Jonas 1

Now the word of the LORD came to Jonah the son of Amittai, saying,

Arise, go to Nineveh, that great city, and cry against it; for their wickedness is come up before me.

But Jonah arose to flee to Tarshish from the presence of the LORD, and went down to Joppa; and he found a ship going to Tarshish: so he paid the fare of it, and went down into it, to go with them to Tarshish from the presence of the LORD.

But the LORD sent out a great wind into the sea, and there was a mighty tempest in the sea, so that the ship was in danger of being broken.

Then the mariners were afraid, and cried every man to his god, and cast the wares that were in the ship into the sea, to lighten it of them. But Jonah had gone down into the sides of the ship; and he lay, and was fast asleep.

So the ship-master came to him, and said to him, What meanest thou, O sleeper? arise, call upon thy God, it may be that God will think upon us, that we perish not.

And they said every one to his fellow, Come, and let us cast lots, that we may know for whose cause this evil is upon us. So they cast lots, and the lot fell upon Jonah.

Then said they to him, Tell us, we pray thee, for whose cause this evil is upon us; What is thy occupation? and whence comest thou? what is thy country? and of what people art thou?

And he said to them, I am a Hebrew; and I fear the LORD, the God of heaven, who hath made the sea and the dry land.

Then were the men exceedingly afraid, and said to him, Why hast thou done this? For the men knew that he fled from the presence of the LORD, because he had told them.

Then said they to him, What shall we do to thee, that the sea may be calm to us? for the sea wrought, and was tempestuous.

And he said to them, Take me, and cast me into the sea; so shall the sea be calm to you: for I know that for my sake this great tempest is upon you.

Nevertheless the men rowed hard to bring it to the land; but they could not: for the sea wrought, and was tempestuous against them.

Wherefore they cried to the LORD, and said, We beseech thee, O LORD, we beseech thee, let us not perish for this man's life, and lay not upon us innocent blood: for thou, O LORD, hast done as it pleased thee.

So they took Jonah, and cast him into the sea: and the sea ceased from her raging.

Then the men feared the LORD exceedingly, and offered a sacrifice to the LORD, and made vows.

Now the LORD had prepared a great fish to swallow up Jonah. And Jonah was in the belly of the fish three days and three nights.

És lõn az Úrnak szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván:

Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!

És felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna az Úr elõl. Leméne azért Jáfóba, és talála ott egy hajót, a mely méne Tarsisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne velök az Úr színe elõl.

Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lõn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala.

Megfélemlének azért a hajósok és kiáltának, kiki az õ istenéhez, és a hajóban lévõ holmit a tengerbe hányák, hogy könnyítsenek magukon. Jónás pedig leméne a hajó aljába, és lefeküdt és elaludt.

De hozzáméne a kormányos mester, és mondá néki: Mi lelt, te nagy alvó? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez; hát ha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el!

Egymásnak pedig ezt mondák: Jertek, vessünk sorsot, hogy megtudhassuk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? És sorsot vetének, és a sors Jónásra esék.

Mondák azért néki: Kérünk, beszéld el nékünk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? Mi a te foglalkozásod és honnan jösz? Melyik a te hazád és miféle népbõl való vagy te?

És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette.

És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elõl fut, mivelhogy elbeszélé nékik.

Mondák azután néki: Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk? Mert a tenger háborgása növekedék.

Õ pedig monda nékik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok.

És erõlködtek azok az emberek, hogy visszajussanak a szárazra; de nem tudtak, mert a tenger háborgása növekedék ellenök.

Kiáltának azért az Úrhoz, és mondák: Kérünk Uram, kérünk, ne veszszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért; mert te, Uram, úgy cselekedtél, a mint akartad!

És felragadák Jónást és beveték õt a tengerbe, és megszûnék a tenger az õ háborgásától.

Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának.