1 — Ó Senhor Deus, se eu discutisse esse meu caso contigo, tu provarias que estás com a razão. Mas eu preciso te fazer algumas perguntas sobre a tua justiça. Por que os maus ficam ricos? Por que os desonestos conseguem sucesso? 2 Tu os plantas, e as suas raízes se firmam; eles crescem e produzem fruto. Vivem sempre falando bem de ti, mas na verdade não se importam contigo. 3 Mas tu, ó Senhor, me conheces; tu vês o que estou fazendo e sabes como te amo. Ó Senhor, arrasta essa gente como ovelhas para o matadouro; separa-os para o dia da matança. 4 Por quanto tempo a nossa terra ficará seca? Até quando o capim murchará em todos os pastos? Os animais e as aves estão morrendo por causa da maldade dos moradores da terra, que dizem: "Deus não vê o que estamos fazendo."
5 Deus respondeu:
— Jeremias, se você se cansa apostando corrida com os homens, como é que vai correr mais do que os cavalos? Se você não se sente seguro numa terra de paz, como é que vai conseguir viver nas matas do rio Jordão? 6 Até os seus irmãos, gente da sua própria família, são traidores. Todos eles criticam você pelas costas. Não confie neles, ainda que venham com conversa de amigo.
7 O Senhor disse:
"Abandonei o meu povo
e rejeitei a nação que escolhi.
Entreguei o povo que eu amo
na mão dos seus inimigos.
8 O meu povo escolhido virou contra mim
como um leão na floresta.
Eles gritaram contra mim,
e por isso eu os detesto.
9 O meu povo escolhido é como um pássaro
atacado de todos os lados por gaviões.
Venham, animais selvagens,
venham tomar parte na festa!
10 Muitos governadores estrangeiros destruíram a minha plantação de uvas,
pisaram os meus campos
e fizeram da minha linda terra um deserto.
11 Arrasaram a terra,
e ela está abandonada diante de mim.
A terra toda virou um deserto,
mas ninguém se importa.
12 Em todos os morros do deserto,
apareceram homens para assaltar os outros.
Eu mandei a guerra para destruir o país inteiro;
ninguém pode viver em paz.
13 O meu povo plantou trigo e colheu espinhos;
trabalhou muito, porém não ganhou nada.
Por causa do fogo da minha ira,
as suas colheitas fracassaram."
14 O Senhor Deus disse:
— Agora, vou falar sobre os vizinhos maus de Israel que arruinaram a terra que eu dei ao meu povo. Levarei essa gente para longe das suas terras, como se fossem plantas arrancadas. E tirarei o povo de Judá do meio deles. 15 Mas, depois de levá-los para longe, terei pena deles e trarei cada nação de volta para a sua terra, para o seu país. 16 Eu quero que eles aceitem de todo o coração a religião do meu povo. Quero que aprendam a dizer: "Juro pelo Senhor, o Deus vivo" — assim como no passado eles ensinaram o meu povo a jurar pelo deus Baal. Se fizerem isso, eles também farão parte do meu povo e terão sucesso. 17 Mas eu arrancarei pelas raízes e destruirei completamente qualquer nação que não quiser obedecer. Eu, o Senhor, falei.
1 Igaz vagy, URam, ha perlek is veled. Hadd beszéljek veled mégis az igazságszolgáltatásról! Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek?
2 Elültetted őket, gyökeret is vertek, fejlődnek, gyümölcsöt is hoznak. Közel vagy a szájukhoz, de a szívüktől távol.
3 Te ismersz engem, URam! Látod, mert megvizsgáltad, hogy tied a szívem. Válaszd külön őket, mint levágni való juhokat, és készítsd el őket az öldöklés napjára!
4 Meddig gyászol még a föld, meddig marad száraz a mező füve? Lakóinak gonoszsága miatt elpusztul állat és madár, ők pedig ezt gondolják: Nem látja meg Isten a mi végünket!
5 Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz, hogyan fogsz lovakkal versenyezni, ha csak nyugodt földön érzed biztonságban magad, mit csinálsz a Jordán sűrűjében?!
6 Testvéreid és rokonaid is alávaló módon bánnak veled, tele torokkal kiabálnak a hátad mögött. Ne higgy nekik, még ha szépen beszélnek is veled!
7 Elhagytam házamat, magára hagytam örökségemet, ellenség kezébe adtam azt, akit lelkem kedvel.
8 Úgy bánt velem örökségem, mint oroszlán az erdőben. Hangosan ordított rám, ezért meggyűlöltem.
9 Tarka madár az én örökségem, körülfogják a madarak. Gyűljetek össze, ti mezei vadak, jöjjetek, egyetek!
10 Sok pásztor pusztította szőlőmet, taposta osztályrészemet. Drága osztályrészemet sivár pusztává tették.
11 Sivárrá tették, gyászba borult előttem, mint a sivatag. Sivárrá vált az egész ország, de senki sem törődik vele.
12 A puszta kopár hegyein pusztítók jönnek. Mert az ÚR fegyvere pusztítja az országot egyik végétől a másikig. Nincs békessége egy embernek sem!
13 Búzát vetettek, de tövist aratnak, eredménytelenül fáradoztak. Szégyent vallanak termésükkel az ÚR lángoló haragja miatt.
14 Ezt mondja az ÚR minden rossz szomszédomról, aki hozzányúl az örökséghez, amelyet népemnek, Izráelnek adtam: Kitépem őket földjükből, Júda házát is kitépem!
15 De ha majd kitépem őket, újból megkönyörülök rajtuk: visszaviszek mindenkit a maga örökségébe, a maga földjére.
16 És ha majd jól megtanulják, hogy az én népem szokása szerint hogyan kell az én nevemre, az élő ÚRra esküdni - ahogyan egykor ők tanították népemet a Baalra esküdni -, akkor újjáépülnek majd népemmel együtt.
17 De amelyik nem hallgat rám, azt a népet gyökerestül kitépem és elpusztítom! - így szól az ÚR.