1 Um homem chamado Lázaro estava doente. Ele era do povoado de Betânia, onde Maria e a sua irmã Marta moravam. 2 (Esta Maria era a mesma que pôs perfume nos pés do Senhor Jesus e os enxugou com os seus cabelos. Era o irmão dela, Lázaro, que estava doente.) 3 As duas irmãs mandaram dizer a Jesus:
— Senhor, o seu querido amigo Lázaro está doente!
4 Quando Jesus recebeu a notícia, disse:
— O resultado final dessa doença não será a morte de Lázaro. Isso está acontecendo para que Deus revele o seu poder glorioso; e assim, por causa dessa doença, a natureza divina do Filho de Deus será revelada.
5 Jesus amava muito Marta, e a sua irmã, e também Lázaro. 6 Porém quando soube que Lázaro estava doente, ainda ficou dois dias onde estava. 7 Então disse aos seus discípulos:
— Vamos voltar para a Judeia.
8 Mas eles disseram:
— Mestre, faz tão pouco tempo que o povo de lá queria matá-lo a pedradas, e o senhor quer voltar?
9 Jesus respondeu:
— Por acaso o dia não tem doze horas? Se alguém anda de dia não tropeça porque vê a luz deste mundo. 10 Mas, se anda de noite, tropeça porque nele não existe luz.
11 Jesus disse isso e depois continuou:
— O nosso amigo Lázaro está dormindo, mas eu vou lá acordá-lo.
12 — Senhor, se ele está dormindo, isso quer dizer que vai ficar bom! — disseram eles.
13 Mas o que Jesus queria dizer era que Lázaro estava morto. Porém eles pensavam que ele estivesse falando do sono natural. 14 Então Jesus disse claramente:
— Lázaro morreu, 15 mas eu estou alegre por não ter estado lá com ele, pois assim vocês vão crer. Vamos até a casa dele.
16 Então Tomé, chamado "o Gêmeo", disse aos outros discípulos:
— Vamos nós também a fim de morrer com o Mestre!
17 Quando Jesus chegou, já fazia quatro dias que Lázaro havia sido sepultado. 18 Betânia ficava a menos de três quilômetros de Jerusalém, 19 e muitas pessoas tinham vindo visitar Marta e Maria para as consolarem por causa da morte do irmão. 20 Quando Marta soube que Jesus estava chegando, foi encontrar-se com ele. Porém Maria ficou sentada em casa. 21 Então Marta disse a Jesus:
— Se o senhor estivesse aqui, o meu irmão não teria morrido! 22 Mas eu sei que, mesmo assim, Deus lhe dará tudo o que o senhor pedir a ele.
23 — O seu irmão vai ressuscitar! — disse Jesus.
24 Marta respondeu:
— Eu sei que ele vai ressuscitar no último dia!
25 Então Jesus afirmou:
— Eu sou a ressurreição e a vida. Quem crê em mim, ainda que morra, viverá; 26 e quem vive e crê em mim nunca morrerá. Você acredita nisso?
27 — Sim, senhor! — disse ela. — Eu creio que o senhor é o Messias, o Filho de Deus, que devia vir ao mundo.
28 Depois de dizer isso, Marta foi, chamou Maria, a sua irmã, e lhe disse em particular:
— O Mestre chegou e está chamando você.
29 Quando Maria ouviu isso, levantou-se depressa e foi encontrar-se com Jesus. 30 Pois ele não tinha chegado ao povoado, mas ainda estava no lugar onde Marta o havia encontrado. 31 As pessoas que estavam na casa com Maria, consolando-a, viram que ela se levantou e saiu depressa. Então foram atrás dela, pois pensavam que ela ia ao túmulo para chorar ali.
32 Maria chegou ao lugar onde Jesus estava e logo que o viu caiu aos pés dele e disse:
— Se o senhor tivesse estado aqui, o meu irmão não teria morrido!
33 Jesus viu Maria chorando e viu as pessoas que estavam com ela chorando também. Então ficou muito comovido e aflito 34 e perguntou:
— Onde foi que vocês o sepultaram?
— Venha ver, senhor! — responderam.
35 Jesus chorou.
36 Então as pessoas disseram:
— Vejam como ele amava Lázaro!
37 Mas algumas delas disseram:
— Ele curou o cego. Será que não poderia ter feito alguma coisa para que Lázaro não morresse?
38 Jesus ficou outra vez muito comovido. Ele foi até o túmulo, que era uma gruta com uma pedra colocada na entrada, 39 e ordenou:
— Tirem a pedra!
Marta, a irmã do morto, disse:
— Senhor, ele está cheirando mal, pois já faz quatro dias que foi sepultado!
40 Jesus respondeu:
— Eu não lhe disse que, se você crer, você verá a revelação do poder glorioso de Deus?
41 Então tiraram a pedra. Jesus olhou para o céu e disse:
— Pai, eu te agradeço porque me ouviste. 42 Eu sei que sempre me ouves; mas eu estou dizendo isso por causa de toda esta gente que está aqui, para que eles creiam que tu me enviaste.
43 Depois de dizer isso, gritou:
— Lázaro, venha para fora!
44 E o morto saiu. Os seus pés e as suas mãos estavam enfaixados com tiras de pano, e o seu rosto estava enrolado com um pano. Então Jesus disse:
— Desenrolem as faixas e deixem que ele vá.
45 Muitas pessoas que tinham ido visitar Maria viram o que Jesus tinha feito e creram nele. 46 Mas algumas pessoas voltaram e contaram aos fariseus o que ele havia feito. 47 Então os fariseus e os chefes dos sacerdotes se reuniram com o Conselho Superior e disseram:
— O que é que nós vamos fazer? Esse homem está fazendo muitos milagres! 48 Se deixarmos que ele continue fazendo essas coisas, todos vão crer nele. Aí as autoridades romanas agirão contra nós e destruirão o Templo e o nosso país.
49 Então Caifás, que naquele ano era o Grande Sacerdote, disse:
— Vocês não sabem nada! 50 Será que não entendem que para vocês é melhor que morra apenas um homem pelo povo do que deixar que o país todo seja destruído?
51 Naquele momento Caifás não estava falando por si mesmo. Mas, como ele era o Grande Sacerdote naquele ano, estava profetizando que Jesus ia morrer pela nação. 52 E não somente pela nação, mas também para reunir em um só corpo todos os filhos de Deus que estão espalhados por toda parte.
53 Então, daquele dia em diante, os líderes judeus fizeram planos para matar Jesus. 54 Por isso ele já não andava publicamente na Judeia, mas foi para uma região perto do deserto, a uma cidade chamada Efraim, e ficou ali com os seus discípulos.
55 Faltava pouco tempo para a Festa da Páscoa. Muitos judeus foram a Jerusalém antes da festa para tomar parte na cerimônia de purificação. 56 Eles procuravam Jesus e, no pátio do Templo, perguntavam uns aos outros:
— O que é que vocês acham? Será que ele vem à festa?
57 Os chefes dos sacerdotes e os fariseus queriam prender Jesus. Por isso tinham dado ordem para que, se alguém soubesse, contasse onde ele estava.
1 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából.
2 Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg.
3 A nővérei megüzenték Jézusnak: "Uram, íme, akit szeretsz, beteg."
4 Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: "Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia."
5 Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.
6 Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt,
7 de azután így szólt tanítványaihoz: "Menjünk ismét Júdeába!"
8 A tanítványok ezt mondták neki: "Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?"
9 Jézus így válaszolt: "Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát,
10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága."
11 Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: "Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem."
12 A tanítványok ezt felelték rá: "Uram, ha elaludt, meggyógyul."
13 Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.
14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: "Lázár meghalt,
15 és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!"
16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: "Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele."
17 Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.
18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez,
19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.
21 Márta ekkor így szólt Jézushoz: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten."
23 Jézus ezt mondta neki: "Feltámad a testvéred!"
24 Márta így válaszolt: "Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon."
25 Jézus ekkor ezt mondta neki: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;
26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?"
27 Márta így felelt: "Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba."
28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: "A Mester itt van, és hív téged."
29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.
30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele.
31 A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.
32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem."
33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott,
34 és megkérdezte: "Hova helyeztétek őt?" Azt felelték: "Uram, jöjj és lásd meg!"
35 Jézus könnyekre fakadt.
36 A zsidók ezt mondták: "Íme, mennyire szerette!"
37 Közülük néhányan pedig így szóltak: "Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?"
38 Jézus - még mindig mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.
39 Jézus így szólt: "Vegyétek el a követ." Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: "Uram, már szaga van, hiszen negyednapos."
40 Jézus azonban ezt mondta neki: "Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?"
41 Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.
42 Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem."
43 Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: "Lázár, jöjj ki!"
44 És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: "Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!"
45 Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.
46 Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus.
47 Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: "Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz.
48 Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is."
49 Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: "Ti nem értetek semmit.
50 Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen."
51 Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért;
52 és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.
53 Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt.
54 Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba; és ott tartózkodott a tanítványaival.
55 Közeledett a zsidók húsvétja, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe húsvét előtt, hogy megtisztuljanak.
56 Keresték Jézust és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: "Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre?"
57 A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.