1 Dois dias depois, Davi e os seus homens chegaram a Ziclague, a sua cidade. Enquanto ele havia estado fora, os amalequitas tinham invadido o Sul da terra de Judá e atacado Ziclague. Eles queimaram a cidade 2 e prenderam todas as mulheres. Não mataram ninguém, mas foram embora e levaram todos como prisioneiros. 3 Quando Davi e os seus homens chegaram, viram que a cidade tinha sido queimada e que as suas mulheres, os seus filhos e as suas filhas haviam sido levados embora. 4 Então Davi e os seus homens começaram a chorar e choraram até ficarem sem forças. 5 As duas mulheres de Davi, Ainoã, de Jezreel, e Abigail, viúva de Nabal, da cidade de Carmelo, também haviam sido levadas.
6 Davi ficou então numa situação muito difícil, pois os seus homens estavam tão amargurados por ficarem sem os seus filhos, que falavam até em matá-lo a pedradas. Mas o Senhor, seu Deus, lhe deu coragem. 7 E ele disse ao sacerdote Abiatar, filho de Aimeleque:
— Traga aqui o manto sacerdotal para que possamos consultar a Deus.
E Abiatar trouxe. 8 Então Davi perguntou a Deus, o Senhor:
— Devo ir atrás desses invasores? Conseguirei pegá-los?
Deus respondeu:
— Vá atrás deles. Você os pegará e libertará os prisioneiros.
9 Então Davi e os seus seiscentos homens saíram, e, quando chegaram ao ribeirão de Besor, alguns deles ficaram ali. 10 Davi continuou o seu caminho com quatrocentos homens. Os outros duzentos estavam cansados demais para atravessar o ribeirão e por isso ficaram para trás.
11 Os homens de Davi acharam no campo um rapaz egípcio e o levaram a Davi. Deram ao rapaz comida, água, 12 figos secos e dois cachos de passas. Ele havia ficado três dias e três noites sem comer, nem beber. Mas, depois de comer, as suas forças voltaram. 13 Então Davi perguntou:
— Quem é o seu dono? De onde você é?
— Eu sou egípcio e sou escravo de um amalequita! — respondeu ele. — O meu dono me deixou aqui há três dias porque fiquei doente. 14 Nós invadimos a terra dos queretitas, a região Sul de Judá e o território do grupo de famílias de Calebe e queimamos a cidade de Ziclague.
15 Então Davi lhe perguntou:
— Você pode me levar até onde os amalequitas estão?
— Sim, — respondeu ele — se o senhor prometer em nome de Deus que não me matará, nem me entregará ao meu dono.
16 Então ele levou Davi. Os amalequitas estavam espalhados por toda a região, comendo, bebendo e festejando por causa da grande quantidade de coisas que haviam tomado na terra dos filisteus e na terra de Judá. 17 No dia seguinte ao amanhecer, Davi os atacou e lutou até o anoitecer. E nenhum deles escapou, a não ser quatrocentos rapazes que montaram camelos e fugiram. 18 Davi salvou todos os que tinham sido levados como prisioneiros, incluindo as suas duas mulheres, e trouxe de volta tudo o que os amalequitas haviam tomado. 19 Não ficou faltando nada: Davi levou de volta todos os filhos e todas as filhas dos seus homens e todas as coisas, grandes e pequenas, que os amalequitas haviam tomado. 20 Levou também todas as ovelhas e todo o gado. Então os homens de Davi levaram a ele os seus animais e disseram:
— Estes animais são seus.
21 Aí Davi voltou para o lugar onde estavam os duzentos homens que não tinham ido com ele e haviam ficado atrás, no ribeirão de Besor, por estarem muito cansados. Eles saíram ao encontro de Davi e dos seus homens. Davi chegou perto deles e os cumprimentou. 22 Mas alguns homens ordinários e de mau caráter que tinham ido com Davi disseram:
— Eles não foram conosco; por isso, não lhes daremos nada do que trouxemos. Eles podem pegar as suas mulheres e os seus filhos e ir embora.
23 Mas Davi respondeu:
— Meus irmãos, vocês não podem fazer isso com o que o Senhor Deus nos deu! Ele nos salvou e nos deu a vitória sobre os inimigos. 24 Ninguém pode concordar com o que vocês estão dizendo! Tudo deve ser repartido em partes iguais: quem ficou atrás com a bagagem deve receber o mesmo que aquele que lutou na batalha.
25 Davi fez desta ordem uma lei. E até hoje ela é seguida em Israel.
26 Quando Davi voltou para Ziclague, pegou parte do que havia tomado dos inimigos e mandou para os seus amigos, os líderes de Judá, com esta mensagem:
— Este é um presente para vocês, tirado das coisas que nós tomamos dos inimigos de Deus, o Senhor.
27 Davi mandou presentes aos líderes das seguintes cidades: Betel, Ramá, que fica ao sul de Judá, Jatir, 28 Aroer, Sifmote, Estemoa, 29-31 Racal, Horma, Borasã, Atace, Hebrom; e também às cidades das tribos dos jerameelitas e dos queneus — todos os lugares onde Davi e os seus homens haviam estado.
1 Mire Dávid harmadnapra Ciklágba érkezett embereivel, az amálékiak betörtek a Délvidékre meg Ciklágba, földúlták és fölperzselték Ciklágot.
2 Fogságba vitték a benne levő asszonyokat. Nem öltek meg sem kicsinyt, sem nagyot, hanem elhajtották őket, és elmentek útjukra.
3 Amikor Dávid embereivel együtt megérkezett a városba, látták, hogy az föl van perzselve, feleségeiket, fiaikat és leányaikat pedig fogságba vitték.
4 Ekkor hangos sírásra fakadt Dávid és a vele levő nép, míg végre erejük sem volt a sírásra.
5 Dávid két feleségét is fogságba vitték: a jezréeli Ahinóamot és Abigailt, a karmeli Nábál volt feleségét.
6 Dávid nagyon szorult helyzetbe jutott: a nép már arról beszélt, hogy megkövezi, annyira el volt keseredve az egész nép a fiai és leányai miatt. Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az ÚRtól.
7 Ezt mondta Dávid Ebjátár papnak, Ahimelek fiának: Hozd ide az éfódot! És Ebjátár odavitte Dávidnak az éfódot.
8 Dávid pedig megkérdezte az URat: Üldözzem-e azt a rablócsapatot? Utolérem-e őket? Ő pedig így felelt neki: Üldözd, mert biztosan utoléred, és még kiszabadíthatod őket.
9 Akkor elment Dávid hatszáz emberével együtt. Amikor a Beszór-patakhoz értek, egy részük megállt.
10 Dávid folytatta az üldözést négyszáz emberrel, mert kétszáz ember megállt: ezek fáradtak voltak ahhoz, hogy átkeljenek a Beszór-patakon.
11 Akkor találtak a mezőn egy egyiptomi embert, és Dávidhoz vitték. Adtak neki kenyeret, hogy egyék, és megitatták vízzel.
12 Adtak neki egy fügekalácsot és két szőlőkalácsot. Ő evett, és magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.
13 Dávid ezt kérdezte tőle: Kinek az embere vagy, és hova való vagy? Ő így felelt: Egyiptomi ifjú vagyok, egy amáléki ember szolgája, de elhagyott az uram, mert három napja megbetegedtem.
14 Mi törtünk be a kerétiek déli vidékére meg Júda területére és Káléb déli vidékére, és mi perzseltük fel Ciklágot.
15 Dávid megkérdezte tőle: Elvezetsz bennünket ahhoz a rablócsapathoz? Ő így felelt: Esküdj meg nekem az Istenre, hogy nem ölsz meg, és nem adsz át uramnak, akkor elvezetlek ahhoz a rablócsapathoz.
16 El is vezette hozzájuk; azok pedig az egész vidéken elszéledve ettek, ittak, és táncoltak, mert igen nagy volt a zsákmány, amit a filiszteusok földjén és Júda földjén szereztek.
17 Dávid virradattól másnap estig vágta őket, és senki sem menekült meg közülük, csak négyszáz fiatal ember, akik tevére ülve elvágtattak.
18 Így mentett meg Dávid mindent, amit az amálékiak elvittek. Két feleségét is megmentette Dávid.
19 Semmijük sem hiányzott a zsákmányból, sem kicsiny, sem nagy, sem fiúk, sem lányok, semmi, amit elvettek tőlük. Mindent visszaszerzett Dávid.
20 A juhokat és marhákat is mind visszavette Dávid. Ezt a jószágot előtte terelték, és azt mondták: Ez Dávid zsákmánya.
21 Dávid visszaérkezett ahhoz a kétszáz emberhez, akik fáradtak voltak ahhoz, hogy Dávidot kövessék, és ezért otthagyta őket a Beszór-pataknál; ezek elébe mentek Dávidnak és a vele levő népnek, Dávid odament ehhez a néphez, és békességgel köszöntötte őket.
22 Akkor néhány gonosz és elvetemült ember azok közül, akik elmentek Dáviddal, így kezdett beszélni: Mivel ezek nem jöttek velünk, ne adjunk nekik a zsákmányból, amit megmentettünk, hanem mindegyiknek csak a feleségét és a gyermekeit. Vigyék el őket, és menjenek!
23 Dávid azonban így felelt: Atyámfiai! Ne tegyetek ilyet azzal, amit az ÚR adott nekünk! Mert ő őrzött meg bennünket, és ő adta kezünkbe a ránk támadó rablócsapatot.
24 Ki hallgathatna rátok ebben a dologban? Hanem amekkora annak a része, aki elment a harcba, akkora legyen annak a része is, aki a fölszerelésnél maradt. Egyforma részt kapjanak!
25 És így lett ez attól a naptól fogva azután is: rendelkezéssé és szokássá tették ezt Izráelben mindmáig.
26 Amikor megérkezett Dávid Ciklágba, küldött a zsákmányból Júda véneinek, az ő barátainak, ezzel az üzenettel: Nektek szóló ajándék ez az ÚR ellenségeinek a zsákmányából.
27 Küldött a Bételben, Rámót-Negebben és Jattírban lakóknak,
28 az Aróérban, Szifmótban és Estemóában lakóknak,
29 a Rákálban, a jerahmeéliek városaiban és a kéniek városaiban lakóknak,
30 a Hormában, Bór-Ásánban és Atákban lakóknak,
31 a Hebrónban és mindazokon a helyeken lakóknak, ahol megfordult Dávid az embereivel.