1 De novo prosseguiu Jó o seu discurso e disse:2 Pela vida de Deus, que me tirou o direito, E do Todo-poderoso, que me amargurou a alma3 (Pois ainda está em mim a minha vida, E o sopro de Deus no meu nariz);4 Os meus lábios não falam a injustiça, Nem a minha língua profere o engano.5 Não permita Deus que eu vos dê razão: Até que eu morra, não apartarei de mim a minha integridade.6 À minha justiça me apegarei, e não a largarei; Não reprova o meu coração dia algum da minha vida.7 Seja como iníquo o meu inimigo, E como injusto aquele que se levanta contra mim.8 Pois qual é a esperança do ímpio quando Deus o corta, Quando lhe arrebata a alma?9 Acaso ouvirá Deus o clamor, Quando lhe sobrevier a tribulação?10 Deleitar-se-á no Todo-poderoso, E invocará a Deus em todo o tempo?11 Ensinar-vos-ei acerca das obras de Deus, E não ocultarei a mente do Todo-poderoso.12 Eis que todos vós o conheceis. Por que, pois, vos entregais a juízos falsos?13 Esta é a porção do iníquo da parte de Deus, E a herança que os opressores recebem do Todo-poderoso.14 Se seus filhos se multiplicarem, multiplicam-se para a espada; A sua prole não se fartará de pão.15 Os que ficarem deles, na peste serão sepultados, E as suas viúvas não chorarão.16 Embora amontoe ele prata como pó, E aparelhe vestidos como barro;17 Ele pode aparelhá-los, mas o justo os vestirá, E o inocente repartirá a prata.18 Edifica a sua casa como a traça, E como a choça que o vigia faz.19 Deita-se rico, porém não será recolhido à sepultura; Abre os seus olhos, e já não é.20 Pavores o alcançam como águas, De noite o arrebata a tempestade.21 O vento oriental leva-o, e ele se vai, E varre-o do seu lugar.22 Pois Deus atirará contra ele, e não o poupará a ele Que quer fugir da sua mão a toda a pressa.23 Os homens baterão palmas à sua queda, E o afugentarão com assobios.

1 Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!5 Távol legyen tõlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az õ lelkét?9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljõ a nyomorúság reá?10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:14 Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.15 Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják.16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó.19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.20 Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.21 Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl.22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elõl.23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.