1 Felele pedig Jób, és monda:

2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

3 Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.

6 A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.

12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

13 Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

14 Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.

16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.

19 Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?

20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.

21 Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.

22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!

23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.

24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?

25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.

27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.

29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

32 Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.

33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!

34 Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:

35 Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!

1 Então Jó respondeu, dizendo:

2 Na verdade sei que assim é; porque, como se justificaria o homem para com Deus?

3 Se quiser contender com ele, nem a uma de mil coisas lhe poderá responder.

4 Ele é sábio de coração, e forte em poder; quem se endureceu contra ele, e teve paz?

5 Ele é o que remove os montes, sem que o saibam, e o que os transtorna no seu furor.

6 O que sacode a terra do seu lugar, e as suas colunas estremecem.

7 O que fala ao sol, e ele não nasce, e sela as estrelas.

8 O que sozinho estende os céus, e anda sobre os altos do mar.

9 O que fez a Ursa, o Órion, e o Sete-Estrelo, e as recâmaras do sul.

10 O que faz coisas grandes e inescrutáveis; e maravilhas sem número.

11 Eis que ele passa por diante de mim, e não o vejo; e torna a passar perante mim, e não o sinto.

12 Eis que arrebata a presa; quem lha fará restituir? Quem lhe dirá: Que é o que fazes?

13 Deus não revogará a sua ira; debaixo dele se encurvam os auxiliadores soberbos.

14 Quanto menos lhe responderia eu, ou escolheria diante dele as minhas palavras!

15 Porque, ainda que eu fosse justo, não lhe responderia; antes ao meu Juiz pediria misericórdia.

16 Ainda que chamasse, e ele me respondesse, nem por isso creria que desse ouvidos à minha voz.

17 Porque me quebranta com uma tempestade, e multiplica as minhas chagas sem causa.

18 Não me permite respirar, antes me farta de amarguras.

19 Quanto às forças, eis que ele é o forte; e, quanto ao juízo, quem me citará com ele?

20 Se eu me justificar, a minha boca me condenará; se for perfeito, então ela me declarará perverso.

21 Se for perfeito, não estimo a minha alma; desprezo a minha vida.

22 A coisa é esta; por isso eu digo que ele consome ao perfeito e ao ímpio.

23 Quando o açoite mata de repente, então ele zomba da prova dos inocentes.

24 A terra é entregue nas mãos do ímpio; ele cobre o rosto dos juízes; se não é ele, quem é, logo?

25 E os meus dias são mais velozes do que um correio; fugiram, e não viram o bem.

26 Passam como navios veleiros; como águia que se lança à comida.

27 Se eu disser: Eu me esquecerei da minha queixa, e mudarei o meu aspecto e tomarei alento,

28 Receio todas as minhas dores, porque bem sei que não me terás por inocente.

29 E, sendo eu ímpio, por que trabalharei em vão?

30 Ainda que me lave com água de neve, e purifique as minhas mãos com sabão,

31 Ainda me submergirás no fosso, e as minhas próprias vestes me abominarão.

32 Porque ele não é homem, como eu, a quem eu responda, vindo juntamente a juízo.

33 Não há entre nós árbitro que ponha a mão sobre nós ambos.

34 Tire ele a sua vara de cima de mim, e não me amedronte o seu terror.

35 Então falarei, e não o temerei; porque não sou assim em mim mesmo.