1 Nyt Job sanoi:
2 -- Totta kai minä tuon tiedän! Ei ihminen voi olla oikeassa Jumalaa vastaan.
3 Se, joka ryhtyisi käymään hänen kanssaan oikeutta, ei pystyisi vastaamaan hänen kysymyksiinsä, ei yhteen tuhannesta.
4 Hänen on viisaus, hänen on voima ja mahti. Kuka voisi uhmata häntä joutumatta tuhoon?
5 Hän siirtää vuoria kuin huomaamatta, hän kääntää ne nurin, kun hän vihastuu.
6 Hän koskettaa maata, ja se järähtää paikoiltaan, sen peruspylväät horjuvat.
7 Hän käskee, ja aurinko pimenee. Hän sulkee sinetillään tähtien valon.
8 Yksin on hän levittänyt yllemme taivaan, hän kulkee meren hyökyjen yli.
9 Leijonan tähdistön hän on tehnyt, Orionin ja Seulaset ja eteläisten tähtien tarhat.
10 Suuria tekoja hän tekee, tutkimattomia, ihmeitä, joilla ei ole määrää, ei rajaa.
11 Hän kulkee läheltä, enkä minä häntä näe, hän kiitää ohitseni, enkä minä häntä huomaa.
13 Mikään voima ei käännä pois Jumalan vihaa, hänen alleen lyyhistyvät Rahabin joukot.
14 Kuinka minä voisin käydä kiistaan Jumalan kanssa, kuinka voisin löytää sanat häntä vastaan?
15 Vaikka olisin kuinka oikeassa, en pystyisi hänelle vastaamaan. Voin vain rukoilla armoa häneltä, joka minut tuomitsee.
16 Vaikka hän ottaisi vastaan minun haasteeni, en usko, että hän suostuisi minua kuulemaan --
17 hän, joka myrskyllään iskee minut maahan ja aina vain lisää minun haavojeni määrää ilman mitään syytä.
18 Edes hengenvedon ajaksi hän ei anna minulle rauhaa, ei, hän lisäämistään lisää kärsimystäni.
20 Vaikka minä olen oikeassa, oma suuni joutuu tuomitsemaan minut. Vaikka olen syytön, hän tuomitsee minut väärintekijäksi.
21 Syytön olen. Mutta mitäpä minun elämästäni! Minä inhoan sitä.
23 Kun tuhon ruoska iskee ihmisiin, hän ei välitä viattomien kärsimyksistä.
24 Kun maa on annettu kelvottomien käsiin, hän peittää tuomarien silmät. Ellei se ole hän -- kuka sitten?
25 Minun päiväni rientävät nopeammin kuin juoksija, ne häipyvät luotani, onnea ne eivät saaneet nähdä,
26 kuin kaislaveneet ne liukuvat toinen toisensa perään pois, ne kiitävät kuin saaliin kimppuun syöksyvä kotka.
28 niin kohta iskee minuun uusi kauhu, sillä minä tiedän, että sinä et minua syyttömäksi julista.
29 Kun minut joka tapauksessa tuomitaan syylliseksi, miksi harata vastaan?
30 Vaikka minä kylpisin lumessa ja pesisin käteni lipeällä,
31 kuitenkin sinä ryvettäisit minut likakuopassa, niin että minua inhoaisivat omat vaatteenikin.
32 Hän ei ole ihminen, niin kuin minä olen. En minä voi käydä hänen kanssaan oikeutta, en puolustautua häntä vastaan.
33 Ei kukaan voi olla tuomarina meidän välillämme, asettaa kättään meidän molempien päälle.
34 Voi, jospa Jumala kääntäisi ruoskansa minusta pois, ettei minun enää tarvitsisi säikkyä häntä!
35 Silloin voisin puhua hänelle suoraan, pelkäämättä! Nyt en voi. Olen itseni kanssa yksin.
1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3 Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.
6 A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.
12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
13 Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
14 Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.
16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.
19 Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?
20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.
21 Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.
22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!
23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.
24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?
25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.
27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.
29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
32 Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.
33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!
34 Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:
35 Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!