1 Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.

2 És szóla Jób, és monda:

3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

4 Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

6 Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

9 Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.

11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!

13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.

15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

19 Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.

20 Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?

21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

23 A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

25 Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.

26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

1 Derefter oplot Job sin munn og forbannet den dag han blev født.

2 Job tok til orde og sa:

3 Til grunne gå den dag da jeg blev født, og den natt som sa: Et guttebarn er undfanget!

4 Måtte den dag bli til mørke! Måtte Gud i det høie ikke spørre efter den, og intet lys stråle over den!

5 Gid mørke og dødsskygge må kreve den tilbake, gid skyer må leire sig over den, gid alt som gjør en dag mørk, må skremme den!

6 Den natt - måtte mulm ta den! Den glede sig ikke blandt årets dager, den komme ikke med i måneders tall!

7 Ja, ufruktbar bli den natt! Aldri lyde det jubel i den!

8 Måtte de som forbanner dager, ønske ondt over den, de som er kyndige i å mane frem Leviatan!

9 Gid dens demrings stjerner må bli mørke! La den vente på lys, uten at det kommer! Måtte den aldri skue morgenrødens øielokk -

10 fordi den ikke stengte døren til min mors liv og skjulte møie for mine øine.

11 Hvorfor døde jeg ikke i mors liv? Hvorfor utåndet jeg ikke straks i fødselsstunden?

12 Hvorfor tok knær imot mig, og hvorfor bryster som jeg kunde die?

13 For da kunde jeg nu ligge og hvile; jeg kunde sove og hadde da ro -

14 sammen med konger og jordens styrere, som bygget sig ruiner,

15 eller med fyrster som eide gull, som fylte sine hus med sølv;

16 eller jeg var nu ikke til, likesom et nedgravd, ufullbåret foster, lik barn som aldri så lyset.

17 Der har de ugudelige holdt op å rase, og der hviler de trette.

18 Der har alle fanger ro, de hører ikke driverens røst.

19 Liten og stor er der like, og trælen er fri for sin herre.

20 Hvorfor gir han* den lidende lys, og liv til dem som bærer sorg i sitt hjerte, / {* Gud.}

21 dem som venter på døden uten at den kommer, og som leter efter den ivrigere enn efter skjulte skatter,

22 dem som gleder sig like til jubel, som fryder sig når de finner en grav -

23 til den mann hvis vei er skjult for ham, og som Gud har stengt for på alle kanter?

24 For mine sukk er blitt mitt daglige brød, og mine klager strømmer som vannet.

25 For alt det fryktelige jeg reddes for, det rammer mig, og det jeg gruer for, det kommer over mig.

26 Jeg har ikke fred, ikke ro, ikke hvile - det kommer alltid ny uro.