1 Hopealla on lähteensä, kullalla huuhdontapaikkansa.
2 Rauta otetaan maan kamarasta, kupari sulatetaan esiin kivestä.
3 Ihminen lannistaa pimeyden, hän tutkii kaiken pohjia myöten, tutkii kallion pimeät uumenet.
4 Kaukana asutuilta seuduilta hän louhii kaivoskuilun. Missä ei ihmisaskel kulje, siellä miehet ahkeroivat köyden varassa riippuen.
5 Maasta kasvaa leipä, maan uumenissa myllertää voima kuin tuli.
6 Kallioissa on lasuurikiveä, maan hiekassa kultaa.
7 On tie, jota ei korppikotka näe eikä haarahaukan silmä erota.
8 Sitä eivät astele vuorten pedot eivätkä leijonat kulje sitä pitkin.
9 Ihminen käy käsiksi kovaan kallioon ja kääntää nurin vuoret, perustuksia myöten,
10 hän louhii tunneleita kallioon, ja niin tulevat maan aarteet ihmissilmien iloksi.
11 Virtojen lähteetkin ihminen patoaa, tuo päivänvaloon sen, mitä ei silmä ole nähnyt.
12 Mutta viisaus -- missä se on? Missä asuu ymmärrys?
13 Ihminen ei löydä tietä sen luokse, tästä maailmasta sitä ei voi löytää.
15 Puhtaalla kullallakaan sitä ei voi ostaa, hopeaa ei punnita sen hinnaksi.
16 Sitä ei voi ostaa Ofirin kullalla, ei kalliilla onykskivillä eikä safiireilla,
17 ei kulta, ei kirkkain lasi vedä sille vertaa, kalleimpiinkaan kultamaljoihin sitä ei voi vaihtaa.
18 Koralleista tai kristalleista on turha puhuakaan. Pussillinen viisautta on enemmän kuin kaikki helmet.
19 Nubian topaasit eivät vedä viisaudelle vertaa, puhtain kulta ei riitä sen maksuksi.
20 Mistä viisaus on lähtöisin? Missä asuu ymmärrys?
21 Se on kätkössä, kukaan ei voi sitä nähdä, se on piilossa taivaan linnuiltakin.
23 Jumala yksin tuntee tien viisauden luo. Hän yksin tietää, missä se asuu.
24 Hän näkee maan ääriin saakka, hän näkee kaiken, mikä on taivaan alla.
25 Kun hän antoi tuulelle voiman, kun hän osoitti vesille rajat,
26 kun hän sääti määräajat sateelle ja avasi ukkosen jylinälle tien,
27 silloin hän näki viisauden, punnitsi sen, otti sen palvelukseensa, piti sen kanssa neuvoa.
1 Bizony az ezüstnek bányája van, és helye az aranynak, a hol tisztítják.
2 A vasat a földbõl hozzák elõ, a követ pedig érczczé olvasztják.
3 Határt vet [az ember] a setétségnek, és átkutatja egészen és végig a homálynak és a halál árnyékának kövét.
4 Aknát tör távol a lakóktól: mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektõl messze.
5 Van föld, a melybõl kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tûz által;
6 Köveiben zafir található, göröngyeiben arany van.
7 Van ösvény, a melyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt.
8 Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon.
9 Ráveti kezét [az ember] a kovakõre, a hegyeket tövükbõl kiforgatja.
10 A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme.
11 Elköti a folyók szivárgását, az elrejtett dolgot pedig világosságra hozza.
12 De a bölcseség hol található, és az értelemnek hol van a helye?
13 Halandó a hozzá vivõ utat nem ismeri, az élõk földén az nem található.
14 A mélység azt mondja: Nincsen az bennem; a tenger azt mondja: én nálam sincsen.
15 Színaranyért meg nem szerezhetõ, ára ezüsttel meg nem fizethetõ.
16 Nem mérhetõ össze Ofir aranyával, nem drága onikszszal, sem zafirral.
17 Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhetõ.
18 Korall és kristály említni sem való; a bölcseség ára drágább a gyöngyöknél.
19 Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színaranynyal sem mérhetõ össze.
20 A bölcseség honnan jõ tehát, és hol van helye az értelemnek?
21 Rejtve van az minden élõ szemei elõtt, az ég madarai elõl is fedve van.
22 A pokol és halál azt mondják: [Csak] hírét hallottuk füleinkkel!
23 Isten tudja annak útját, õ ismeri annak helyét.
24 Mert õ ellát a föld határira, õ lát mindent az ég alatt.
25 Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vette;
26 Mikor az esõnek határt szabott, és mennydörgõ villámoknak útat:
27 Akkor látta és kijelentette azt, megalapította és meg is vizsgálta azt.
28 Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.