1 HIJO mío, está atento á mi sabiduría, Y á mi inteligencia inclina tu oído;
2 Para que guardes consejo, Y tus labios conserven la ciencia.
3 Porque los labios de la extraña destilan miel, Y su paladar es más blando que el aceite;
4 Mas su fin es amargo como el ajenjo, Agudo como cuchillo de dos filos.
5 Sus pies descienden á la muerte; Sus pasos sustentan el sepulcro:
6 Sus caminos son instables; no los conocerás, Si no considerares el camino de vida.
7 Ahora pues, hijos, oidme, Y no os apartéis de las razones de mi boca.
8 Aleja de ella tu camino, Y no te acerques á la puerta de su casa;
9 Porque no des á los extraños tu honor, Y tus años á cruel;
10 Porque no se harten los extraños de tu fuerza, Y tus trabajos estén en casa del extraño;
11 Y gimas en tus postrimerías, Cuando se consumiere tu carne y tu cuerpo,
12 Y digas: Cómo aborrecí el consejo, Y mi corazón menospreció la reprensión;
13 Y no oí la voz de los que me adoctrinaban, Y á los que me enseñaban no incliné mi oído!
14 Casi en todo mal he estado, En medio de la sociedad y de la congregación.
15 Bebe el agua de tu cisterna, Y los raudales de tu pozo.
16 Derrámense por de fuera tus fuentes, En las plazas los ríos de aguas.
17 Sean para ti solo, Y no para los extraños contigo.
18 Sea bendito tu manantial; Y alégrate con la mujer de tu mocedad.
19 Como cierva amada y graciosa corza, Sus pechos te satisfagan en todo tiempo; Y en su amor recréate siempre.
20 ¿Y por qué, hijo mío, andarás ciego con la ajena, Y abrazarás el seno de la extraña?
21 Pues que los caminos del hombre están ante los ojos de Jehová, Y él considera todas sus veredas.
22 Prenderán al impío sus propias iniquidades, Y detenido será con las cuerdas de su pecado.
23 El morirá por falta de corrección; Y errará por la grandeza de su locura.
1 Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,
2 Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.
3 Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.
4 De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.
5 Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.
6 Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.
7 Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!
8 Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,
9 Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;
10 Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]
11 Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,
12 És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,
13 És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!
14 Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!
15 Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet.
16 Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?
17 Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.
18 Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19 A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
20 És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?
21 Mert az Úrnak szemei elõtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit õ rendeli.
22 A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg.
23 Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.