1 Então Davi fugiu da casa dos profetas, em Ramá, foi até o lugar onde Jônatas estava e disse:

— O que foi que eu fiz? Qual foi o meu crime? Que mal fiz eu ao seu pai, para ele querer me matar?

2 Jônatas respondeu:

— Que Deus não permita que você morra! O meu pai me conta tudo o que faz, seja importante ou não. Ele não esconderia isso de mim. Isso não é bem assim!

3 Mas Davi respondeu:

— O seu pai sabe muito bem o quanto você gosta de mim. Por isso, resolveu não deixar que você fique sabendo dos planos dele, para você não sofrer muito. Eu juro pela sua vida e pela vida de Deus, o Senhor, que estou bem perto da morte!

4 — O que você quer que eu faça? — perguntou Jônatas.

5 Davi respondeu:

— Amanhã é a Festa da Lua Nova, e eu deveria ir sem falta ao jantar do rei. Mas, se você deixar, eu irei me esconder no campo até depois de amanhã à noite. 6 Se o seu pai notar que eu não estou à mesa, diga que eu pedi a você para me deixar ir com urgência a Belém, pois está na época de toda a minha família oferecer lá o sacrifício anual. 7 Se ele disser: "Está bem", eu estarei salvo. Mas, se ele ficar com raiva, então você ficará sabendo que ele está com más intenções. 8 Peço que você me faça este favor e cumpra assim a promessa sagrada que me fez. Porém, se eu sou culpado, mate-me você mesmo! Por que deixar o seu pai fazer isso?

9 — Nem pense numa coisa dessas! — respondeu Jônatas. — Se eu soubesse que o meu pai estava mesmo resolvido a acabar com você, acha que eu não o avisaria?

10 Então Davi perguntou:

— E, se o seu pai responder com raiva, quem vai me avisar?

11 Jônatas respondeu:

— Venha comigo, vamos até o campo.

Eles foram, 12 e Jônatas disse a Davi:

— Que o Senhor, o Deus de Israel, seja nossa testemunha. Amanhã e depois de amanhã, a esta hora, eu vou fazer algumas perguntas ao meu pai. Se a intenção dele para com você for boa, eu lhe mandarei dizer. 13 Mas, se ele tiver a intenção de fazer alguma coisa contra você, que o Senhor Deus me mate se eu não enviar uma mensagem a você e não deixá-lo ir embora são e salvo! Que o Senhor esteja com você, assim como esteve com o meu pai! 14 E agora, se eu continuar vivo, cumpra a sua promessa sagrada e seja fiel a mim. Mas, se eu morrer, 15 trate sempre a minha família com bondade. E, quando o Senhor destruir completamente todos os nossos inimigos, 16 que nós não quebremos a promessa que fizemos um ao outro. Se você a quebrar, Deus o castigará.

17 Novamente Jônatas fez um juramento de amizade a Davi, pois ele amava Davi como a si mesmo. 18 E disse a Davi:

— Amanhã é a Festa da Lua Nova, e, se você não estiver lá, a sua falta será notada. 19 Depois de amanhã a sua falta será notada ainda mais. Assim vá para o lugar onde você se escondeu da outra vez e fique atrás do monte de pedras que há ali. 20 Então eu atirarei três flechas, como se o monte de pedras fosse um alvo. 21 Aí direi ao meu empregado para ir buscá-las. Se eu disser a ele: "Olhe, as flechas estão para cá de você, pegue-as" — isso quer dizer que tudo está bem, e você pode sair. Eu juro por Deus, o Senhor, que nesse caso você não estará em perigo. 22 Mas, se disser a ele: "As flechas estão mais para lá de você" — então fuja, pois o Senhor estará mandando que você vá. 23 Quanto à promessa que fizemos um ao outro, o Senhor Deus nos ajudará a cumpri-la para sempre.

24 Então Davi se escondeu no campo. O rei Saul chegou para a Festa da Lua Nova 25 e sentou-se para comer no lugar de costume, perto da parede. Abner sentou-se ao lado de Saul, e Jônatas, na sua frente. Mas o lugar de Davi ficou vazio. 26 Naquele dia Saul não disse nada porque pensou: "Deve ter acontecido alguma coisa com ele, e de certo ele não passou pela cerimônia de purificação."

27 No dia seguinte, o segundo dia da Festa da Lua Nova, o lugar de Davi continuava desocupado. Aí Saul perguntou a Jônatas:

— Por que Davi não veio comer nem ontem nem hoje?

28 Jônatas respondeu:

— Ele me pediu licença para ir a Belém. 29 Ele me disse: "Deixe-me ir a Belém porque a minha família está lá fazendo a festa do sacrifício, e o meu irmão mandou que eu também fosse. Se você é meu amigo, deixe que eu vá ver os meus parentes."

E Jônatas continuou:

— É por isso que ele não está no seu lugar, à mesa.

30 Então Saul ficou muito zangado com Jônatas e disse:

— Seu filho de uma mulher à toa! Agora eu sei que você passou para o lado de Davi, trazendo desonra para você e para a sua mãe! 31 Enquanto Davi for vivo, você não será rei deste país. Vá agora e traga-o aqui porque é preciso que ele morra!

32 — Por que é que ele deve morrer? — perguntou Jônatas. — O que foi que ele fez?

33 Então Saul atirou a sua lança contra Jônatas para matá-lo. E assim Jônatas compreendeu que o seu pai estava mesmo resolvido a matar Davi. 34 Jônatas levantou-se furioso da mesa e não comeu nada naquele dia, o segundo dia da Festa da Lua Nova. Ele estava muito sentido porque Saul tinha insultado Davi. 35 Na manhã seguinte ele foi ao campo a fim de encontrar Davi, como tinham combinado. Levou consigo um rapazinho 36 e disse:

— Corra e vá buscar as flechas que eu atirar.

O rapaz correu, e Jônatas atirou uma flecha que passou além dele. 37 Quando o rapaz chegou ao lugar onde a flecha tinha caído, Jônatas gritou:

— A flecha caiu mais para lá de você! 38 Não fique aí parado! Ande logo!

O rapaz pegou as flechas e voltou para perto do seu patrão, 39 não sabendo o que queria dizer tudo aquilo — somente Jônatas e Davi sabiam. 40 Aí Jônatas entregou as suas armas ao rapaz e mandou que as levasse de volta para a cidade. 41 Depois que o rapaz foi embora, Davi saiu de trás do monte de pedras, jogou-se no chão e encostou o rosto na terra três vezes. Então eles se beijaram chorando. E a tristeza de Davi era maior do que a de Jônatas. 42 Aí Jônatas disse a Davi:

— Deus esteja com você! O Senhor Deus fará com que você, e eu, e os seus descendentes, e os meus cumpramos sempre a promessa sagrada que nós fizemos um ao outro.

Então Davi partiu, e Jônatas voltou para a cidade.

1 Dávid ezután elmenekült a Ráma mellett levő Nájótból. Elment, és ezt mondta Jónátánnak: Mit követtem el, mi az én bűnöm, mi az én vétkem apáddal szemben, hogy az életemre tör?

2 Ő azt felelte neki: Semmiképpen sem fogsz meghalni! Hiszen nem tesz apám semmit sem, amit föl ne tárna előttem. Miért titkolná el apám előlem éppen ezt a dolgot? Az nem lehet!

3 De Dávid meg is esküdött, és ezt mondta: Jól tudja apád, hogy te jóindulattal vagy hozzám, ezért azt gondolta: Ne tudja meg ezt Jónátán, mert elszomorodik. De az élő ÚRra és a te életedre mondom, hogy csak egy lépés választ el a haláltól.

4 Jónátán így felelt Dávidnak: Amit csak kívánsz, megteszem érted!

5 Azután Dávid ezt mondta Jónátánnak: Nézd, holnap újhold lesz, és nekem az étkezésnél ott kellene ülnöm a király mellett. Engedj el engem, hadd rejtőzzem el a mezőn holnapután estig.

6 Ha nagyon kérdezősködik utánam apád, ezt mondd: Engedélyt kért tőlem Dávid, hogy hazaszaladhasson a városába, Betlehembe, mert egész nemzetsége most tartja az évenkénti áldozati lakomát.

7 Ha erre azt mondja, hogy jól van, akkor békében lehet szolgád. De ha nagyon megharagszik, abból megtudod, hogy gonosztettre határozta el magát.

8 Maradj hűséges szolgádhoz, hiszen te kötöttél szövetséget az ÚR előtt szolgáddal! De ha van bennem valami bűn, te ölj meg, miért vinnél apádhoz?

9 De Jónátán ezt felelte: Semmiképpen sem! Ha biztosan megtudom, hogy elhatározta apám, hogy végrehajtja rajtad ezt a gonosztettet, akkor megmondom neked.

10 Dávid megkérdezte Jónátánt: Ki mondja meg nekem, ha keményen válaszol apád?

11 Jónátán így felelt Dávidnak: Jöjj, menjünk ki a mezőre! És kimentek mindketten a mezőre.

12 Akkor ezt mondta Jónátán Dávidnak: Az ÚRra, Izráel Istenére fogadom, hogy holnap vagy holnapután ilyenkorra kipuhatolom apámtól, jóakarattal van-e Dávid iránt&#59; és ha nem, akkor elküldök valakit hozzád, és megüzenem neked.

13 Úgy segítse meg az ÚR Jónátánt most és ezután is, hogy megüzenem neked, ha apám gonoszságot tervez ellened! Akkor elengedlek, menj el békével. Legyen veled az ÚR, ahogyan apámmal volt.

14 Ha életben maradok, bánj velem az ÚR szeretetével, de ha meghalok,

15 ne vond meg soha szeretetedet az én házam népétől akkor sem, amikor az ÚR kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről.

16 Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, tudva, hogy Dávid ellenségein bosszút fog állni az ÚR.

17 Jónátán ismét megeskette Dávidot, hogy szeretni fogja őt. Mert ő is egész lelkével szerette Dávidot.

18 Azután ezt mondta neki Jónátán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert a helyed üres lesz.

19 Három nap múlva jöjj ide sietve, és menj arra a helyre, ahol elrejtőztél a múlt alkalommal, és tartózkodj az Ezel nevű kő mellett.

20 Én pedig három nyilat lövök arra felé, mintha célba lőnék.

21 És majd utánuk küldök egy gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat! Ha ezt mondom a gyermeknek: Ott vannak melletted a nyilak, szedd föl azokat! - akkor előjöhetsz, mert az élő ÚRra mondom, hogy biztonságban vagy, és nincs semmi baj.

22 Ha azonban ezt mondom a fiúnak: A nyilak messze előtted vannak! - akkor menj el, mert az ÚR elküld téged.

23 Abban a dologban pedig, amit megbeszéltünk egymással, az ÚR legyen a tanú közöttünk mindörökre.

24 Dávid tehát elrejtőzött a mezőn. És amikor eljött az újhold, a király asztalhoz ült, hogy egyék.

25 Leült a király a székére, mint máskor, a fal mellett levő székre&#59; vele szembe Jónátán, Saul mellé pedig Abnér ült, és Dávid helye üresen maradt.

26 De Saul semmit sem szólt azon a napon, mert azt gondolta, hogy történt vele valami, ezért nem tiszta, biztosan nem tiszta.

27 Az újhold után következő második napon azonban megint üres maradt Dávid helye, és akkor ezt kérdezte Saul a fiától, Jónátántól: Miért nem jött el Isai fia tegnap sem, ma sem az étkezéshez?

28 Jónátán így felelt Saulnak: Engedélyt kért tőlem Dávid, hogy elmehessen Betlehembe.

29 Ezt mondta ugyanis: Engedj el engem, mert áldozati lakomája van nemzetségünknek a városban, és rám parancsolt a bátyám. Azért, ha jóindulattal vagy hozzám, engedd meg, hogy elmenjek megnézni a testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához.

30 Akkor haragra gerjedt Saul Jónátán ellen, és ezt mondta neki: Te romlott és engedetlen fajzat! Jól tudom, hogy te Isai fiát pártolod a magad szégyenére és anyád gyalázatára.

31 Mert míg Isai fia él a földön, nem lesz belőled és a királyságodból semmi. Azért küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia ő!

32 Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kell meghalnia? Mit követett el?

33 Erre Saul feléje dobta a lándzsáját, és át akarta vele ütni. Ekkor megértette Jónátán, hogy apja elhatározta Dávid megölését.

34 Ezután fölkelt Jónátán az asztaltól izzó haraggal. Nem evett semmit az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit gyalázott az apja.

35 Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisgyermek volt vele.

36 Ezt mondta a gyermeknek: Fuss, keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök! A gyermek elfutott, ő pedig úgy lőtt ki egy nyilat, hogy túlmenjen rajta.

37 Amikor a gyermek arra a helyre ért, ahova Jónátán a nyilat lőtte, ezt kiáltotta a gyermek után Jónátán: Messze előtted van a nyilam!

38 Még ezt is kiáltotta Jónátán a gyermeknek: Siess, fuss, meg ne állj! A gyermek fölkapta Jónátánnak a nyilát, és urához ment.

39 A gyermek ugyanis semmit sem értett, csak Jónátán és Dávid értette a dolgot.

40 Azután odaadta Jónátán a gyermeknek a fegyvereket, és ezt mondta neki: Eredj, vidd be a városba.

41 A gyermek elment, Dávid pedig fölkelt a kő déli oldala mellől, arcával a földig hajolt, és háromszor leborult. Azután megcsókolták egymást, megsiratták egymást, míg csak Dávid erőt nem vett magán.

42 Akkor ezt mondta Jónátán Dávidnak: Eredj el békességgel, mert mindketten így esküdtünk meg az ÚR nevére: Az ÚR legyen tanú közöttünk és utódaink között mindörökre!