1 Saul e Davi terminaram a sua conversa. Jônatas, filho de Saul, começou a sentir uma profunda amizade por Davi e veio a amá-lo como a si mesmo. 2 Daquele dia em diante Saul levou Davi para a sua casa e não deixou que voltasse para a casa do seu pai. 3 Jônatas e Davi fizeram um juramento de amizade, pois Jônatas tinha grande amor por Davi. 4 Ele tirou a capa que estava usando e a deu a Davi. Deu também a sua túnica militar, a espada, o arco e o cinto. 5 Davi saiu-se bem em todos os lugares aonde Saul o enviou. Então Saul o promoveu a comandante do seu exército. E isso agradou a todo o exército, inclusive aos outros oficiais.

6 Quando os soldados estavam voltando para casa depois de Davi ter matado Golias, as mulheres de todas as cidades de Israel saíram para encontrar o rei Saul. Elas cantavam canções alegres, dançavam e tocavam pandeiro e lira. 7 Alegravam-se e cantavam assim:

"Saul matou mil; Davi matou dez mil!"

8 E Saul não gostou disso. Ficou muito zangado e disse:

— Para mim as mulheres deram mil, mas para Davi deram dez mil. A única coisa que está faltando agora é ele ser rei!

9 E desse dia em diante Saul começou a ter ciúme de Davi e a desconfiar dele.

10 No dia seguinte, um espírito mau mandado por Deus dominou Saul, e ele começou a agir como louco dentro de casa. Davi estava tocando lira, como fazia todos os dias, e Saul estava segurando uma lança.

11 Então Saul pensou assim:

— Vou espetar Davi na parede.

E atirou a lança contra ele, duas vezes. Porém nas duas vezes Davi se desviou.

12 O Senhor estava com Davi e havia abandonado Saul; por isso, Saul tinha medo de Davi. 13 Então Saul o afastou de si, pondo-o como oficial comandante de mil homens. Davi comandava os seus soldados na batalha, 14 e tudo o que fazia dava certo, pois o Senhor estava com ele. 15 Saul viu o sucesso de Davi e ficou ainda com mais medo dele. 16 Mas em Israel e em Judá todos amavam Davi porque ele era um líder corajoso.

17 Então Saul disse a Davi:

— Aqui está Merabe, a minha filha mais velha. Eu a darei em casamento a você, com a condição de que você me sirva como soldado valente e fiel e lute nas batalhas de Deus, o Senhor.

Saul pensava que desta maneira os filisteus matariam Davi e assim não teria ele mesmo de fazer isso.

18 Davi respondeu:

— Quem sou eu, e quem é a minha família em Israel para que eu seja genro do rei?

19 Mas, quando chegou a época de Merabe ser dada em casamento a Davi, ela foi dada a um homem chamado Adriel, da cidade de Meolá.

20 Porém Mical, a outra filha de Saul, apaixonou-se por Davi. E, quando Saul soube disso, ficou contente. 21 Ele pensou:

— Vou dar Mical em casamento a Davi, e ela servirá como uma armadilha para que ele seja morto pelos filisteus.

Então, pela segunda vez, Saul disse a Davi:

— Você será meu genro.

22 Ele mandou que os seus oficiais conversassem em particular com Davi e dissessem a ele:

— O rei e todos os oficiais gostam de você. Esta é uma boa ocasião para você casar com a filha dele.

23 Então eles falaram com Davi, e ele respondeu:

— Ser genro do rei é uma honra grande demais para uma pessoa pobre e sem valor como eu.

24 Os oficiais contaram a Saul o que Davi tinha dito, 25 e ele ordenou que dissessem o seguinte a Davi:

— Tudo o que o rei quer de você em pagamento pela noiva são os prepúcios de cem filisteus mortos, como vingança contra os inimigos dele.

Saul tinha planejado isso porque assim Davi seria morto pelos filisteus. 26 Os oficiais contaram a Davi o que Saul tinha dito, e ele ficou entusiasmado com a ideia de ser genro do rei. Antes do dia marcado para o casamento, 27 Davi e os seus soldados foram e mataram duzentos filisteus. Aí Davi levou ao rei os prepúcios dos filisteus mortos e os contou na presença dele, para que assim se tornasse seu genro. Então Saul deu a sua filha Mical em casamento a Davi. 28 Saul viu e reconheceu que o Senhor estava com Davi e que a sua filha Mical o amava. 29 Por isso, ficou com mais medo ainda de Davi e pelo resto da sua vida foi seu inimigo.

30 Todas as vezes que os exércitos filisteus saíam para lutar, Davi conseguia mais vitórias do que todos os outros oficiais de Saul e assim ficou muito famoso.

1 Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát.

2 Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házába.

3 És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint önmagát.

4 Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is.

5 És ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt Saul. Tetszett ez az egész népnek, még Saul udvari embereinek is.

6 Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért vissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, vígan, és három húrú hangszeren játszva.

7 A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!

8 Erre igen megharagudott Saul, és nem tetszett neki ez a dolog, mert ezt gondolta: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! Még majd a királyság is az övé lesz!

9 Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra.

10 Másnap megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, és révületbe esett a házában. Dávid pedig a lantot pengette, ahogyan mindennap szokta. Saul kezében lándzsa volt.

11 Saul feléje dobta a lándzsát, mert azt gondolta, hogy a falhoz szegezi Dávidot. De Dávid két ízben is kitért előle.

12 És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az ÚR, Saultól pedig eltávozott.

13 Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ki- és bevonuljon a hadinép élén.

14 Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az ÚR.

15 Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle.

16 De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vonult az élükön ki és be.

17 Egyszer így szólt Saul Dávidhoz: Nézd, neked adom feleségül idősebb lányomat, Mérabot, csak légy az én vitézem, és harcold az ÚR harcait! Mert így gondolkozott Saul: ne én pusztítsam el, hanem a filiszteusok.

18 Dávid ezt felelte Saulnak: Ki vagyok én, mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy veje legyek a királynak?

19 De amikor hozzá kellett volna adni Dávidhoz Saul leányát, Mérabot, mégis a mehólai Adriélhez adták feleségül.

20 Saul leánya Míkal azonban megszerette Dávidot. Megmondták ezt Saulnak, és ő helyeselte a dolgot.

21 Ezt gondolta ugyanis Saul: Neki adom őt, mert ez lesz a csapda, és elpusztítják a filiszteusok. Ezért másodszor is ezt mondta Saul Dávidnak: Ezúttal a vőm leszel.

22 És megparancsolta Saul az udvari embereknek, hogy így beszéljenek Dáviddal bizalmasan: Nézd, a király kedvel téged, és az udvari emberek is mind szeretnek. Légy tehát a király veje!

23 Saul udvari emberei el is mondták Dávidnak ezeket a dolgokat, de Dávid így felelt: Olyan csekélységnek látjátok, hogy valaki a király veje legyen? Hiszen én szegény és jelentéktelen ember vagyok.

24 És jelentették az udvari emberek Saulnak, hogy miket mondott Dávid.

25 Akkor ezt mondta Saul: Mondjátok meg Dávidnak, hogy nem kíván a király mátkapénzt, csak száz filiszteusnak az előbőrét. Így állj bosszút a király ellenségein! Saul ugyanis azt gondolta, hogy a filiszteusok által ejti el Dávidot.

26 Amikor aztán az udvari emberek elmondták Dávidnak ezeket, Dávid is helyeselte a dolgot, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a kitűzött idő,

27 elindult és elment Dávid az embereivel együtt, és levágott kétszáz embert a filiszteusok közül. Elhozta Dávid az előbőrüket, és odaadta az összeset a királynak, hogy a király veje lehessen. Ekkor hozzá adta Saul a leányát, Míkalt feleségül.

28 Saul azonban látta, és tudta, hogy az ÚR Dáviddal van, és Míkal, Saul leánya szereti őt.

29 Ezért még jobban félt Saul Dávidtól, és ellensége lett Dávidnak egész életére.

30 A filiszteusok vezérei kivonultak harcolni. Valahányszor kivonultak, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul többi szolgája, ezért igen híressé lett a neve.