1 Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel õ igaz vala önmaga elõtt:

2 Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségébõl. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.

3 De felgerjedt haragja az õ három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.

4 Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának õ nála.

5 De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az õ haragja.

6 És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.

7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!

8 Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!

9 Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.

10 Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!

11 Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.

12 Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikõtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.

13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten gyõzheti meg õt és nem ember!

14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.

15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belõlök a szó.

16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.

17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!

18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levõ lélek.

19 Ímé, bensõm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlõk, [csaknem] szétszakad.

20 Szólok tehát, hogy levegõhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.

21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;

22 Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtõm!

1 Então aqueles três homens cessaram de responder a Jó; porque era justo aos seus próprios olhos.

2 E acendeu-se a ira de Eliú, filho de Baraquel, o buzita, da família de Rão; contra Jó se acendeu a sua ira, porque se justificava a si mesmo, mais do que a Deus.

3 Também a sua ira se acendeu contra os seus três amigos, porque, não achando que responder, todavia condenavam a Jó.

4 Eliú, porém, esperou para falar a Jó, porquanto tinham mais idade do que ele.

5 Vendo, pois, Eliú que já não havia resposta na boca daqueles três homens, a sua ira se acendeu.

6 E respondeu Eliú, filho de Baraquel, o buzita, dizendo: Eu sou de menos idade, e vós sois idosos; receei-me e temi de vos declarar a minha opinião.

7 Dizia eu: Falem os dias, e a multidão dos anos ensine a sabedoria.

8 Na verdade, há um espírito no homem, e a inspiração do Todo-Poderoso o faz entendido.

9 Os grandes não são os sábios, nem os velhos entendem o que é direito.

10 Assim digo: Dai-me ouvidos, e também eu declararei a minha opinião.

11 Eis que aguardei as vossas palavras, e dei ouvidos às vossas considerações, até que buscásseis razões.

12 Atentando, pois, para vós, eis que nenhum de vós há que possa convencer a Jó, nem que responda às suas razões;

13 Para que não digais: Achamos a sabedoria; Deus o derrubou, e não homem algum.

14 Ora ele não dirigiu contra mim palavra alguma, nem lhe responderei com as vossas palavras.

15 Estão pasmados, não respondem mais, faltam-lhes as palavras.

16 Esperei, pois, mas não falam; porque já pararam, e não respondem mais.

17 Também eu responderei pela minha parte; também eu declararei a minha opinião.

18 Porque estou cheio de palavras; o meu espírito me constrange.

19 Eis que dentro de mim sou como o mosto, sem respiradouro, prestes a arrebentar, como odres novos.

20 Falarei, para que ache alívio; abrirei os meus lábios, e responderei.

21 Que não faça eu acepção de pessoas, nem use de palavras lisonjeiras com o homem!

22 Porque não sei usar de lisonjas; em breve me levaria o meu Criador.