1 O povo de Israel saiu de Elim e foi para o deserto de Sim, que fica entre Elim e o monte Sinai. Chegaram ali no dia quinze do segundo mês depois da sua saída do Egito. 2 Ali, no deserto, todos eles começaram a reclamar contra Moisés e Arão, 3 dizendo assim:
— Teria sido melhor que o Senhor tivesse nos matado no Egito! Lá, nós podíamos pelo menos nos sentar e comer carne e outras comidas à vontade. Vocês nos trouxeram para este deserto a fim de matar de fome toda esta multidão.
4 O Senhor Deus disse a Moisés:
— Agora eu vou fazer chover do céu pão para vocês. E o povo deverá sair, e cada um deverá juntar uma porção que dê para um dia. Assim eu os porei à prova para saber se eles vão obedecer às minhas ordens. 5 No sexto dia deverão juntar e preparar o dobro do que costumam juntar nos outros dias.
6 Então Moisés e Arão disseram ao povo:
— Hoje à tarde vocês ficarão sabendo que foi o Senhor Deus quem os tirou do Egito. 7 Amanhã de manhã vocês verão a glória do Senhor, pois o Senhor ouviu as reclamações de vocês contra ele. Foi contra ele, e não contra nós, que vocês reclamaram; pois, afinal de contas, quem somos nós?
8 E Moisés continuou:
— É Deus, o Senhor, quem vai lhes dar carne para comerem de tarde e pão à vontade de manhã, pois o Senhor ouviu vocês reclamando contra ele. As suas reclamações são contra ele e não contra nós; pois, afinal de contas, quem somos nós?
9 Aí Moisés disse a Arão:
— Diga a todo o povo que venha e fique diante de Deus, o Senhor, pois ele ouviu as reclamações deles.
10 Enquanto Arão estava falando a todo o povo, eles olharam para o deserto, e, de repente, a glória do Senhor apareceu numa nuvem. 11 E o Senhor disse a Moisés:
12 — Eu tenho ouvido as reclamações dos israelitas. Diga-lhes que hoje à tarde, antes de escurecer, eles comerão carne. E amanhã de manhã comerão pão à vontade. Aí ficarão sabendo que eu, o Senhor, sou o Deus deles.
13 À tarde apareceu um grande bando de codornas; eram tantas, que cobriram o acampamento. E no dia seguinte, de manhã, havia orvalho em volta de todo o acampamento. 14 Quando o orvalho secou, por cima da areia do deserto ficou uma coisa parecida com escamas, fina como a geada no chão. 15 Os israelitas viram aquilo e não sabiam o que era. Então perguntaram uns aos outros:
— O que é isso?
Moisés lhes disse:
— Isso é o alimento que o Senhor está mandando para vocês comerem. 16 Esta é a ordem que ele deu: "Cada um de vocês deverá juntar o que for necessário para comer, de acordo com o número de pessoas que houver na família, dois litros por pessoa."
17 E assim fizeram os israelitas. Uns pegaram mais, e outros, menos. 18 Quando mediram, aconteceu que os que haviam pegado muito não tinham demais; e não faltava nada para os que haviam pegado pouco. Cada um havia pegado exatamente o necessário para comer.
19 Então Moisés lhes disse:
— Ninguém deverá guardar nada para o dia seguinte.
20 Mas alguns não obedeceram à ordem de Moisés e guardaram uma parte daquele alimento. E no dia seguinte o que tinha sido guardado estava cheio de bichos e cheirava mal. Aí Moisés ficou muito irritado com eles. 21 Todas as manhãs cada um pegava o necessário para comer naquele dia, pois o calor do sol derretia o que ficava no chão.
22 No sexto dia pegaram o dobro, isto é, quatro litros para cada pessoa. Os líderes do povo foram e contaram a Moisés o que estava acontecendo. 23 E Moisés lhes disse:
— Amanhã é dia de descanso, o sábado santo, separado para Deus, o Senhor. Por isso o Senhor deu a seguinte ordem: "Os que quiserem assar esse alimento no forno, que assem; e os que quiserem cozinhar, que cozinhem. E guardem para o dia seguinte o que sobrar."
24 Conforme a ordem de Moisés, todos guardaram para o dia seguinte o que havia sobrado. E não cheirou mal, nem criou bicho. 25 Moisés disse:
— Comam isto hoje, pois é sábado, o dia de descanso separado para Deus, o Senhor. Neste dia vocês não acharão no campo nada de comer. 26 Recolham esse alimento durante seis dias; porém no sétimo dia, que é o dia de descanso, não haverá alimento no chão.
27 No sétimo dia algumas pessoas saíram para pegar o alimento, porém não acharam nada. 28 Então o Senhor Deus disse a Moisés:
— Até quando vocês vão desobedecer às minhas ordens e às minhas leis? 29 Lembrem que eu, o Senhor, dei a vocês um dia de descanso e foi por isso que no sexto dia eu lhes dei alimento para dois dias. No sétimo dia fiquem todos onde estiverem; ninguém deverá sair de casa.
30 Assim, o povo não trabalhou no sétimo dia.
31 Os israelitas deram àquele alimento o nome de maná . Ele era parecido com uma sementinha branca e tinha gosto de bolo de mel. 32 Moisés disse:
— O Senhor Deus mandou que fossem guardados dois litros de maná para que, no futuro, os nossos descendentes possam ver o alimento que ele nos deu para comermos no deserto, quando nos tirou do Egito.
33 Então Moisés disse a Arão:
— Pegue uma vasilha, ponha nela dois litros de maná e coloque-a na presença de Deus, o Senhor, a fim de ser guardada para os nossos descendentes.
34 Arão fez como o Senhor havia ordenado a Moisés e colocou a vasilha diante da arca da aliança para que ficasse guardada ali. 35 Durante quarenta anos os israelitas tiveram maná para comer, até que chegaram a uma terra habitada, isto é, até que chegaram à fronteira de Canaã.
36 A porção de maná para cada pessoa era a décima parte da medida padrão , que tinha vinte litros.
1 Azután útnak indultak Élímből. Megérkezett Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztába, amely Élím és a Sínai között van, a második hónap tizenötödik napján, azután, hogy kijöttek Egyiptomból.
2 És zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában.
3 Mert azt mondták nekik Izráel fiai: Bárcsak haltunk volna meg az ÚR kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret. Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok?
4 De az ÚR azt mondta Mózesnek: Majd én hullatok nektek kenyeret a mennyből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy napra valót. Ezzel teszem próbára, hogy az én törvényem szerint jár-e, vagy sem.
5 Amikor a hatodik napon elkészítik azt, amit bevisznek, az kétszer annyi lesz, mint amennyit napról napra szednek.
6 Ekkor azt mondta Mózes és Áron Izráel fiainak: Ma este megtudjátok, hogy az ÚR hozott ki benneteket Egyiptom országából.
7 Reggel pedig meglátjátok az ÚR dicsőségét, mert meghallotta, hogy zúgolódtok az ÚR ellen. Mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?
8 Még ezt is mondta Mózes: Majd ad az ÚR ennetek este húst, reggel pedig kenyeret jóllakásig, mert meghallotta zúgolódásotokat, ahogyan zúgolódtatok ellene. Mik vagyunk mi? Nem ellenünk zúgolódtok ti, hanem az ÚR ellen!
9 Áronnak pedig azt mondta Mózes: Mondd meg Izráel fiai egész közösségének: Járuljatok az ÚR elé, mert meghallotta zúgolódásotokat!
10 Amikor azután Áron Izráel egész közösségéhez beszélt, és a puszta felé fordultak, az ÚR dicsősége megjelent a felhőben.
11 Azután így szólt Mózeshez az ÚR:
12 Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek.
13 Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort. Reggel pedig harmat hullott a táborra körös-körül.
14 Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát, mintha apró dara lett volna a földön.
15 Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik, hogy ez az a kenyér, amelyet az ÚR adott nekik eledelül.
16 Ezt parancsolja az ÚR: Szedjen belőle mindenki, amennyit meg tud enni, fejenként egy ómert vegyetek lélekszám szerint; annyit szedjetek, ahányan egy sátorban vagytok!
17 Izráel fiai így cselekedtek, és szedett ki többet, ki kevesebbet.
18 Amikor azután megmérték ómerrel, nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni.
19 Mózes azt mondta nekik, hogy senki se hagyjon belőle másnapra.
20 De nem hallgattak Mózesre. Voltak, akik hagytak belőle másnapra is, de az megkukacosodott és megbüdösödött. Ezért megharagudott rájuk Mózes.
21 Így mindenki annyit szedett reggelenként, amennyit meg tudott enni. De ha már forrón sütött a nap, megolvadt.
22 A hatodik napon történt, hogy kétszer annyi ennivalót szedtek, fejenként két ómerral. Akkor elment a közösség összes főembere, és jelentették Mózesnek.
23 Ő azt felelte nekik: Ez az, amiről az ÚR beszélt, hogy a nyugalom ideje lesz holnap, az ÚR szent szombatja. Süssétek meg, amit sütni akartok, és főzzétek meg, amit főzni akartok, és tegyétek félre magatoknak mindazt, ami fölösleg, hogy megmaradjon másnapra.
24 Félre is tették másnapra Mózes parancsa szerint, és nem büdösödött meg, féreg sem volt benne.
25 Akkor ezt mondta Mózes: Egyétek meg ezt ma, mert ma az ÚR szombatja van. Ma nem találtok mannát a mezőn.
26 Hat napon szedjétek, de a hetedik napon szombat van. Akkor nem lesz.
27 Mégis voltak olyanok, akik a hetedik napon is kimentek a nép közül, hogy szedjenek, de nem találtak.
28 Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig nem akarjátok még megtartani parancsolataimat és törvényeimet?
29 Láthatjátok, hogy az ÚR adta nektek a szombat napját. Ezért ad ő a hatodik napon két napra való élelmet. Maradjon mindenki otthon a hetedik napon, senki se mozduljon ki a helyéről!
30 Ezért pihent a nép a hetedik napon.
31 Izráel háza mannának nevezte el azt. Olyan fehér volt, mint a koriandermag, íze pedig olyan, mint a mézeskalácsé.
32 Mózes azt mondta, hogy ezt a parancsot adta az ÚR: Egy teljes ómernyit őrizzetek meg belőle a jövendő nemzedékeknek, hogy lássák: milyen kenyérrel tápláltalak benneteket a pusztában, amikor kihoztalak benneteket Egyiptomból.
33 Áronnak pedig azt mondta Mózes, hogy vegyen egy edényt, tegyen bele egy teljes ómernyi mannát, és helyezze el az ÚR színe előtt, hogy megőriztessék a jövendő nemzedékeknek.
34 Oda is helyezte azt Áron megőrzésre a bizonyság ládája elé, ahogyan megparancsolta az ÚR Mózesnek.
35 Izráel fiai negyven évig ették a mannát, míg csak lakott földre nem értek. Mannát ettek mindaddig, amíg el nem érték Kánaán földjének a határát. -
36 Az ómer pedig az éfának a tizedrésze.