1 Een gebed van Mozes, den man Gods. HEERE! Gij zijt ons geweest een Toevlucht van geslacht tot geslacht.

2 Eer de bergen geboren waren, en Gij de aarde en de wereld voortgebracht hadt, ja, van eeuwigheid tot eeuwigheid zijt Gij God.

3 Gij doet den mens wederkeren tot verbrijzeling, en zegt: Keert weder, gij mensenkinderen!

4 Want duizend jaren zijn in Uw ogen als de dag van gisteren, als hij voorbijgegaan is, en als een nachtwaak.

5 Gij overstroomt hen; zij zijn gelijk een slaap; in den morgenstond zijn zij gelijk het gras, dat verandert;

6 In den morgenstond bloeit het, en het verandert; des avonds wordt het afgesneden, en het verdort.

7 Want wij vergaan door Uw toorn; en door Uw grimmigheid worden wij verschrikt.

8 Gij stelt onze ongerechtigheden voor U, onze heimelijke zonden in het licht Uws aanschijns.

9 Want al onze dagen gaan henen door Uw verbolgenheid; wij brengen onze jaren door als een gedachte.

10 Aangaande de dagen onzer jaren, daarin zijn zeventig jaren, of, zo wij zeer sterk zijn, tachtig jaren; en het uitnemendste van die is moeite en verdriet; want het wordt snellijk afgesneden, en wij vliegen daarheen.

11 Wie kent de sterkte Uws toorns, en Uw verbolgenheid, naardat Gij te vrezen zijt?

12 Leer ons alzo onze dagen tellen, dat wij een wijs hart bekomen.

13 Keer weder, HEERE! tot hoe lange? en het berouwe U over Uw knechten.

14 Verzadig ons in den morgenstond met Uw goedertierenheid, zo zullen wij juichen, en verblijd zijn in al onze dagen.

15 Verblijd ons naar de dagen, in dewelke Gij ons gedrukt hebt, naar de jaren, in dewelke wij het kwaad gezien hebben.

16 Laat Uw werk aan Uw knechten gezien worden, en Uw heerlijkheid over hun kinderen.

17 En de liefelijkheid des HEEREN, onzes Gods; zij over ons; en bevestig Gij het werk onzer handen over ons, ja, het werk onzer handen, bevestig dat.

1 Mózesnek, az Isten emberének imádsága.

2 Minekelõtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktõl fogva mindörökké te vagy Isten.

3 Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!

4 Mert ezer esztendõ annyi elõtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy õrjárási idõ éjjel.

5 Elragadod õket; [olyanokká] lesznek, [mint az] álom; mint a fû, a mely reggel sarjad;

6 Reggel virágzik és sarjad, [és] estvére elhervad és megszárad.

7 Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk!

8 Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bûneinket a te orczádnak világa elé.

9 Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet.

10 A mi esztendeinknek napjai hetven esztendõ, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendõ, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk.

11 Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat?

12 Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.

13 Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon.

14 Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi idõnkben.

15 Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendõkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk.

16 Láttassék meg a te mûved a te szolgáidon, és a te dicsõséged azoknak fiain.

17 És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!