1 Então Jó respondeu:2 Oxalá que de fato se pesasse a minha insubmissão, E juntamente na balança, se pusesse a minha calamidade!3 Pois agora seria esta mais pesada do que a areia dos mares; Portanto as minhas palavras foram temerárias.4 Porque as setas do Todo-poderoso estão em mim cravadas, E o meu espírito suga o veneno delas: Os terrores de Deus se arregimentam contra mim.5 Zurrará o asno montês quando tiver erva? Ou mugirá o boi junto ao seu pasto?6 Pode comer-se sem sal o que é insípido? Ou há gosto na clara do ovo?7 Isto! ... a minha alma recusa tocá-lo, É para mim como comida repugnante.8 Quem dera que se cumprisse o meu rogo, E que Deus me concedesse o que anelo!9 Que fosse do agrado de Deus esmagar-me, Que estendesse a sua mão, e me exterminasse!10 Então eu acharia ainda conforto; E exultaria na dor que não poupa; Porque não tenho negado as palavras do Santo.11 Pois que força é a minha, para que eu espere? Ou qual é o meu fim, para me portar com paciência?12 É a minha força a força de pedras? Ou é de cobre a minha carne?13 Não é verdade que não há socorro em mim, E que o ser bem sucedido me é vedado?14 Ao que está prestes a sucumbir deve o amigo mostrar compaixão, Mesmo ao que abandona o temor do Todo-poderoso.15 Meus irmãos houveram-se aleivosamente como uma torrente, Como o canal de torrentes que desaparecem;16 As quais se turvam com o gelo, E nelas se esconde a neve,17 No tempo em que ficam quentes, desvanecem; Quando vem o calor, se fazem secas.18 As caravanas que acompanham o seu curso, se desviam; Sobem ao deserto, e perecem,19 As caravanas de Tema viram, Os viandantes de Seba por elas esperaram.20 Ficaram desapontados por terem esperado, Chegaram ali e ficaram confundidos.21 Assim, pois, vos assemelhais à torrente; Vedes em mim um terror, e tendes medo.22 Acaso disse eu: Dai-me um presente? Ou: Fazei-me uma oferta da vossa fazenda?23 Ou: Livrai-me da mão do adversário? Ou: Redimi-me do poder dos opressores?24 Ensinai-me, e eu me calarei, E fazei-me entender em que tenho errado.25 Quão persuasivas são palavras de justiça! Mas que é o que a vossa argüição reprova?26 Acaso pensais em reprovardes palavras? Sendo que os ditos do homem desesperado são proferidos ao vento.27 Até quereis deitar sorte sobre o órfão, E fazer mercadoria do vosso amigo.28 Agora, pois, tende a bondade de olhar para mim, Porque certamente à vossa face não mentirei.29 Mudai de parecer, vos peço, não haja injustiça; Sim mudai de parecer, a minha causa é justa.30 Há injustiça na minha língua? Não pode o meu paladar discernir cousas perniciosas?

1 Jób pedig felele, és monda:2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.11 Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!12 Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.15 Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.16 A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?