1 Em outra ocasião, o Senhor ficou muito irado com o povo de Israel e levou Davi a prejudicá-los. Deus disse a Davi:
— Vá e faça a contagem do povo de Israel e de Judá.
2 Então Davi deu a Joabe, o comandante do seu exército, a seguinte ordem:
— Vá com os seus oficiais por todas as tribos de Israel, do Norte ao Sul do país, e faça a contagem do povo. Eu quero saber quantos somos.
3 Mas Joabe respondeu ao rei:
— Que o Senhor, nosso Deus, faça o povo de Israel cem vezes mais numeroso do que é agora, e que o senhor viva para vê-lo fazer isso! Mas por que o senhor quer fazer essa contagem?
4 Porém o rei fez com que Joabe e os seus oficiais obedecessem à sua ordem; então eles saíram da presença de Davi e partiram para contar o povo de Israel.
5 Atravessaram o rio Jordão e acamparam ao sul de Aroer, a cidade do vale, no território de Gade. Dali foram para o norte até a cidade de Jazer, 6 continuaram até Gileade e chegaram até Cades, terra dos heteus. Então foram a Dã e de Dã viraram a oeste, para Sidom. 7 Depois foram para o sul, para a cidade de Tiro, que era cercada de muralhas, e dali foram a todas as cidades dos heveus e dos cananeus e finalmente até Berseba, na parte sul de Judá. 8 E assim, depois de nove meses e vinte dias, voltaram a Jerusalém, tendo viajado pelo país inteiro. 9 E eles informaram ao rei que o total de homens capazes para o serviço militar era o seguinte: oitocentos mil em Israel e quinhentos mil em Judá.
10 Mas, depois que Davi fez a contagem, a sua consciência começou a doer, e ele disse:
— Ó Senhor Deus, eu cometi um pecado terrível ao mandar contar o povo. Por favor, perdoa-me! O que fiz foi uma loucura.
11,12 Então o Senhor disse ao profeta Gade, o vidente de Davi:
— Vá e diga a Davi que eu dou a ele o direito de escolher uma de três coisas; aquilo que ele escolher eu farei.
Na manhã seguinte, depois que Davi já se havia levantado, 13 Gade foi falar com ele, contou o que Deus tinha dito e perguntou:
— O que o senhor prefere? Três anos de fome na sua terra, três meses fugindo dos seus inimigos ou três dias de peste na sua terra? Resolva agora e me diga que resposta devo dar a Deus.
14 Davi respondeu:
— Estou desesperado, porém não quero ser castigado por homens. Que seja o Senhor Deus quem nos castigue, pois ele tem pena de nós!
15 Então o Senhor mandou que uma peste caísse sobre o povo de Israel, desde a manhã até a hora que ele havia marcado. Do Norte ao Sul do país, morreram setenta mil israelitas. 16 Quando o Anjo do Senhor já ia destruir Jerusalém, o Senhor resolveu não castigar mais o povo e disse ao Anjo que estava matando:
— Pare! Já chega!
O Anjo do Senhor estava perto do terreiro de malhar cereais que pertencia a Araúna, o jebuseu.
17 Davi viu o Anjo que estava matando o povo e disse a Deus, o Senhor:
— Só eu sou culpado. Fui eu que errei. O que foi que essa pobre gente fez? Eu e a minha família é que deveríamos ser castigados por ti.
18 Naquele mesmo dia, Gade foi e disse a Davi:
— Suba até o terreiro de malhar cereais que pertence a Araúna e construa lá um altar para Deus.
19 Davi obedeceu à ordem de Deus, o Senhor, e foi, como Gade lhe tinha dito. 20 Araúna olhou para baixo e viu que o rei e os seus oficiais vinham falar com ele. Então se ajoelhou e encostou o rosto no chão, em frente de Davi, 21 e perguntou:
— Senhor, por que veio aqui?
Davi respondeu:
— Eu vim para comprar este terreiro e construir nele um altar para Deus, o Senhor, a fim de que a peste acabe.
22 Então Araúna disse:
— Senhor, pegue tudo o que quiser e ofereça a Deus. Aqui estão os bois para serem queimados como oferta no altar, e aqui as cangas deles; e também as tábuas de debulhar cereais para serem usadas como lenha.
23 Araúna deu tudo isso ao rei e disse:
— Que o Senhor, seu Deus, aceite a sua oferta!
24 Mas o rei respondeu:
— Obrigado, não aceito. Eu vou pagar tudo isso. Eu não vou oferecer ao Senhor, meu Deus, sacrifícios que não me custaram nada.
Então Davi comprou o terreiro de malhar cereais e os bois por cinquenta barras de prata. 25 Ele construiu ali um altar para Deus, o Senhor, e apresentou ofertas que foram completamente queimadas e ofertas de paz. O Senhor respondeu à oração dele, e a peste acabou em Israel.
1 Újból haragra gerjedt az ÚR Izráel ellen. Felingerelte ellenük Dávidot, és ezt mondta: Menj, vedd számba Izráelt és Júdát!
2 A király pedig ezt mondta Jóábnak, hadserege parancsnokának: Járd be Izráel minden törzsét Dántól Beérsebáig, és számláld meg a népet, hadd tudjam meg a népnek a számát.
3 De Jóáb ezt felelte a királynak: Szaporítsa meg Istened, az ÚR a népet százannyira, mint amennyi most, és gyönyörködjék benne az én uram, királyom! De miért leli kedvét az ilyen dologban az én uram, királyom?
4 A király szava azonban erősebb volt Jóábénál és a csapatparancsnokokénál. Elindult tehát Jóáb a csapatparancsnokokkal együtt a királytól, hogy megszámlálják Izráel népét.
5 Átkeltek a Jordánon, és Aróérnál ütöttek tábort, a várostól délre, Gád völgye közepén, majd Jazérba mentek.
6 Azután Gileádba és Tahtim földjére, Hodsiba mentek, majd Dán-Jaanba és Szidón környékére,
7 továbbá Tírusz erődjéhez mentek, meg a hivviek és kánaániak összes városába. Végül elérkeztek Júda déli vidékére Beérsebáig.
8 Miután bejárták az egész országot, kilenc hónap és húsz nap elteltével visszaérkeztek Jeruzsálembe.
9 Jóáb jelentette a királynak a számba vett népnek a számát: Izráelben nyolcszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig ötszázezer.
10 Dávidot azonban bántotta a lelkiismerete azután, hogy megszámláltatta a népet, és ezt mondta Dávid az ÚRnak: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg, URam, a te szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem!
11 Reggel, amikor Dávid fölkelt, így szólt az ÚR igéje Gád prófétához, Dávid látnokához:
12 Menj, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az ÚR: Három lehetőséget adok neked; válassz ki közülük egyet, és én azt teszem veled.
13 Bement tehát Gád Dávidhoz, és tudtára adta ezt neki. Megkérdezte tőle: Hét esztendeig tartó éhínség jöjjön-e országodra? Vagy három hónapig kelljen menekülnöd ellenséged elől, amely üldöz téged? Vagy három napig tartó dögvész legyen országodban? Gondold meg, és döntsd el, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött!
14 Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essünk az ÚR kezébe, mert nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem!
15 Az ÚR tehát dögvészt bocsátott Izráelre aznap reggeltől fogva a kiszabott időig, és meghalt a nép közül hetvenezer ember Dántól Beérsebáig.
16 De amikor az angyal Jeruzsálem ellen nyújtotta ki a kezét, hogy elpusztítsa, bánkódni kezdett az ÚR a veszedelem miatt, és ezt mondta az angyalnak, aki a nép között pusztított: Elég! Most már hagyd abba! Az ÚR angyala ekkor éppen a jebúszi Arauná szérűje mellett volt.
17 Dávid ezt mondta az ÚRnak, amikor meglátta az angyalt, aki a népet irtotta: Bizony, én vétkeztem, és én követtem el bűnt, de az én nyájam nem követett el semmit. Sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra!
18 Gád még azon a napon elment Dávidhoz, és ezt mondta neki: Menj, és állíts oltárt az ÚRnak a jebúszi Arauná szérűjén!
19 Elment tehát Dávid Gád beszéde szerint, ahogyan megparancsolta az ÚR.
20 Amikor Arauná kitekintett, és látta, hogy a király megy hozzá szolgáival együtt, kiment Arauná, és arccal a földre borult a király előtt.
21 Azután ezt mondta Arauná: Miért jött szolgájához az én uram, királyom? Dávid így felelt: Azért, hogy megvegyem tőled ezt a szérűt; oltárt akarok itt építeni az ÚRnak, hogy megszűnjék a népet ért csapás.
22 Arauná ezt mondta Dávidnak: Fogadja el az én uram, királyom, és áldozzon, ahogyan jónak látja! Nézd, van itt szarvasmarha is az áldozathoz, a cséplőeszközök meg a marhák szerszámai pedig jók lesznek tűzifának.
23 Mindezt a királynak adja Arauná, ó király! Majd így szólt Arauná a királyhoz: Legyen kegyelmes hozzád Istened, az ÚR!
24 De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak áron veszem meg tőled, mert nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az ÚRnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven ezüst sekelért.
25 És oltárt épített ott Dávid az ÚRnak, és égőáldozatokat meg békeáldozatokat mutatott be. Az ÚR pedig megengesztelődött az ország iránt, és megszűnt a csapás Izráelben.