1 Mikor pedig minden õ beszédeit a nép hallatára elvégezte, beméne Kapernaumba.
2 Egy századosnak szolgája pedig, a ki annál nagy becsületben volt, igen rosszul lévén, már halófélben vala.
3 Az pedig, mikor hallott Jézus felõl, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén õt, hogy jõjjön el és gyógyítsa meg az õ szolgáját.
4 Azok pedig Jézushoz menvén, igen kérék õt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki;
5 Mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát [is] õ építtette nékünk.
6 Jézus tehát elméne velök. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jõjj;
7 A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek: hanem [csak] szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.
8 Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és [ha] az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljõ; és [ha] szolgámnak [szólok:] Tedd ezt, azt teszi.
9 Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék õ rajta; és hátrafordulván monda az õt követõ sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam!
10 És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát [már] egészségben találák.
11 És lõn másnap, hogy méne Nain nevû városba; és az õ tanítványai sokan menének õ vele, és nagy sokaság.
12 Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala; és a városból nagy sokaság volt õ vele.
13 És látván õt az Úr, megkönyörüle rajta, és monda néki: Ne sírj.
14 És oda menvén, illeté a koporsót; a vivõk pedig megállának. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl!
15 És felüle a megholt, és kezde szólni; és adá õt anyjának.
16 És elfogá mind azokat a félelem, és dicsõíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette az õ népét.
17 És kiméne õ felõle e hír az egész Júdeába, és a körül való minden tartományba.
18 És Jánosnak mind ezeket elmondák a tanítványai. És János az õ tanítványai közül kettõt elõszólítván,
19 Elküldé Jézushoz, mondván: Te vagy-é az, a ki eljövendõ [vala,] vagy mást várjunk?
20 Mikor azért azok a férfiak hozzámentek, mondának: Keresztelõ János küldött minket te hozzád, mondván: Te vagy-é az, a ki eljövendõ [vala,] vagy mást várjunk?
21 Azon órában pedig sokakat gyógyíta meg betegségekbõl, csapásokból, tisztátalan lelkektõl, és sok vaknak adá meg szeme világát.
22 És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik.
23 És boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik.
24 Mikor pedig elmentek a János követei, kezdé mondani a sokaságnak János felõl: Mit látni mentetek ki a pusztába? szélingatta nádszálat-é?
25 Hát mit látni mentetek ki? puha ruhákba öltözött embert-é? Ímé a kik drága öltözetben és gyönyörûségben vannak, a királyok palotáiban vannak.
26 Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? Bizony mondom néktek, prófétánál is nagyobbat.
27 Ez az, a ki felõl meg van írva: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád elõtt, ki elkészíti elõtted a te útadat.
28 Mert mondom néktek, hogy azok között, a kik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb próféta Keresztelõ Jánosnál; de a ki kisebb az Isten országában, nagyobb õ nála.
29 És mikor ezt hallotta az egész nép és a vámszedõk, igazat adának az Istennek, megkeresztelkedvén a János keresztségével;
30 A farizeusok pedig és a törvénytudók az Isten tanácsát megveték õ magokra nézve, nem keresztelkedvén meg õ tõle.
31 Monda pedig az Úr: Mihez hasonlítsam azért e nemzetségnek embereit? és mihez hasonlók?
32 Hasonlók a piaczon ülõ gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak, és ezt mondják: Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok.
33 Mert eljött Keresztelõ János, a ki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög van benne.
34 Eljött az embernek Fia, a ki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Ímé a falánk és borivó ember, a vámszedõk és bûnösök barátja.
35 És igazoltatik a bölcseség minden õ fiaitól.
36 Kéré pedig õt egy a farizeusok közül, hogy õ vele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, leüle enni.
37 És ímé a városban egy asszony a ki bûnös vala, mikor megtudta, hogy õ a farizeus házában leült enni, hoza egy alabástrom [szelencze drága] kenetet.
38 És megállván hátul az õ lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az õ lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az õ lábait, és megkené [drága] kenettel.
39 Mikor pedig ezt látta a farizeus, a ki õt meghívta, monda magában: Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, a ki õt illeti: hogy bûnös.
40 És felelvén Jézus, monda néki: Simon, van valami mondani valóm néked. És az monda: Mester, mondjad.
41 Egy hitelezõnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel.
42 És mikor nem volt nékik mibõl megadni, mind a kettõnek elengedé. E kettõ közül azért, mondd meg, melyik szereti õt jobban?
43 Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, a kinek többet engedett el. És [Jézus] monda néki: Igazán ítéltél.
44 És az asszonyhoz fordulván, monda Simonnak: Látod-é ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adál: ez pedig könnyeivel öntözé az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg.
45 Engem meg nem csókolál: ez pedig az idõtõl fogva, hogy bejöttem, nem szünt meg az én lábaimat csókolgatni.
46 Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig [drága] kenettel kené meg az én lábaimat.
47 Minekokáért mondom néked: Néki sok bûne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; a kinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.
48 És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bûneid.
49 És a kik együtt ülének vele az asztalnál, kezdék magukban mondani: Ki ez, hogy a bûnöket is megbocsátja?
50 Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!
1 And when he had completed all his words in the hearing of the people, he entered into Capernaum.
2 And a certain centurion's bondman who was dear to him was ill and about to die;
3 and having heard of Jesus, he sent to him elders of the Jews, begging him that he might come and save his bondman.
4 But they, being come to Jesus, besought him diligently, saying, He is worthy to whom thou shouldest grant this,
5 for he loves our nation, and himself has built the synagogue for us.
6 And Jesus went with them. But already, when he was not far from the house, the centurion sent to him friends, saying to him, Lord, do not trouble thyself, for I am not worthy that thou shouldest enter under my roof.
7 Wherefore neither did I count myself worthy to come to thee. But say by a word and my servant shall be healed.
8 For *I* also am a man placed under authority, having under myself soldiers, and I say to this {one}, Go, and he goes; and to another, Come, and he comes; and to my bondman, Do this, and he does {it}.
9 And Jesus hearing this wondered at him, and turning to the crowd following him said, I say to you, Not even in Israel have I found so great faith.
10 And they who had been sent returning to the house found the bondman, who was ill, in good health.
11 And it came to pass afterwards he went into a city called Nain, and many of his disciples and a great crowd went with him.
12 And as he drew near to the gate of the city, behold, a dead man was carried out, the only son of his mother, and she a widow, and a very considerable crowd of the city {was} with her.
13 And the Lord, seeing her, was moved with compassion for her, and said to her, Weep not;
14 and coming up he touched the bier, and the bearers stopped. And he said, Youth, I say to thee, Wake up.
15 And the dead sat up and began to speak; and he gave him to his mother.
16 And fear seized on all, and they glorified God, saying, A great prophet has been raised up amongst us; and God has visited his people.
17 And this report went out in all Judaea concerning him, and in all the surrounding country.
18 And the disciples of John brought him word concerning all these things:
19 and John, having called two of his disciples, sent to Jesus, saying, Art *thou* he that is coming, or are we to wait for another?
20 But the men having come to him said, John the baptist has sent us to thee, saying, Art *thou* he that is coming, or are we to wait for another?
21 In that hour he healed many of diseases and plagues and evil spirits, and to many blind he granted sight.
22 And Jesus answering said to them, Go, bring back word to John of what ye have seen and heard: that blind see, lame walk, lepers are cleansed, deaf hear, dead are raised, poor are evangelized;
23 and blessed is whosoever shall not be offended in me.
24 And the messengers of John having departed, he began to speak to the crowds concerning John: What went ye out into the wilderness to behold? a reed shaken by the wind?
25 But what went ye out to see? a man clothed in delicate garments? Behold, those who are in splendid clothing and live luxuriously are in the courts of kings.
26 But what went ye out to see? a prophet? Yea, I say to you, and {what is} more excellent than a prophet.
27 This is he concerning whom it is written, Behold, *I* send my messenger before thy face, who shall prepare thy way before thee;
28 for I say unto you, Among them that are born of women a greater {prophet} is no one than John {the baptist}; but he who is a little one in the kingdom of God is greater than he.
29 (And all the people who heard {it}, and the tax-gatherers, justified God, having been baptised with the baptism of John;
30 but the Pharisees and the lawyers rendered null as to themselves the counsel of God, not having been baptised by him.)
31 To whom therefore shall I liken the men of this generation, and to whom are they like?
32 They are like children sitting in the market-place, and calling one to another and saying, We have piped to you, and ye have not danced; we have mourned to you, and ye have not wept.
33 For John the baptist has come neither eating bread nor drinking wine, and ye say, He has a demon.
34 The Son of man has come eating and drinking, and ye say, Behold an eater and wine-drinker, a friend of tax-gatherers and sinners;
35 and wisdom has been justified of all her children.
36 But one of the Pharisees begged him that he would eat with him. And entering into the house of the Pharisee he took his place at table;
37 and behold, a woman in the city, who was a sinner, and knew that he was sitting at meat in the house of the Pharisee, having taken an alabaster box of myrrh,
38 and standing at his feet behind {him} weeping, began to wash his feet with tears; and she wiped them with the hairs of her head, and kissed his feet, and anointed {them} with the myrrh.
39 And the Pharisee who had invited him, seeing it, spoke with himself saying, This {person} if he were a prophet would have known who and what the woman is who touches him, for she is a sinner.
40 And Jesus answering said to him, Simon, I have somewhat to say to thee. And he says, Teacher, say {it}.
41 There were two debtors of a certain creditor: one owed five hundred denarii and the other fifty;
42 but as they had nothing to pay, he forgave both of them {their debt}: {say,} which of them therefore will love him most?
43 And Simon answering said, I suppose he to whom he forgave the most. And he said to him, Thou hast rightly judged.
44 And turning to the woman he said to Simon, Seest thou this woman? I entered into thy house; thou gavest me not water on my feet, but *she* has washed my feet with tears, and wiped them with her hair.
45 Thou gavest me not a kiss, but *she* from the time I came in has not ceased kissing my feet.
46 My head with oil thou didst not anoint, but *she* has anointed my feet with myrrh.
47 For which cause I say to thee, Her many sins are forgiven; for she loved much; but he to whom little is forgiven loves little.
48 And he said to her, Thy sins are forgiven.
49 And they that were with {them} at table began to say within themselves, Who is this who forgives also sins?
50 And he said to the woman, Thy faith has saved thee; go in peace.