1 Então, naquela noite, todo o povo gritou e chorou. 2 Todos os israelitas reclamaram contra Moisés e Arão e disseram:
— Seria melhor se tivéssemos morrido no Egito ou mesmo neste deserto! 3 Por que será que o Senhor Deus nos trouxe para esta terra? Nós vamos ser mortos na guerra, e as nossas mulheres e os nossos filhos vão ser presos. Seria bem melhor voltarmos para o Egito!
4 E diziam uns aos outros:
— Vamos escolher outro líder e voltemos para o Egito!
5 Então Moisés e Arão se ajoelharam e encostaram o rosto no chão diante de todo o povo. 6 E Josué, filho de Num, e Calebe, filho de Jefoné, dois dos líderes que haviam espionado a terra, rasgaram as suas roupas em sinal de tristeza 7 e disseram ao povo:
— A terra que fomos espionar é muito boa mesmo. 8 Se o Senhor Deus nos ajudar, ele fará com que entremos nela e nos dará aquela terra, uma terra boa e rica. 9 Porém não sejam rebeldes contra o Senhor e não tenham medo do povo daquela terra. Nós os venceremos com facilidade. O Senhor está com a gente e derrotou os deuses que os protegiam. Portanto, não tenham medo.
10 Apesar disso o povo ameaçou matá-los a pedradas, mas, de repente, todos viram a glória do Senhor aparecer sobre a Tenda Sagrada.
11 O Senhor Deus disse a Moisés:
— Até quando este povo vai me rejeitar? Até quando não vão crer em mim, embora eu tenha feito tantos milagres entre eles? 12 Vou mandar uma epidemia para acabar com eles, porém farei com que os descendentes de você sejam um povo maior e mais forte do que eles.
13 Mas Moisés respondeu ao Senhor:
— Com o teu poder tiraste do Egito esta gente. Quando os egípcios souberem do que vais fazer com este povo, 14 eles contarão isso aos moradores desta terra. Estes já sabem que tu, ó Senhor Deus, estás com a gente e que és visto claramente quando a tua nuvem para sobre nós. E sabem também que vais adiante de nós numa coluna de nuvem de dia e numa coluna de fogo de noite. 15 Se matares o teu povo, as nações que ouviram falar a respeito da tua fama vão dizer 16 que mataste o teu povo no deserto porque não pudeste levá-lo para a terra que prometeste dar a ele. 17 Agora, Senhor, eu te peço que mostres o teu poder e que faças o que prometeste quando disseste: 18 "Eu, o Senhor, tenho paciência e muita compaixão; eu perdoo a maldade e o pecado, porém não trato o culpado como se fosse inocente. Eu faço com que o castigo dos pecados dos pais caia sobre os seus descendentes, até os bisnetos e trinetos." 19 E agora eu te peço, ó Deus, que perdoes o pecado deste povo, de acordo com a tua grande misericórdia, como já tens feito desde o Egito até aqui.
20 O Senhor Deus disse:
— Já que você pediu, eu perdoo. 21 Mas, pela minha vida e pela minha presença gloriosa que enche toda a terra, juro que 22 nenhum desses homens viverá para entrar naquela terra. Eles viram a minha glória e os milagres que fiz no Egito e no deserto. No entanto dez vezes puseram à prova a minha paciência e não quiseram me obedecer. 23 Eles nunca entrarão na terra que jurei dar aos seus antepassados. Nenhum daqueles que me abandonaram verá aquela terra. 24 Mas o meu servo Calebe tem um espírito diferente e sempre tem sido fiel a mim. Por isso eu farei com que ele entre na terra que espionou, e os seus descendentes vão possuir aquela terra. 25 Agora os amalequitas e os cananeus estão morando nos vales; portanto, amanhã voltem e vão para o deserto, na direção do golfo de Ácaba.
26 O Senhor Deus disse a Moisés e a Arão:
27 — Eu tenho ouvido as reclamações dos israelitas. Até quando vou aguentar esse povo mau, que vive reclamando contra mim? 28 Diga a essa gente o seguinte: "Juro pela minha vida que darei o que vocês me pediram. Sou eu, o Senhor, quem está falando. 29 Vocês serão mortos, e os corpos de vocês serão espalhados pelo deserto. Vocês reclamaram contra mim, e por isso nenhum de vocês que tem vinte anos de idade ou mais entrará naquela terra. 30 Eu jurei que os faria morar lá, mas nenhum de vocês entrará naquela terra, a não ser Calebe, filho de Jefoné, e Josué, filho de Num. 31 Vocês disseram que os seus filhos seriam presos, mas eu vou levar esses filhos para a terra que vocês rejeitaram, e ali será o lar deles. 32 Porém vocês morrerão, e os corpos de vocês ficarão neste deserto, 33 onde os seus filhos vão caminhar quarenta anos. Vocês foram infiéis, e por isso eles vão sofrer, até que todos vocês morram aqui. 34 Quarenta anos vocês vão sofrer por causa dos seus pecados, conforme os quarenta dias que vocês espionaram a terra, um ano para cada dia. Vocês vão saber o que é ficar contra mim. 35 É isto o que vou fazer com todo este povo mau que se revoltou contra mim: todos vocês morrerão e serão destruídos neste deserto. Eu, o Senhor, falei."
36,37 Os homens que Moisés havia mandado para espionar a terra trouxeram más informações a respeito dela. E, quando voltaram, fizeram com que o povo reclamasse contra Moisés. Por isso o Senhor fez com que fossem atacados por uma doença, e eles morreram. 38 Dos doze homens que foram espionar a terra, somente Josué e Calebe ficaram vivos.
39 Os israelitas ficaram muito tristes quando Moisés contou o que o Senhor tinha dito. 40 De manhã bem cedo, começaram a entrar na região montanhosa. Eles diziam:
— Agora estamos prontos para ir até o lugar que o Senhor nos havia prometido. De fato, nós pecamos.
41 Porém Moisés respondeu:
— Então por que vocês estão querendo desobedecer à ordem de Deus, o Senhor? Isso não vai dar certo. 42 Não entrem na região montanhosa. O Senhor não está com vocês, e os seus inimigos vão derrotá-los. 43 Os amalequitas e os cananeus estão ali para enfrentá-los e matá-los na batalha. O Senhor não estará com vocês, pois vocês o abandonaram.
44 Mesmo assim os israelitas teimaram em querer entrar na região montanhosa, mas nem a arca da aliança de Deus, o Senhor, nem Moisés saíram do acampamento. 45 Então os amalequitas e os cananeus que moravam naquela região montanhosa atacaram, e derrotaram os israelitas, e os perseguiram até Horma.
1 Ekkor az egész közösség elkezdett hangosan jajveszékelni, és sírt a nép egész éjjel.
2 Izráel fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Ezt mondta nekik az egész közösség: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában!
3 Miért akar bevinni minket az ÚR arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba?
4 Majd ezt mondták egymásnak: Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba!
5 Ekkor Mózes és Áron arcra borult Izráel közösségének egész gyülekezete előtt.
6 De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik a föld kikémlelői között voltak, megszaggatták ruhájukat,
7 és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, igen-igen jó föld.
8 Ha az ÚR kedvel bennünket, akkor bevisz arra a földre, és nekünk adja a tejjel és mézzel folyó földet.
9 Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük!
10 De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell őket kövezni. Akkor megjelent az ÚR dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek,
11 és ezt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig utál engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyeket közöttük tettem?!
12 Megverem dögvésszel, és elűzöm őket, de téged náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek.
13 Mózes azonban azt mondta az ÚRnak: Hallották az egyiptomiak, hogy te hoztad ki közülük hatalmaddal ezt a népet,
14 és elmondták a föld lakosságának. Hallották, hogy te, URam, e nép között vagy; hogy te, URam, szemtől szembe megjelentél, és hogy a te felhőd áll fölöttük, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban.
15 Ha most mind egy szálig megölöd ezt a népet, akkor ezt fogják mondani azok a nemzetek, amelyek hallották a híredet:
16 Mivel nem tudta az ÚR bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért mészárolta le őket a pusztában.
17 Most azért mutasd meg, URam, hogy nagy a te hatalmad, ahogyan megmondtad:
18 Az ÚR türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízig.
19 Bocsásd meg ennek a népnek a bűnét nagy szereteteddel, ahogyan megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva mindeddig!
20 Akkor az ÚR ezt mondta: Megbocsátok a te beszéded szerint.
21 De életemre mondom és az ÚR dicsőségére, amely betölti az egész földet,
22 hogy azok közül az emberek közül, akik látták dicsőségemet és a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában tettem, mégis megkísértettek engem tízszer is, és nem hallgattak szavamra,
23 senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem megutáltak.
24 De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai birtokolni fogják azt.
25 A völgyekben azonban az amálékiek és a kánaániak laknak. Holnap forduljatok meg, és induljatok el a pusztába a Vörös-tenger felé!
26 Az ÚR így beszélt Mózeshez és Áronhoz:
27 Meddig zúgolódik ellenem ez a gonosz közösség? Meghallottam Izráel fiainak zúgolódását, mert sokat zúgolódtak ellenem.
28 Mondd meg nekik: Életemre mondom - így szól az ÚR -, hogy úgy fogok veletek bánni, ahogyan ti beszéltetek ellenem!
29 Itt a pusztában fogtok holtan elhullani, a számba vettek mind, ahányan csak vagytok, húszévestől fölfelé, mert zúgolódtatok ellenem.
30 Nem mentek be arra a földre, amelyről esküvel ígértem, hogy ott fogtok lakni, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia.
31 De gyermekeiteket, akikről azt mondtátok, hogy prédává lesznek, azokat beviszem, és megismerik azt a földet, amelyet ti megvetettetek.
32 De ti holtan hullotok el itt a pusztában.
33 Fiaitok pásztorok lesznek a pusztában negyven esztendeig, és bűnhődnek a ti hűtlenségetekért, míg holttesteitek az utolsóig a pusztában nem lesznek.
34 Negyven napig kémleltétek ki azt a földet, most negyven évig bűnhődjetek, egy-egy napért egy-egy esztendőt számítva, hogy megtudjátok, mi az, ha én ellenkezem veletek.
35 Én, az ÚR, megmondtam, hogy ezt teszem ezzel az egész gonosz közösséggel, amely összefogott ellenem: az utolsóig itt halnak meg a pusztában!
36 Azok a férfiak, akiket Mózes elküldött az ország kikémlelésére, és akik visszatérve föllázították ellene az egész közösséget, mert rossz hírét terjesztették annak a földnek,
37 meghaltak azok a férfiak, akik az ország rossz hírét terjesztették, az ÚR csapásától.
38 Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik elmentek az országot kikémlelni.
39 Amikor elbeszélte Mózes ezeket a dolgokat egész Izráelnek, a nép nagyon megszomorodott.
40 Korán reggel fölkeltek, hogy fölmenjenek a hegység tetejére. Ezt mondták: Itt vagyunk, menjünk hát arra a helyre, amelyről az ÚR beszélt. Bizony, vétkeztünk!
41 Mózes azonban ezt mondta: Miért akarjátok áthágni az ÚR parancsát? Nem fog az sikerülni!
42 Ne menjetek, mert nem lesz köztetek az ÚR! Vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől!
43 Hiszen az amálékiek és kánaániak ott vannak veletek szemben, és elhullotok fegyvereiktől! Mivel elfordultatok az ÚRtól, az ÚR sem lesz veletek!
44 De ők vakmerően fölmentek a hegy tetejére, bár az ÚR szövetségének a ládája és Mózes ki sem mozdultak a táborból.
45 Az amálékiek és kánaániak pedig, akik azon a hegységen laktak, lerohantak, verték és kergették őket egészen Hormáig.