39 Eu prometo pelo Senhor, o Deus vivo, o Salvador de Israel, que, mesmo que o culpado seja o meu filho Jônatas, eu o matarei.
Mas ninguém respondeu nada. 40 Então Saul ordenou:
— Fiquem todos de um lado. Eu e o meu filho Jônatas ficaremos do outro.
— Faça o que achar melhor! — responderam eles.
41 Então Saul disse ao Senhor, o Deus de Israel:
— Ó Deus, por que não me respondeste hoje? Ó Senhor, Deus de Israel, responde por meio do sorteio. Se a culpa for minha ou de Jônatas, responde pela pedra marcada Urim; mas, se a culpa for de Israel, o teu povo, responde pela pedra marcada Tumim.
E a resposta indicou Jônatas e Saul e não os soldados. 42 Então Saul disse:
— Façam o sorteio para saber se a culpa é minha ou do meu filho Jônatas.
E Jônatas foi indicado. 43 Então Saul perguntou:
— O que foi que você fez?
— Eu comi um pouco de mel que tirei com a ponta do bastão que eu tinha na mão! — respondeu Jônatas. — E estou aqui, pronto para morrer.
44 — Que Deus me mate se você não for morto! — disse Saul.
45 Mas os soldados responderam:
— Isso, nunca! Jônatas, que deu esta grande vitória ao povo de Israel, não deve morrer. Nós prometemos pelo Senhor, o Deus vivo, que ele não vai perder nem um fio de cabelo. O que ele fez hoje foi conseguido com a ajuda de Deus.
E assim os soldados salvaram Jônatas da morte.
46 Saul parou de perseguir os filisteus, e eles voltaram para a sua terra.
47 Depois que se tornou o rei de Israel, Saul lutou contra todos os povos vizinhos que eram seus inimigos: os povos de Moabe, de Amom e de Edom, os reis de Zoba e os filisteus. E em toda parte em que lutava era vitorioso. 48 Saul lutou corajosamente e venceu os amalequitas. E defendeu o povo de Israel de todos os ataques.
49 Saul tinha três filhos homens: Jônatas, Isvi e Malquisua. A sua filha mais velha chamava-se Merabe, e a mais nova, Mical. 50 A sua mulher chamava-se Ainoã e era filha de Aimaás. O comandante do exército de Saul era o seu primo Abner, filho de seu tio Ner. 51 Quis, o pai de Saul, e Ner, o pai de Abner, eram filhos de Abiel.
52 Durante toda a sua vida Saul lutou ferozmente contra os filisteus. E, sempre que encontrava um homem forte e valente, ele o alistava no seu exército.
1 Egyik napon azt mondta Jónátán, Saul fia a fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van! Apjának azonban nem szólt róla.
2 Saul éppen Gibea határában, Migrónban, a gránátalmafa alatt tartózkodott. Mintegy hatszáz főnyi hadinép volt vele,
3 meg Ahijjá is, aki Silóban az éfódot viselte, fia Ahitúbnak, Íkábód testvérének, Fineás fiának, aki az ÚR papjának, Élinek volt a fia. A hadinép sem tudta, hogy Jónátán elment.
4 A szorosban pedig, ahol Jónátán igyekezett átjutni a filiszteusok előőrséhez, innen is, onnan is volt egy sziklaszirt. Az egyiknek Bócéc, a másiknak Szenne volt a neve.
5 Az egyik szirt Mikmásszal szemben északon, a másik Gebával szemben délen emelkedik.
6 Jónátán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az ÚR, mert az ÚR előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást.
7 Fegyverhordozója így felelt neki: Tégy mindent úgy, ahogyan gondolod. Láss hozzá, én veled leszek, bármit tervezel!
8 Akkor Jónátán ezt mondta: Figyelj ide! Átmegyünk ezekhez az emberekhez, és megmutatjuk magunkat nekik.
9 Ha azt mondják nekünk: Maradjatok veszteg, amíg odaérünk hozzátok! - akkor megállunk egy helyben, és nem megyünk fel hozzájuk.
10 Ha azonban ezt mondják: Gyertek csak fel hozzánk! - akkor felmegyünk, mert kezünkbe adja őket az ÚR. Ez legyen számunkra a jel.
11 Amikor megmutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének, ezt mondták a filiszteusok: Nézd csak! Héberek jöttek elő az üregekből, ahová elrejtőztek!
12 És így szólították meg egyesek az előőrsből Jónátánt és fegyverhordozóját: Gyertek csak föl hozzánk, mondani akarunk valamit nektek! Akkor ezt mondta Jónátán a fegyverhordozójának: Gyere utánam, mert az ÚR Izráel kezébe adja őket.
13 És fölkapaszkodott Jónátán négykézláb, utána meg a fegyverhordozója. Voltak, akik Jónátán előtt hullottak el, másokat meg a fegyverhordozója ölt meg mögötte.
14 Így történt az első összecsapás, amelyben mintegy húsz embert ölt meg Jónátán és fegyverhordozója, egy hold földnek a fél barázdáján.
15 És riadalom támadt a táborban, a harcmezőn és az egész hadinép között. Megriadt az előőrs, sőt a portyázó csapat is. A föld pedig megrendült, és Isten riadalmat támasztott.
16 Amikor Saul megfigyelői a benjámini Gibeában meglátták, hogy a lármázó sokaság hullámzik, és ide-oda futkos,
17 ezt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk! Amikor számba vették, kitűnt, hogy Jónátán és a fegyverhordozója nincs sehol.
18 Akkor ezt mondta Saul Ahijjának: Hozasd ide az Isten ládáját! Mert az Isten ládája akkor már Izráel fiainál volt.
19 Amíg azonban Saul a pappal beszélt, a lárma egyre nagyobb lett a filiszteusok táborában. Azért ezt mondta Saul a papnak: Hagyd abba!
20 Ekkor hadba szólította Saul a vele levő egész hadinépet, és megkezdték a harcot, ahol már ember ember ellen harcolt, és igen nagy volt a zűrzavar.
21 Azok a héberek is, akik azelőtt a filiszteusokkal tartottak, és mindenfelől velük együtt vonultak táborba, azok is Izráelhez csatlakoztak, tehát Saulhoz és Jónátánhoz.
22 Amikor az Efraim hegyvidékén elrejtőzött izráeliek meghallották, hogy menekülnek a filiszteusok, ők is utánuk eredtek a harcba.
23 Így szabadította meg az ÚR Izráelt azon a napon. A harc azonban átterjedt Bét-Ávenen túlra.
24 Az izráeliek már igen el voltak csigázva azon a napon, mert így eskette meg Saul a népet: Átkozott az az ember, aki enni merészel estig, amíg bosszút nem állok ellenségeimen! Ezért nem evett semmit a nép.
25 Egyszer csak eljutottak egy erdőbe, ahol méz volt a földön.
26 Amikor a hadinép az erdőbe ért, csak úgy folyt a méz, de senki sem emelte kezét a szájához, mert félt a hadinép az eskü miatt.
27 Jónátán azonban nem hallotta, hogy apja megeskette a népet. Ezért kinyújtotta a kezében levő botot, és belemártotta a végét a lépes mézbe, kezével a szájához vitte, és mindjárt ragyogni kezdett a szeme.
28 Ekkor megszólalt valaki a nép közül, és ezt mondta: Apád szent esküt tétetett a néppel, hogy átkozott mindenki, aki ma enni mer! Ezért olyan kimerült a nép.
29 Jónátán ezt felelte: Apám bajba viszi az országot. Nézzétek csak, hogy elkezdett ragyogni a szemem, mert egy kicsit megkóstoltam ezt a mézet!
30 Hát még, ha jót evett volna ma a nép az ellenségeinél talált zsákmányból! Ezért nem elég nagy a filiszteusok veresége!
31 Azon a napon Mikmásztól Ajjálónig verték a filiszteusokat, és a nép nagyon kimerült.
32 Ezért a zsákmányra vetette magát a nép. Fogták a juhokat, marhákat, borjakat, és a földön vágták le, és a vérrel ette a nép a húst.
33 Amikor jelentették Saulnak, hogy vétkezik a nép az ÚR ellen, mert vérrel együtt eszi a húst, ezt mondta: Bűnös mulasztást követtetek el! Gördítsetek ide hozzám egy nagy követ!
34 Majd ezt mondta Saul: Menjetek a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide mindenki az ökrét és a juhát. Itt vágjátok le, és itt egyétek meg! Akkor nem vétkeztek az ÚR ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Elhozta tehát az egész nép, mindenki a maga ökrét még azon az éjszakán, és ott vágták le.
35 Saul ugyanis oltárt épített az ÚRnak. Ez volt az első oltár, amit az ÚRnak épített.
36 Azután ezt mondta Saul: Törjünk rá még az éjjel a filiszteusokra, virradatra fosszuk ki őket, és ne hagyjunk meg senkit közülük! Ők pedig ezt felelték: Tégy mindent úgy, ahogyan jónak látod. De a pap ezt mondta: Lépjünk először az Isten elé!
37 Ekkor megkérdezte Saul az Istent: Rátörjek-e a filiszteusokra? Izráel kezébe adod-e őket? De Isten nem válaszolt neki azonnal.
38 Azért ezt mondta Saul: Gyertek ide mindnyájan, akik oszlopai vagytok a népnek, tudjátok meg, és nézzetek utána, hogy miféle vétek történhetett ma?
39 Mert az élő ÚRra, Izráel szabadítójára mondom, hogy még ha a fiam, Jónátán követte is el azt, neki is meg kell halnia. De a népből senki sem felelt neki.
40 Akkor ezt mondta egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig Jónátán fiammal a másik oldalon. A nép ezt mondta Saulnak: Tégy úgy, ahogyan jónak látod!
41 Akkor ezt mondta Saul az ÚRnak, Izráel Istenének: Tárd fel az igazságot! És a sors Jónátánra meg Saulra esett, a nép pedig megszabadult.
42 Saul ezt mondta: Vessetek sorsot köztem és Jónátán fiam között! És a sors Jónátánra esett.
43 Saul ezt mondta Jónátánnak: Valld meg nekem, mit tettél? Jónátán be is vallotta, és ezt mondta: A kezemben levő bot végével valóban megkóstoltam egy kis mézet. Most pedig kész vagyok meghalni.
44 Saul ezt mondta: Engem verjen meg az Isten, ha nem halsz meg, Jónátán!
45 A nép azonban azt mondta Saulnak: Jónátán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő ÚRra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon. Így mentette meg a nép Jónátánt a haláltól.
46 Ekkor Saul felhagyott a filiszteusok üldözésével, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre.
47 Mióta átvette Saul a királyi hatalmat Izráel felett, harcban állt minden ellenségével körös-körül: Móábbal, az ammóniakkal, Edómmal, Cóbá királyával és a filiszteusokkal. Ahol csak megfordult, mindenütt győzelmet aratott.
48 Derekasan viselkedett, megverte az amálékiakat, és megmentette Izráelt fosztogatói kezéből.
49 Saul fiai ezek voltak: Jónátán, Jisvi és Malkisúa. Két leányának a neve pedig: az idősebbé Mérab, a kisebbiké Míkal.
50 Saul feleségének a neve Ahinóam volt, Ahimaac leánya. Hadseregparancsnokának a neve Abnér volt, aki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia.
51 Kís, Saul apja és Nér, Abnér apja is Abiél fiai voltak.
52 A filiszteus háború egyre súlyosabb lett Saul egész életében. Ezért, ha meglátott Saul egy-egy erős vagy bátor embert, azt maga mellé vette.