1 Absalão, filho de Davi, tinha uma irmã muito bonita, que se chamava Tamar. Outro filho de Davi, chamado Amnom, apaixonou-se por ela. 2 Ele estava tão apaixonado, que até ficou doente. Amnom pensava que era impossível possuir a sua meia-irmã; ela era virgem e por isso não tinha o direito de se encontrar com nenhum homem. 3 Mas Amnom tinha um amigo muito esperto, chamado Jonadabe, filho de Simeia, irmão de Davi. 4 Jonadabe disse a Amnom:

— Você é filho do rei e, no entanto, cada dia está mais triste. Diga-me por quê.

— É que estou apaixonado por Tamar, a irmã de Absalão, o meu irmão por parte de pai! — respondeu Amnom.

5 Então Jonadabe disse:

— Finja que está doente e vá se deitar. Quando o seu pai vier, diga a ele: "Por favor, deixe que a minha irmã Tamar venha me dar de comer. Que ela prepare a comida aqui onde eu possa vê-la e que ela mesma me sirva a comida."

6 E Amnom se deitou e fingiu que estava doente.

O rei Davi foi visitá-lo, e Amnom disse:

— Por favor, deixe que Tamar venha e prepare alguns bolos aqui onde eu possa vê-la, e que ela mesma os sirva para mim.

7 Então Davi mandou dizer a Tamar, no palácio:

— Vá à casa de Amnom e prepare alguma comida para ele.

8 Ela foi e o encontrou de cama. Aí pegou um pouco de massa, preparou-a e fez alguns bolos ali onde ele podia vê-la. Então assou os bolos 9 e os tirou da forma para Amnom comer. Mas ele não quis e disse:

— Mande todo mundo sair.

Todos saíram. 10 E Amnom disse a Tamar:

— Traga os bolos aqui para a minha cama e sirva-os para mim.

Então ela levou os bolos para ele. 11 Quando os ofereceu a Amnom, ele a agarrou e disse:

— Deite-se comigo, minha irmã!

12 Porém ela respondeu:

— Não, meu irmão! Não me obrigue a fazer isso! Não se faz uma coisa dessas em Israel. Não faça essa loucura! 13 Como eu poderia aparecer depois disso diante dos outros? E você ficaria completamente desmoralizado em Israel. Por favor, fale com o rei, e eu estou certa de que ele me dará a você.

14 Mas Amnom não quis ouvir o que Tamar dizia. E, como era mais forte, ele a forçou e teve relações com ela.

15 Depois teve nojo dela e a odiou ainda mais do que a tinha amado antes. Então disse:

— Saia daqui!

16 Tamar respondeu:

— Não, meu irmão! Você me mandar embora assim é um crime ainda maior do que o que você acaba de cometer!

Mas Amnom não quis escutar o que ela dizia. 17 Chamou o seu empregado particular e disse:

— Tire essa mulher da minha frente! Ponha-a para fora e feche a porta!

18 Então o empregado pôs Tamar para fora e fechou a porta.

Ela estava usando um vestido longo, de mangas compridas — a roupa que as princesas solteiras usavam naquele tempo. 19 Aí ela pôs cinza na cabeça, rasgou o vestido e saiu gritando, cobrindo o rosto com as mãos. 20 O seu irmão Absalão perguntou:

— Amnom fez mal a você? Não conte isso a ninguém, minha irmã. Afinal de contas, ele é seu meio-irmão. Não leve isso muito a sério.

Assim Tamar ficou vivendo triste e sozinha na casa de Absalão.

21 Quando o rei Davi soube do que tinha acontecido, ficou furioso. 22 Absalão não disse nem uma palavra a Amnom, mas ficou com ódio dele porque havia forçado a sua irmã Tamar.

23 Dois anos depois, Absalão estava cortando a lã das suas ovelhas em Baal-Hazor, perto da cidade de Efraim, e convidou todos os filhos do rei para irem até lá. 24 Ele foi falar com o rei Davi e disse:

— Meu rei, eu estou cortando a lã das minhas ovelhas. Gostaria que o senhor e os seus funcionários também fossem até lá.

25 Davi respondeu:

— Não, meu filho. Se todos nós fôssemos, daríamos muito trabalho a você.

Absalão insistiu, mas o rei não quis ir e lhe disse que podia ir embora.

26 Mas Absalão disse:

— Está bem. Então deixe que pelo menos o meu irmão Amnom vá.

— Por que motivo ele iria com você? — perguntou o rei.

27 Mas Absalão continuou a insistir, até que por fim Davi deixou que Amnom e todos os seus outros filhos fossem.

Absalão preparou um banquete de rei 28 e deu as seguintes instruções aos seus empregados:

— Prestem atenção em Amnom. Quando ele estiver bêbado, eu darei uma ordem, e vocês o matarão. Não tenham medo, pois a responsabilidade será minha. Sejam corajosos e decididos!

29 Os empregados mataram Amnom, como Absalão havia mandado. Então todos os outros filhos de Davi montaram suas mulas e fugiram.

30 Enquanto eles estavam voltando para casa, Davi recebeu esta notícia: "Absalão matou todos os seus filhos; não escapou nenhum!"

31 Então o rei se levantou, rasgou as suas roupas em sinal de tristeza e se jogou no chão. E todos os servidores dele que estavam ali também rasgaram as suas roupas. 32 Mas Jonadabe, filho de Simeia, irmão de Davi, disse:

— Senhor, eles não mataram todos os seus filhos. Somente Amnom morreu. Pelo jeito de Absalão, a gente podia ver que ele havia resolvido fazer isso desde o dia em que Amnom forçou a sua irmã Tamar. 33 Por isso, eu não acredito na notícia de que todos os seus filhos morreram; somente Amnom foi morto.

34 Enquanto isso, Absalão fugiu.

Naquele momento o soldado que estava de guarda viu muita gente descendo o monte, na estrada de Horonaim. Ele foi até o lugar onde o rei estava e disse:

— Alguns homens estão descendo o monte, na estrada de Horonaim.

35 Então Jonadabe disse a Davi:

— São os seus filhos que estão voltando, justamente como eu disse.

36 Logo que ele acabou de dizer isso, os filhos de Davi entraram. Eles começaram a chorar alto, e Davi e os seus oficiais também choraram muito.

37 Absalão fugiu e foi ficar com o rei da cidade de Gesur, chamado Talmai, filho de Amiúde. E por muito tempo Davi chorou a morte do seu filho Amnom.

38 Absalão ficou três anos em Gesur. 39 Então o rei Davi começou a sentir muita saudade dele, pois agora já estava conformado com a morte de Amnom.

1 Ezek után a következő dolog történt: volt Absolonnak, Dávid fiának egy szép húga, akinek Támár volt a neve. Megszerette őt Amnón, Dávid fia.

2 Amnón annyira gyötrődött húgáért, Támárért, hogy belebetegedett, mert a leány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit tehessen vele.

3 Volt azonban Amnónnak egy Jónádáb nevű barátja, Simeának, Dávid testvérének a fia. Jónádáb agyafúrt ember volt.

4 Ezt mondta neki: Mi az oka annak, királyfi, hogy reggelről reggelre levertebb vagy? Nem mondanád meg nekem? Amnón ezt felelte neki: Támárba, Absolon öcsém húgába vagyok szerelmes.

5 Jónádáb ezt mondta neki: Feküdj ágyba, és tettesd magad betegnek! Ha eljön apád, hogy meglátogasson, ezt mondd neki: Hadd jöjjön ide Támár húgom, hogy ennem adjon. Szemem láttára készítse el az ételt, hogy lássam, és az ő kezéből egyem!

6 Lefeküdt tehát Amnón, és betegnek tettette magát. Amikor elment a király, hogy meglátogassa, ezt mondta Amnón a királynak: Hadd jöjjön ide Támár húgom, és süssön szemem láttára egypár süteményt, az ő kezéből szeretnék enni!

7 Akkor üzenetet küldött Dávid Támárnak a palotába: Menj el Amnón bátyád házába, és készíts neki ennivalót!

8 El is ment Támár bátyjának, Amnónnak a házába, aki feküdt. Fogta a tésztát, meggyúrta, a szeme láttára kiszaggatta, és megsütötte a süteményt.

9 Azután fogta a serpenyőt, és eléje tálalta, de ő nem akart enni. Majd azt mondta Amnón: Küldjetek ki innen mindenkit! Ki is ment onnan mindenki.

10 Akkor ezt mondta Amnón Támárnak: Hozd be az ételt a hálószobába, a kezedből szeretnék enni! Fogta tehát Támár a süteményt, amit készített, és bevitte a hálószobába bátyjának, Amnónnak.

11 Amikor odanyújtotta neki, hogy egyék, az megragadta őt, és ezt mondta neki: Gyere, húgom, hálj velem!

12 De ő ezt mondta neki: Jaj, bátyám, ne kövess el rajtam erőszakot, mert nem szabad így cselekedni Izráelben! Ne kövess el ilyen gyalázatos dolgot!

13 És én hova menjek szégyenemben? Téged pedig gyalázatosnak fognak tartani Izráelben. Inkább beszélj a királlyal, bizonyára nem tagad meg engem tőled.

14 De ő nem akart hallgatni a szavára, és mert erősebb volt nála, erőszakot követett el rajta, és vele hált.

15 De utána annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette, és ezt mondta neki Amnón: Kelj fel, menj innen!

16 De ő ezt felelte neki: Ha elküldesz, akkor még nagyobb gonoszságot követsz el annál, amit már elkövettél rajtam. De ő nem akart hallgatni rá,

17 sőt kiáltott a szolgálatára álló legénynek, és ezt parancsolta: Kergessétek ki innen ezt a lányt az utcára, és zárd be utána az ajtót!

18 Támáron tarka ruha volt, mert ilyen köntösbe szoktak öltözni a király szűz lányai. A szolga kivezette őt az utcára, és bezárta utána az ajtót.

19 Támár ekkor hamut hintett a fejére, és meghasogatta a tarka ruhát, amely rajta volt. Kezét a fejére kulcsolta, és jajveszékelve járt-kelt.

20 Akkor a bátyja, Absolon ezt mondta neki: Talán Amnón bátyád volt veled? Légy csendben most, húgom, mert a testvéred ő! Ne vedd a szívedre ezt a dolgot! Ezután Támár magára hagyatva lakott testvérének, Absolonnak a házában.

21 Dávid király azonban meghallotta mindezeket, és nagyon megharagudott.

22 Absolon pedig nem szólt Amnónhoz sem jót, sem rosszat. De gyűlölte Absolon Amnónt, mert erőszakot követett el a húgán, Támáron.

23 Két esztendő múlva Absolon juhait nyírták az Efraimhoz tartozó Baal-Hácórban. Absolon meghívta az összes királyfiakat.

24 Megjelent ugyanis Absolon a királynál, és ezt mondta: Éppen most nyírják szolgád juhait. Jöjjön el azért a király szolgáival együtt a te szolgádhoz!

25 De a király ezt felelte Absolonnak: Ne menjünk el, fiam, mindnyájan, hogy ne legyünk a terhedre! És bár unszolta őt, nem akart elmenni, hanem megáldotta őt.

26 Akkor ezt mondta Absolon: Ha nem jössz, akkor jöjjön el velünk Amnón, a testvérem! A király így felelt: Miért menjen el veled?

27 De amikor unszolta Absolon, elengedte vele Amnónt, és a többi királyfit.

28 Akkor Absolon ezt a parancsot adta legényeinek: Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, ezt mondom nektek: Vágjátok le Amnónt! Ti pedig öljétek meg, ne féljetek, hiszen én adom nektek a parancsot! Legyetek erősek és bátrak!

29 Úgy cselekedtek azért Absolon legényei Amnónnal, ahogyan Absolon parancsolta. A királyfiak pedig mindnyájan felugrottak, öszvérre ültek, és elmenekültek.

30 Még úton voltak, amikor ez a hír jutott el Dávidhoz: Megölette Absolon a királyfiakat mind, egy sem maradt meg közülük!

31 Akkor fölkelt a király, meghasogatta a ruháját, és a földre feküdt. Szolgái is mind meghasogatott ruhában álltak mellette.

32 De megszólalt Jónádáb, Simeának, Dávid testvérének a fia, és ezt mondta: Ne gondolja az én uram, hogy mind megölték az ifjakat, a királyfiakat, mert egyedül Amnón halt meg. Föltette ezt magában Absolon már akkor, amikor Amnón erőszakot követett el húgán, Támáron.

33 Ne higgye azért az én uram, királyom, hogy az összes királyfi meghalt, mert csak Amnón halt meg.

34 Absolon pedig elmenekült. Az őrálló legény föltekintett, és látta, hogy nagy néptömeg jön nyugat felől a hegyoldalon.

35 Akkor ezt mondta Jónádáb a királynak: Ott jönnek a királyfiak! Úgy történt, ahogyan megmondta szolgád.

36 Amint befejezte szavait, már meg is érkeztek a királyfiak, és hangos sírásba kezdtek. Maga a király is összes szolgájával együtt igen nagy sírásra fakadt.

37 Absolon tehát elmenekült, és elment Talmajhoz, Ammihúr fiához, Gesúr királyához. Dávid pedig mindennap gyászolta a fiát.

38 Absolon három esztendeig maradt Gesúrban, miután odamenekült.

39 Dávid király végül felhagyott azzal a szándékával, hogy Absolon ellen vonul, mert már megvigasztalódott Amnón halála miatt.